12 katona - Kritika

Volt idő, mikor Jerry Bruckheimer producer neve egyet jelentett a minőségi tömegfilmes szórakoztatással. Mondjuk, ezek más idők voltak, hisz Bruckheimer (és az idő előtt eltávozott producertársa, Don Simpson) neve olyan filmek mellett díszelgett, mint a Beverly Hills-i zsaru, a Top Gun, a Bad Boys, A szikla, a Con Air vagy az Armageddon. Jó hangos, egész vásznat betöltő tesztoszteron turmixok voltak ezek, melyek ideje mára egyértelműen lejárt. Valószínűleg a 12 katona is egészen más megítélésben részesült volna, ha a 90-es években valósul meg, de persze ezt kizárja az a tény, hogy a film a 9/11 utáni első válaszcsapásról szól.

A Karib-tenger filmeket leszámítva mostanában inkább tévés fronton aktív Bruckheimer produkciójában készült film igazi patrióta kiáltvány, amely csak tessék-lássék próbál relevánsnak mutatkozni azáltal, hogy szellős védőbeszédet mond a kisebbségek küzdelme mellett. Ám ez is inkább csak úgy csapódik le, hogy Amerika ismét a világ csendőre szerepében próbál meg tetszelegni, ami mostanában nem igazán áll neki jól.

Ha a fentieket olvasva a Rambo III. története elevenedik fel benned, akkor nem jársz messze az igazságtól, habár ezúttal hőseink nem az afgán földekre pályázó oroszokkal kerülnek szembe, mert hát az ma már nem lenne ildomos, ehelyett láthatunk egy rövid szekvenciát arról, hogy a tálibok milyen kegyetlenül bánnak a nőkkel, és már meg is van az indíték arra, hogy jól elhúzzák a nótájukat - mivel a filmben csupán híradóbejátszások formájában feltűnő 9/11 inkább tűnik ürügynek az akcióra, és arra, hogy ravaszon remegő ujjú katonák idegen földön hősködjenek.

Természetesen nem várhatjuk el azt, hogy 12 különböző férfit 12 különböző jellemmel ruházzanak fel, ám Ted Tally és Peter Craig forgatókönyve még a kulcsfigurákat sem tudja elég élettel feltölteni ahhoz, hogy többnek tűnjenek harcászati eszközöknél. És ezen az se nagyon segít, hogy az egyik porckorongsérvvel bajlódik, a másiknak meg feltöri a seggét a lovaglás. Az meg főleg nem, hogy Nelson folyamatosan a felelősségről és a kötelességről papol a hitetlenkedő Dotsumnak, hogy aztán naná, hogy élesben is bebizonyítsa rátermettségét.

Az ilyen közhelyekből építkező háborús filmeket általában az akciójelenetek mentik meg, de a korábban fotóriporterként dolgozó Nicolai Fuglsig kvázi rendezői bemutatkozása még ebben sem erős. És ezért leginkább Bruckheimert kell elővenni, mert az hagyján, hogy Fuglsig szemlátomást szűrőkkel és szögekkel van elfoglalva, de a veterán producernek már igazán tudnia kéne, hogy egy akciójelenetben nem illik ismétlődő szekvenciákat elővenni, és a koreográfiának sem árt a változatosság, vagy legalábbis az, hogy egy kicsit is átlátható legyen.

Szóval az csak a kisebb baj, hogy ma már nem csinálnak ilyen filmeket, és emiatt a 12 katona elég túlhaladottnak tűnik. Sokkal nagyobb probléma az, hogy amikor még csináltak ilyen filmeket, akkor sokkal ügyesebben csinálták őket...

---

A 12 katona március 8-tól látható a hazai mozik műsorán. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.