Prey - Kritika

A Bethesda az idei E3-on bejelentette és rögtön elérhetővé tette a Prey első kiegészítőjét, mely derült égből villámcsapásként ért bennünket. A több mint egy éve megjelent alapjátékról azóta sem sokat hallhattunk, leszámítva a javításokat, melyekkel szépen lassan gatyába rázták a megjelenéskor igencsak bugos és komoly technikai hibákkal küszködő címet. Mindenesetre az űrkalandunk most folytatódik, még ha a nem is a Talos 1 űrállomás fedélzetén…

Az öt karakter alapvetően különbözik egymástól, más képességfával rendelkeznek és más kezdőfelszereléssel, ráadásul kezdetben az ötből négy karakter le van zárva. Őket különböző feladatok végrehajtása után oldhatjuk fel, mint például találjuk meg a hullájukat, vagy bizonyos módon jussunk ki az űrállomásról. Tehát minden elérhető karaktert először fel kell oldani, majd ha ez sikerült, akkor mind az öt karakterrel egy szimuláció szekvencia alatt ki kell jutni a Holdról. A szimuláció akkor szakad meg, ha minden elérhető szereplővel elhaláloztunk. Márpedig eleinte sokszor el is fogunk, hiszen képességeink jóformán még nincsenek, ám az újabb és újabb nekifutások alatt megtalált Neuromodokból szépen fejleszthetjük a karaktereket, mely képességek a következő szimulációra is megmaradnak. Sőt, a nekifutások alatt talált tárgykészítési tervek is hasznosak, mert minden karakter kezdő felszerelését bővíthetjük azokkal a tárgyakkal, melyeknek a terveivel már rendelkezünk – persze pontokért cserébe. Merthogy a szimulációk alatt majdnem minden megmozdulásunkért pontokat kapunk - minél durvább Typhon lényt ölünk le, annál többet -, s ezeket a pontokat gyűjtögethetjük szépen, hogy aztán a következő nekifutásra már felkészültebben vághassunk neki a terepnek.

Ugyebár az alapjátékra is elsősorban a lopakodósabb, sunnyógós játékmenet volt jellemző és ezt irányvonalat lovagolta meg a Mooncrash. Nagyon óvatosnak kell lenni, hiszen mondhatni akkor „visszük végig” a kiegészítőt, ha egy szimuláció alatt mind az öt karakterrel a történetük szerinti megfelelő útvonalon távozunk az űrállomásról, halál nélkül. Ha valaki meghal, akkor is mehetünk tovább a többiekkel, amolyan gyakorlásképpen, de a klasszikus befejezés, na meg a szaftos achievementek ilyenkor már biztosan elmaradnak. Érdekes ez a koncepció, de nagyon fekszik a Prey-nek; az öt különböző karakterrel valóban különböző játékstílussal és megoldásokkal kell operálni a túlélés érdekében, hiszen a hősök nemcsak képességeikben, de életerejükben és pszi energiáikban is jócskán eltérnek egymástól. Nehézségi fokozat pedig külön nem állítható, hanem egy szimuláció alatt folyamatosan töltődik egy „Corruption Level” mérce az idő függvényében, melynek öt szintje van. Minden szintlépésnél egyre durvább Typhon lények jelennek meg a Holdon, így minél lassabban haladunk, annál jobban nő a kihívás is, szóval nem árt sietni sem.

A kiegészítő teljesen el van szeparálva az alapjátéktól, így az itt érkező néhány új fegyverrel és ellenféltípussal is csak a Holdon fogunk találkozni. A teljesség igénye nélkül ilyen például a talajba ágyazódó és vakondként a földet túró MoonShark, ami egy hatalmas és igencsak veszedelmes Typhon lény - szerencse, hogy csak a bolygó felszínén futhatunk össze vele, a zárt térben nem. Új fegyverek is akadnak, amik közül a leghasznosabb az Pszi penge, mely egyben közelharci és távolsági harci szerkezetként is funkcionál, vagy a Gloo gránát, amit eldobva mindent - az alapjátékból jól ismert - ragaccsal von be. Szóval mindent egybevetve a Holdbázis felderítése tényleg érdekes és feszültséggel teli elfoglaltság, a Talos 1 után remek felüdülés végre egy bolygó felszínén is járni alacsony gravitáció közepette.

A Prey: Mooncrash DLC június 10-én jelent meg PS4, Xbox One és PC platformokon, mi a Sony gépén teszteltük. Az idei év további megjelenéseiért és tesztjeiért látogass el folyamatosan frissülő játék-kalendáriumunkhoz.