Hang nélkül 2. - Kritika
Van hangja
2018-ban a szimpla premisszára, de ambiciózus narratívára épülő Hang nélkül óriási sikert aratott világszerte: az emberek csont nélkül szippantották fel a néma élet újszerűségét, az azt előidéző apokaliptikus események illogikus, de izgalmas alaptételeit és az egész estés feszültséget kínáló filmet, amely ugyan a maga kis mikrovalóságában lezárásra került, mégis folytatás után kiáltott (főleg stúdiórészről), így John Krasinski rendező némi kis mismásolást követően már arról beszélt, hogy vannak ötletei a folytatásra, aztán hipp-hopp ott is találta magát a rendezői székben.
Ugyanakkor minden bizonnyal hallgatott az első filmet ért kritikákra, ugyanis néhány körülményt tisztába tett, vagy legalábbis jobban odafigyelt rájuk, minek köszönhetően a Hang nélkül 2. azok számára is befogadhatóbbá vált, akiket az első rész ledobott magáról a kétségkívül erőteljes logikai bukfencei miatt.
Miután egy flashback jelenetben bepillantást nyerünk abba, hogy érkeznek meg a vak, de rendkívül kifinomult hallással rendelkező lények a Földünkre, az események az első rész végére ugranak, ahol azonnal visszazökkenünk a lezárás okozta eufóriát megszakító valóságba: attól még, hogy Evelyn (Emily Blunt) és kis családja megtalálja a gyakorlatilag megölhetetlen gyilkosok gyenge pontját, még nem lesz egyből vége az inváziónak, mi több, eddig biztosnak hitt otthonuk romos állapotba kerül - kénytelenek továbbállni. Egy gyártelep felé vonulnak, ahol belefutnak a magányosan élő Emmettbe (Cillian Murphy), aki sötét titkot rejteget magában. De hogy jó hírünk is legyen, a siket-néma Regannek (Millicent Simmonds) talán van ötlete arra, hogy vessék be több helyen is azt a hangeffektust, amit nem bírnak a dögök.
A Hang nélkül 2. a küldetések filmje: hol a közvetlen jövő a tét, hol pedig csak némi kötszer vagy egy új oxigénpalack. A cselekmény ilyen szempontból meglehetősen esetleges, habár Krasinski ügyel arra, hogy egy időben való ugrással és többszálúsággal feldobja azt, hogy a film nagyja abból áll, hogy emberek mennek ide meg oda ezért meg azért. De ez nem baj, hisz mint az első rész esetében, így a folytatásban is minden a feszültségnek és a drámának van alárendelve, ráadásul a forgatókönyvet is szállító Krasinski olyannyira lecsupaszította a cselekményt, hogy ezúttal a logikán se lehet olyan szirénázó fogásokat találni, mint legutóbb.
Ugyanakkor a környezet már nem hat újnak, a hőseinkre rontó rémek hatásfoka is erőteljesen visszaesett, és ezen az se nagyon segít, hogy ijesztgetések tekintetében Krasinski a legrégebbi trükkökhöz fordul, ami a nagykönyvben meg van írva. Igen, amikor a zene elhalkul, akkor jön a VUUU, ha a karakter hirtelen hátrafordul, akkor meg a VAAA, és bizony, az egyik jelenetben még egy csapatnyi hangoskodó madarat is a fejedre zúdítanak.
Az olcsó paraeffektusok ellenére a Hang nélkül 2. igen hatásos film. Alig-alig van olyan momentuma, melyben akár egy pillanatra is fel lehetne lélegezni: hol a rémek jelenléte, hol az emberi kiszolgáltatottság feszíti pattanásig a húrt, és ugyan Krasinski nem tárja szélesre a világja kapuját, azért kellő információt csepegtet róla ahhoz, hogy az érdeklődésünk ne csupán a befejezésig tartson ki, hanem a már megszellőztetett folytatásokra, spinoffokra egyaránt. Őrülhet a stúdió, és örülhetünk mi is, ez a hullámvasút ugyanis megér még néhány menetet.
A Hang nélkül 2. (A Quiet Place Part II9 2021. június 17-én kerül a magyar mozikba. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.
Pozitívum
- Elviselhetetlenül feszült
- Szimpatikus szereplők, akikért lehet izgulni
- Egyáltalán nem öncélú folytatás
Negatívum
- Ijesztgetések tekintetében meglehetősen kiszámítható
- Kicsivel lehetne frissebb is
Végszó
Ugyan már nem üt akkorát, mint első körben, és a parajelenetei is kiszámíthatóak, viszont továbbra is ügyesen és konzekvensen adagolja a feszültséget, miközben csak annyira tér le a járt útról, amennyire muszáj. De nem csak ezért előny, hogy a folytatást is John Krasinski vette kezelésbe, hisz úgy tűnik, tanult az előző rész hibáiból.
KRITIKA: Hang nélkül 2.
