Vaják - 3. évad, 2. felvonás - Kritika

Szép volt, Henry?

KRITIKA: Vaják, 3. évad, 2. felvonás - Hősies, de dicső is a végjáték? - Vaják - 3. évad, 2. felvonás
A kritika mentes a durva spoilerektől, de a Vaják 3. évadának hivatalos előzeteseiben leleplezett helyszíneket és eseményeket ismertnek veszi!

A Vaják rendhagyó módon két felvonásra bontott harmadik évadát keserűen fogadtuk, hiszen egyrészt Henry Cavill ebben utoljára kardozik és morog Geralt szerepében, másrészt az első felvonásában ismét bizonyította Lauren S. Hissrich és csapata, hogy egyszerűen nem tisztelik eléggé Andrzej Sapkowski Vaják-regényeit. Túl sok mindent változtattak a harmadik szezon által feldolgozott A megvetés idején, ezek a változtatások pedig nem váltak a Netflix-széria javára. Ez érvényes az évadot lezáró három epizódra is, ám kár lenne kihagyni egyrészt Cavill Geraltjának hősies búcsúját, másrészt Ciri badass karakterré válását. Avagy ezek a piszok készítők csak nem hagyják, hogy kaszáljuk a Vajákot!

Hol is tartottunk a sztoriban? Thanedd szigetén, Aretuzában, a mágusakadémián hatalmas bált rendezett Yennefer és kompániája abból a célból, hogy egyesítsék erőiket Nilfgaard ellen. A bálon Yen, Geralt, Triss és Istredd pedig nagy leleplezéseket tettek. Gyanús volt, hogy színre lépett a redaniai kém, Dijkstra és csatlósa, Philippa Eilhart, ám végül Stregobort fülelték le, de nagyon rossz szimatot fogtak, mert nem a redaniaiak vagy az öreg mágus, hanem egészen más az igazi hunyó. Elszabadul a pokol, megjelenik a Scoia'tael, Francesca, Cahir és a nilfgaardiakkal tartó varázslónő, Fringilla is. Vérfürdő lesz, az biztos, úgyhogy Cirit biztonságba kell helyezni, főleg, hogy mindenki őt keresi. Ám a dolgok a lehető legrosszabbul alakulnak, Geralt és Yennefer is veszélyes ellenfelekkel kell, hogy szembenézzenek, Ciri pedig menekülés közben egy olyan pokolian forró helyre kerül, ahol egyik pártfogója sem segíthet neki, csak magára számíthat.

Az első felvonás kritikájában azt írtuk, hogy a harcok egész pofásra sikerültek a harmadik évadban, és ezt a véleményünket fenntartjuk, sőt! A rendkívül pörgős hatodik epizód aretuzai összecsapása, amibe a báljelenet torkollik, grandiózus, látványos és nem utolsósorban véres. Ebben a részben már a helyükre kerültek a speciális effektusok is, amelyek persze még így sem mozifilm színvonalúak, de a különféle varázslatok prímák és félelmetes erejűek, az első évad soddeni ütközete óta nem láthattuk ennyire ütősnek és hatalmasnak a Vaják mágusait. Nem is a tűz az igazán eposzi, hanem a villám, amellyel az egyik karakter még Palpatine-t is lepipálja. Az a bizonyos vörös ketchup is csak úgy dől az utolsó három részben, és van egy igen durva jelenet is, amelyben valakit szó szerint darabokra robbantanak, hogy a mögötte állót tetőtől talpig beterítse a vér. Nem vagyunk pszichopaták, akik a vörös nedűre izgulnak, de valahogy így képzeljük el az összecsapásokat, amelyekben természetfeletti erők is kulcsszerepet játszanak!

A kardharcok talán még jobban sikerültek, mint az első felvonásban. Természetesen ezek többsége Henry Cavill Geraltjához kötődik, és igen, nem beszéltek mellé, nem túloztak a széria producerei és alkotói, amikor azt mondták, hogy Cavill búcsúztatásának megadják a módját. Az egy dolog, hogy az egyik csapatos küzdelem őrült tempójú, dinamikus és szó szerint húsbavágó, ahogy Geralt végre igazán akcióba lendül, karddal és szekercével irtja az ellent. Ám ez nemcsak a koreográfia miatt piszok heroikus jelenet. A készítők szépen beleszőtték Sapkowski regényének a lényegét, hogy a szörnyvadász már nem lehet semleges, nem bolyonghat tovább a világban nihilista zsoldosként ilyen hatalom és harci készségek birtokában. Cavill másik hősies helytállása is kellőképp emlékezetesre sikerült, de ez már fájdalmas is – A megvetés ideje olvasói tudják, mire célzunk. Igaz, annyira nem lett brutális, mint a regényben, de így is erős képsora a harmadik évadnak.

Az emlékezetes harcok felsorolásának pedig nincs vége, mivel a szezonzáró epizódok Ciri-szegmensei is tartogatnak pár izgalmas és látványos jelenetet, nem csak kardozás terén. Itt lép színre a könyvek egyik hírhedt bandája, a morálisan megkérdőjelezhető "Robin Hoodokból" álló Patkányok, akikkel a hősnő is kapcsolatba kerül. Belépőjük naná, hogy egy harcjelenet, ami megint csak pazar lett, ebben is van erő, és talán itt a legjobb, leginkább libabőröztető az aláfestő zene is. Azt még nem tudjuk, hogy a Patkányokat hová fejlesztik a sorozat alkotói a későbbiekben a regények tükrében, de remélhetőleg nem hoznak kompromisszumokat velük kapcsolatban, mert fontos szerepük van Sapkowski történetében.

Emellett hatásosan átadják a trailerben is megmutatott sivatagos jelenetek Sapkowski könyvének a hangulatát, vonatkozó leírását. Néhány nem túl combos változtatástól eltekintve pont így képzeltük el ezeket a kínkeserves, Ciri fejlődése szempontjából kritikus fontosságú képsorokat. Az első felvonásról szóló kritikánkban felróttuk, hogy Freya Allan még nem igazán tudott kibontakozni a hősnő szerepében. Nos, az említett fejlemény miatt, hogy kénytelen a saját lábára állni a túlélés érdekében, végre Allan is megcsillogtathatta tehetségét, sőt testi kvalitásait, azaz strapabírását, mert biztosak vagyunk benne, hogy lelkileg és fizikailag egyaránt megterhelő volt a kérdéses epizódot leforgatni. Ezekben a jelenetekben végre átjön, hogy ő a cintrai oroszlánfióka, és hogy miért is olyan különleges ez a lány: erősebb jelleme és kitartása mellett kardforgató és mágikus készségei is nagyobb hangsúlyt kapnak. Persze A megvetés idejének Ciriéjhez viszonyítva talán a kelleténél többet nyafog Geralt és Yennefer után, de még így is "tökös csajjá" válik az évad végére, már ha élhetünk ezzel a képzavarral.

 
Geralt végre munka közben

Azért persze a harmadik évad második felvonását sem lehet csak dicsérni. Tudjuk, hogy ezt szajkóztuk már az előző öt részről szóló kritikánkban, de akkor is: érthetetlen, hogy mi a fészkes fenéért kell változtatni egy remek alapanyagon, ráadásul úgy, hogy szétbarmolják azt. Elismerjük, hogy Andrzej Sapkowskinak sem jó minden megoldása, az például jó ötlet volt, hogy a sorozat készítői megpróbálták kicsit szorosabbra fűzni a kapcsolatot Geralt, Yennefer és Ciri között. Az viszont ép ésszel teljes mértékben felfoghatatlan, miért kellett átszabni a thaneddi puccs, vagyis az említett aretuzai mágus kontra tünde összecsapás sztoriját. Sapkowski remekül felvezette Geralt és a többi, gyanús karakter interakcióin keresztül a kettős összeesküvést, majd szépen, fokozatosan elszabadította a poklot, amiből kétségbeesetten próbáltak kievickélni hőseink.

A sorozatban viszont eleve borított mindent Stregobor ál-leleplezése az ötödik részben, majd Hissrichék eszközöltek néhány olyan nagyobb volumenű módosítást, amelyek miatt Geralt, Ciri és Yennefer is illogikus, buta módon rohangálnak össze-vissza a szigeten. Nem ők a buták persze, hanem az alkotók keverték úgy a kártyákat, hogy a saját csapdájukba essenek. Mindennek következtében teljesen erőtlen a dramaturgiai értelemben már az előző évadban kasztrált Cahir karaktere, akinek ráadásul van egy olyan bugyuta momentuma, hogy komolyan felmerült bennünk, hogy ezt a sztoriszálat nem hús-vér emberek írták, hanem a mesterséges intelligencia pár kulcsszó alapján. Továbbá Ciri egyik legvagányabb jelenete itt irtó béna és híján van minden feszültségnek és katarzisnak pont azért, mert Hissrichék eltértek Sapkowski sztorijától. Nincsenek illúzióink, valószínűleg ez sajnos így fog menni már a továbbiakban, hogy amit a széria alkotói költenek hozzá a Vajákhoz, az nem fog működni, sőt rendkívül felcseszi a rajongók agyát.

 
Jaj, már megint ezek...

Végül pedig, ezzel összefüggésben ismét említsük meg, hogy egyes mellékkarakterek és mellékszálak, amelyekkel feleslegesen húzzák az időt Hissrichék, álmosítóak. A teljes redaniai szál ilyen, Dijkstra, Philippa és Vizimir király nyűglődése már-már komikusan rossz a második felvonásban is. De legalább az vicces, ahogy a pökhendi király készíttet magáról egy festményt, amelyen pont olyan hülyén néz ki, amilyen inkompetens uralkodó, csak ő ezt nem látja. Pocsék és erőltetett a redaniai herceg, Radovid és Kökörcsin románca is. Az még hagyján, hogy semmilyen kémia nincs a két karakter között, de gyászosan rosszak a dialógusaik is, úgyhogy csak felesleges támadási pont ez a homofób nézők számára, az LMBTQ-közösség megítélésén biztosan nem ez a rémesen gyenge sztoriszál fog javítani.

Igaz, Radovid önmagában is elég gyenge karakter, Hugh Skinner rendkívül unottan játssza őt. Kökörcsin sem a sorozattörténet legjobb figurája, de ő legalább haloványan emlékeztet a Sapkowsi-változatra, valamint Joey Batey legalább még mindig élvezi az egyre érdektelenebb szerepet. Emyhr, Nilfgaard császára még mindig csak egy pojácának, nem félelmetes uralkodónak tűnik, a ravasz Vilgefortzban van potenciál, de Sapkowski regényéhez képest eddig fájóan egysíkú figura, és egyelőre nem tűnik túl combosnak Yennefer és a többi, szövetséges varázsló szála sem. Azért van két "A Gyűrűk Urás" montázsuk is, amit szégyentelenül Peter Jackson stílusában valósítottak meg a Vaják alkotói, de így is szép és hatásos. Kár, hogy Yenen kívül a legtöbb résztvevőhöz nem igazán lehet kötődni érzelmileg.


A Vaják 3. évadának második felvonása 2023. július 27-től megtekinthető a Netflixen. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő mozi-, stream- és sorozat-kalendáriumunkban.

Pozitívum

  • Vér és mágia!
  • Badass Ciri és a sivatag
  • A Patkányok belépője és Geralt heroikus küzdelmei

Negatívum

  • Felesleges változtatások a regényhez képest…
  • …melyek sok butaságot és logikátlanságot eredményeznek
  • Nyűglődés pár érdektelen mellékfigurával

Végszó

Mindent egybevetve a Vaják harmadik évada összességében jól sikerült. Nem állítjuk, hogy jó sorozattá érett a Netflix szériája, mert így is sok mindenbe bele lehet kötni az Andrzej Sapkowski történetén és karakterein eszközölt buta és kártékony változtatásoktól a felesleges cselekményszálakon át az érdektelen, ellaposodó figurákig. Viszont határozottan javult a Vaják a második évadhoz képest sztori, összecsapások és effektusok terén. Reméljük, a második szezon megmarad mélypontként, és innentől kezdve csak felfelé fog ívelni ez a széria. Bár ennek esélye a rajongók szerint kicsi, mivel Henry Cavill hozzá méltó módon hősies búcsút vett Geralt szerepétől a harmadik szezon záró epizódjában, egyelőre kevesen hisznek Liam Hemsworth-ben, aki átveszi a kardot Cavilltől a folytatásban. Mi adunk esélyt mind Hemsworth-nek, mind a Vajáknak, főleg, hogy van élet Geralton és Cavillen kívül, ezt Freya Allan Cirije bizonyítja harmadik évad második felvonásában.

További cikkek a témában
Kommentek