Most már a Halálcsillag sem tudná megakadályozni a Star Wars Outlaws nyárra tervezett megjelenését

Rövidesen itt a premier

Most már a Halálcsillag sem tudná megakadályozni a Star Wars Outlaws nyárra tervezett megjelenését

A Star Wars Outlaws hivatalosan is aranylemezre került, ami azt jelenti, hogy jelen állás szerint biztosan meg fog érkezni az eredetileg betervezett nyár végi időpontban. Erről a játék hivatalos X-oldala adott tájékoztatást, ahova egy rövid videó is felkerült a nagy bejelentés mellé.

Ugyebár a Cyberpunk 2077 esete óta már az aranylemez sem garancia a pontos megjelenésre, azonban az esetek többségében továbbra is jót jelent, ha ilyesmit jelentenek be a készítők, szóval joggal reménykedhetünk abban, hogy az Outlaws sem fog csúszni, és így tényleg a nyár egyik nagy megjelenése lesz.

Az eddig látott anyagok alapján érdekes utazásnak ígérkezik az Outlaws, amiben a Jedik helyett Han Solo egyik kollégája kerül a főszerepbe, és saját hajónkkal látogathatunk meg olyan ismert planétákat, mint a Tatooine. Közben elmerülünk a messzi-messzi galaxis alvilágában, megbízásokat teljesítünk, és persze jó eséllyel visszaköszönnek majd a Ubisoft más nyílt világú kalandjaiban megismert mechanikák.

Azért remélhetőleg több lesz a játék, mint egy Star Wars-köntösbe bújtatott Far Cry vagy Uncharted, erre majd minden bizonnyal fény derül, amikor augusztus 30-án megjelenik PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series-konzolokra.

További cikkek a témában

Star Wars Outlaws

Massive Entertainment | 2024. augusztus 30.
  • Platform
Kommentek