A Meztelen Juliet - Kritika
A boldogság méreg
Annie (Rose Byrne) egy nap kénytelen szembesülni a felismeréssel, hogy élettársa, Duncan (Chris O'Dowd) nem belé, hanem egy fantomba szerelmes: Tucker Crowe-ba (Ethan Hawke), a letűnt rocksztárba, aki két évtizeddel ezelőtt egyik napról a másikra felhagyott a zenéléssel. Duncan gondolatai azóta is csak körülötte forognak, kapcsolatuk pedig megrekedt egy olyan szinten, ahonnan nem igazán lehet előremozdulni. Mikor előkerül Crowe egyetlen albumának demóváltozata, a Meztelen Juliet, amit Annie véletlenül előbb hallgat meg, mint Duncan, amin az utóbbi teljesen kiborul, dühében a nő ír egy lehúzó kritikát az anyagról, amire nem más reagál, mint maga Crowe. Annie és Tucker levelezésbe kezdenek, melynek során rájönnek, hogy rengeteg bennük a közös vonás, és mikor kiderül, hogy a tengerentúlon élő férfi Angliába jön, a nő kész találkozni vele.
Innen sejthető, mi lesz a találkozó vége, ezek momentumaiból az előzetes is elárul egy-kettőt, az első randi mégsem úgy sül el, mint várnád: mi több, az év egyik legviccesebb jelenete kerekedik ki belőle, amely már önmagában megérné a jegy árát, de szerencsére A Meztelen Julietnek még ezen túl is van jó néhány trükkje.
A Nick Hornby által írt regény és a film is több szimpla szerelmi komédiánál, ugyanis mindkét médium az elpazarolt életekről mesél. Mindeközben Hornbyhoz méltó módon az ideologizálás, rajongás témakörének önironikus körbejárása is megtörténik, de a Pop, csajok, satöbbi és az Egy fiúról fiatalos hevével és önteltségével ("én már megtapasztaltam a fájdalmat, én már mindent tudok") szemben ezúttal tényleg az élettapasztalat szólal meg a filmben. Van is némi keserűség és melankólia abban, ahogy a kapcsolati és karrierben történő zsákutcáról mesél - még szerencse, hogy nem szájbarágósan, A Meztelen Juliet inkább könnyed hangot üt meg, ami semmiképp sem tévesztendő össze a felületességgel. A film ugyanis igazat beszél, hangvételének köszönhetően pedig könnyű rátapadni, beszívni mondanivalóját, hogy aztán egy-egy mélyebb pillanata már-már mellbevágóan erős legyen.
Ehhez azért az is kellett, hogy a forgatókönyvet az Apu vad napjai író-rendezője, Tamara Jenkins és Alexander Payne kvázi házi írója, Jim Taylor is alaposan megdolgozza, ne csak a filmet rendező Jesse Peretz és a testvére, Evgenia Peretz, kiknek ezt megelőzően igazából csak egy emlékezetes filmjük volt, A lökött tesó című, amely egy felnőni képtelen fickóról és annak az életbe túlságosan belesavanyodott nővéreiről szól. Rokontéma az is, és ahhoz hasonlóan A Meztelen Juliet sem várja el sem Duncantől, sem Tuckertől, hogy nőjenek fel, hisz ezáltal részben megtagadnák önmagukat. Meg különben is, Tucker egyszer már más ember lett, amikor húsz évvel ezelőtt egyszer már hozott egy fontos döntést.
A film szavai könnyen elszállhatnának, ha nem a megfelelő emberek szájából csendülnének fel, szerencsére A Meztelen Juliet központi triója hibátlan: Rose Byrne persze csípőből hozza az Annie mindennapos szürkesége mögött rejlő vágyakat, de ebben a filmben igazából a férfiak ragyognak - a Kockafejek esetlenségét és infantilizmusát továbbfejlesztő Chris O'Dowd és Ethan Hawke, aki Richard Linklater filmjeinek köszönhetően a szemünkben mindig is egy koron kívüli hippi marad. És lehet, hogy a Sráckorban vagy a Mielőtt-filmekben mutatja be jobban a felnőtté válás fokozatait, mégis A Meztelen Julietre jut karrierjének talán legérettebb pillanata.
A Meztelen Juliet október 11-től látható a mozikban. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.
Pozitívum
- Szellemes könnyedség és a mögötte rejlő üzenet
- Remek színészek
- Az év egyik legszellemesebb jelenete egy kórházi ágy körül
Negatívum
- A lezárás kissé kurta, de a feliratokra muszáj ott maradni!
Végszó
A könnyed hangvétel és a románcot ígérő alaphelyzet ne tévesszen meg senkit: A Meztelen Juliet az elpazarolt életekről és a bálványok ledöntéséről mesél - nem izzadságszagúan, nem fontoskodóan, inkább magától értetődő melankóliával, mindezt jó színészek tálalásában.
KRITIKA: A Meztelen Juliet
