Splatoon 2 - Kritika

A Splatoon első része igazi meglepetés volt. Egy elsőre mindenki számára furcsa koncepció - miszerint festékpisztollyal vagy hatalmas pemzlikkel fröcsögjünk össze egy multiplayer arénát úgy, hogy a mi csapatunk fesse meg a nagyobb területet - nem csak szórakoztató, hanem egész egyszerűen zseniális lett. A remek multi azóta e-sporttá vált, az egyjátékos mód és az abban felhalmozott ötletek pedig viszonyítási alapul szolgálnak. A kérdés ezek után az volt, hogy a folytatás képes-e újat hozni a Splatoon világába vagy „csak” biztonsági játékot játszva tovább tökéletesíti-e a már megismert elemeket.

Azt hiszem nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a valóság inkább ez utóbbi felé hajlik, azaz a készítők biztosra mentek. De ez nem jelenti azt, hogy a Splatoon 2 ne lenne egy teljes értékű folytatás. Az egyjátékos mód öt világon keresztül vezeti a játékost, aki megismerve a Splatoon 2 összes fegyverét felkészülten vághat bele a multi meccsekbe. A pályák egytől egyig tökéletesre sikeredtek. Minden egyes világ valami új kihívást, játék- vagy platformelemet ránt elő a kalapból meg-megcsillantva a fejlesztők zsenialitását. Hol futószalagok segítségével, hol festékvezetékeket meglovagolva, hol szivacsokat duzzasztva, hol pedig tintahal formánkat kihasználva kell folyamatosan egyre közelebb kerülni a célhoz, mely az adott világ pályáinak teljesítése után főellenfelekkel vívott harcokban csúcsosodik ki. Az előző részekhez hasonlóan minden egyes bossfight más és más taktikát követel, így egy pillanatig sem érezzük repetitívnek a dolgot.

Ugyancsak nagyszerű ötlet, hogy már maga a pályaválasztó „menü” is maga egy pálya, amin az első dolgunk az lesz, hogy megtaláljuk a világban található eldugott teáskannákat, ahonnan elteleportálhatunk a teljesítendő szintekre. Tulajdonképpen már ebben az interaktív menüben is sokszor izzasztó ügyességi feladatokat megoldva kell elvergődnünk a célig. De megéri, mert az egyjátékos mód összességében nagyszerű és kreatív lett. Az elképesztő ötletek sorozata, a zseniálisabbnál zseniálisabb fegyverek, a sokszínű ellenfelek és a már említett fifikás főellenfelek egy 5-6 órás kaland (ez lehetne több is, de így is több mint pl. az Overwatch egyjátékos módja) formájában tökéletes felvezetője annak a multiplayernek, amiről tulajdonképpen a Splatoon 2 szól, és ami miatt az első rész olyan hatalmas sikereket ért el.

A multiplayer mód alapjai megegyeznek az első részben megszokottakkal. Egy város pici szelete szolgálja a lobby-t, ahol a csaták alatt szerzett fizetőeszközön ruhákat, fegyvereket és kiegészítőket vásárolhatunk. Ezek szerepe pedig egyáltalán nem elhanyagolható. Ha célunk főleg a festés, akkor olyan cuccokat kell felvennünk, ami a karakterünk és a festéktartályunk újratöltési sebességét növelik meg. Ha csapattársaink védelmét próbáljuk erősíteni, akkor harcosként a speckó támadásunk erejét (ez a fegyverünk függvényében mindig más), tűzerőnket és nagyobb védelmet adó göncöket kell magunkra ölteni. A cuccok nagy része egy alap tulajdonsággal bír, de lesz köztük több is, ami tapasztalati pontok szerzésével tulajdonképpen szintet lépve újabb és újabb speciális funkciókkal vérteződik fel.

Ha kiválasztottuk a számunkra megfelelő fegyvert és magunkra öltöttük a legjobbnak tűnő ruhát, akkor máris indulhat az online "hentelés", ami az egyik legszórakoztatóbb élménnyel ajándékozza meg a játékosokat. Természetesen a Splatoon 2 közel sem olyan precíz, mint mondjuk a már említett Overwatch, ám ettől eltekintve azokban a játékmódokban, amiket felvonultat ez bőven elég: nem véletlen, hogy e-sportként is megállja a helyét. A klasszikus Turf War, amiben a cél kizárólag a minél nagyobb terület lefestése, ma is az egyik legnépszerűbb játékmód, mely a tizedik szint eléréséig a legjobb barátunk lesz. Utána nyílik meg a Ranked opció, amelyben további három játékmódban vívhatunk 4v4 küzdelmeket. A Splat Zones egy profikkal vívott Turf War, a Rainmaker afféle anti-Capture the Flag, melyben a cél egy kulcsot megszerezve eljutni az ellenfél bázisára, míg a Tower Control az Overwatch-ban megszokott kísérgetős játékmód, amiben nem egy járművet, hanem egy tornyot bevéve kell azt oltalmazni a célig.

A többszereplős játékmódok mellett külön említést érdemel a Splatoon 2-ben debütáló Salmon Run, ami leginkább a Gears of War horda módjára emlékeztet. Ebben a tengerből hullámokban előbukkanó pisztrángok hordáit kell levernünk úgy, hogy a néha megidéződő főellenfeleket lezúzva az azokból kihulló gyöngyöket kell a bázisunkon található halászhálóba bedobnunk. A dolgot megbolondítja továbbá az időlimit is: egységnyi idő alatt nemcsak meghatározott számú gyöngyöt kell hazaszállítanunk, hanem arra is figyelnünk kell közben, hogy a csapatunk tagjai életben maradjanak. Az egyelőre csak időszakosan elérhető játékmód elképesztően szórakoztatóra sikeredett. A kooperatív játék igazi csapatmunkát követel, főleg a különféle bossok lezúzásakor, hiszen azok mindegyike ellen más-más taktika a nyerő. A küzdelmek során itt is tapasztalati pontokat gyűjtünk, amik nem szintlépésben, hanem elnyerhető extrákban (pénz, ruhák, fegyverek stb.) manifesztálódnak.

A Splatoon 2 technikailag is nagyszerű játék lett. A képi világa gyönyörű! TV-n játszva 1080p-ben stabil 60 FPS-sel elhozta az év egyik legszórakoztatóbb többszereplős játékát, ami hangulatának köszönhetően akkor sem bosszantja fel a játékosokat, amikor azok mondjuk öt meccset vesztenek zsinórban. A töltési idők minimálisak, a fegyverek zseniálisak és totálisan különböznek egymástól, az egyjátékos kampány pedig nem csak alibiből került bele a programba.

Mindezektől függetlenül a Splatoon 2 nem lett tökéletes. A multis pályákból elbírt volna a játék többet is, igaz, csakúgy, mint az Arms esetében, a hírek szerint ingyenes tartalmak formájában folyamatosan érkeznek majd az újabb küzdőterek. Az viszont érthetetlen, hogy miért nem tudjuk a kontroller érzékenységét állítani játék közben (az előző részben sem volt ez opció), miért nem tudunk a meccsek között fegyvert és öltözéket váltani (ehhez ki kell menni a lobbyba)? És az sem világos, hogy a Nintendo miért nem képes végre egy normális hangkommunikációs rendszert kifejleszteni, ami különösen ebben a műfajban elengedhetetlen feltétele az online csatáknak. A jelenleg elérhető applikáció, mely ezt a célt szolgálja, sajnos több sebből vérzik, ami nem feltétlenül a Splatoon, hanem sokkal inkább a rendszer hibája. Biztos vagyok benne, hogy ezt az állapotot rövid időn belül orvosolja majd a cég!

A Splatoon 2 kizárólag Nintendo Switch konzolokra jelent meg.