1945 - Kritika

A II. világháború Európában már véget ért, keleten pedig Japán épp csak nem omlott még össze az orosz erők és a két atombomba súlyától. Egy meg nem nevezett magyar falucskában esküvőre készülnek, méghozzá nem is akármilyenre: a falu jegyzőjének (egyben legfőbb elöljárójának) a fia nősül néhány óra múlva. A 11 órás vonattal rég nem látott szerzetek, két zsidó érkezik két ládával, melyekben mindenféle törékeny holmit szállítanak. Parfümöket és a többi. Az örömtelinek ígérkező forró nyári napon - hogy egy kis képzavarral éljek - hirtelen megfagy a levegő: ebből bizony még baj lehet! Visszatértek a koncentrációs táborokból, és csak a jó isten tudja, hogy miért. Tán a házaikat, értéktárgyaikat szeretnék visszakapni?

Nem holokausztfilm, mégis a II. világháború rémtettei és a zsidóság a fő témája, úgy, hogy tulajdonképpen egy rémtettet sem látunk - zsidóból is csak kettőt, akik közül az egyik (a Sorstalanságból ismert Nagy Marcell) még csak meg sem szólal a játékidő alatt. Egy apró kis világot tár fel előttünk Török Ferenc. Egy világot, amiben pár mocskos titok lappang. Egy világot, ami valóban létezhetett abban az időben. Egy világot, ami engem leginkább Asghar Farhadi filmjeire (Nader és Simin, A múlt, Az ügyfél) emlékeztetett, benne az apró, jelentéktelennek tűnő kis eseménnyel, ami egész lavinát indít el, és amelyben minden egyes új titok felszínre kerülésével egy kicsit máshogyan láthatjuk a dolgokat.

Azt azonban rögtön hozzá is tenném, hogy sajnos Szántó T. Gábor és Török Ferenc nem olyan kiváló forgatókönyvírók, mint az iráni mester, de én már azt is hatalmas javulásnak érzem, hogy sikerült egy olyan magyar filmet készíteni, amiben nem esnek le a párbeszédek a szereplők szájáról. Ezt a triviálisnak tűnő kitételt még olyan nagyszerű alkotásoknak sem sikerült abszolválnia, mint pl. a Saul fia, hogy egy másik, a holokausztot egy filmen ritkán látott oldalát bemutató magyar alkotást hozzak példaként. Persze egy jól megírt párbeszéd még csak félsiker, hiszen azokat elő is kell adni. És itt jön képbe az 1945 második erőssége: a színészei.

A javarészt a szentendrei skanzenben forgatott film ugyanis egészen kiváló szereposztást kapott, amire szüksége is volt, lévén viszonylag sok karaktert mozgat ebben a kis falusi mikrokörnyezetben. A prímet egyértelműen a szerepért meghízó, fejét kopaszra borotváló Rudolf Péter viszi, aki kétségkívül napjaink egyik legjobb - ha nem a legjobb - magyar színésze, és aki annak ellenére is fantasztikus, hogy nagyon nem illik rá a szerep. És ezt a kijelentést tessék helyén kezelni: Rudolf Péter szinte bármit el tud játszani, még úgy is, ha viszonylag kevés karakter illik rá. Az élelmes falusi jegyző sajnos nincs köztük, de ő ennek ellenére is belead mindent, aminek meg is lett az eredménye.

Szirtes Ági is fantasztikus a jegyzővel egy követ fújó Kustárné szerepében, aki még az olyan egyszerű pillanatokat is hibátlan természetességgel ad elő, mint amikor sietősen megkérdezi a fiait, hogy ettek-e már. Apróság, ami magához a történethez semmit sem ad hozzá, mégis sokat segít a nézőnek abban, hogy ne csak díszletek között flangáló színészeket, hanem egy élő és lélegző közösséget lásson a vásznon. Szarvas József pedig a bűnbánó Kustár megformálójaként alakít nagyot, aki azon kevés falusiak közé tartozik, akiket mardos a lelkiismerete azért, hogy kihasználták a világháború alatti politikai helyzetet.

A film erősségei közül még egyet szeretnék kiemelni: a látványát. És értem ezalatt a pofás díszleteket, a remek kosztümöket, a nagyszerű smink- és fodrászmunkát, no meg persze legfőképp Ragályi Elemér operatőr csodás képeit. A film fekete-fehér képi világa remek alapokat biztosít a történetnek, amely azonban sajnos hiába van sokáig ügyesen adagolva, a végére kiszámíthatóvá és talán túlságosan is direktté válik.

Az 1945 jelenleg az idei Titanic Filmfesztiválon látható, melynek teljes programjáról itt cikkeztünk. A film április 20-tól kerül a magyar mozik műsorára.