Paper Mario: The Thousand-Year Door [Remake] - Kritika

Amíg a színfalak mögött a Nintendo már gőzerővel az új konzoljának első címein dolgozik, a Switch-tulajdonosok a régebbi sikerjátékok felújításait élvezhetik. Az idén 20 éves, eredetileg még a GameCube-ra megjelent Paper Mario: The Thousand-Year Door az aktuális felújítás tárgya, amit a régi motorosoknak, de a játékot eddig nem ismerő játékosoknak is ajánl a Nintendo. A Paper Mario-sorozat második és egyben talán legjobb epizódjának felújítása pedig tényleg megérdemli a figyelmünket.

A Paper Mario - The Thousand-Year Door egy körökre osztott harcrendszert használó könnyed szerepjáték, melyben a lineáris történet folyását nem befolyásolhatjuk, cserébe a Mario RPG-hez képest is próbál nem várt játékmechanikákkal, minijátékokkal és narratív megoldásokkal friss maradni a 40-50 órás végjátszás során. A történet Rogueport furcsa alakokkal teli kikötővárosában és az azt körülölelő királyságokban játszódik, amik sokkal több titkot rejtenek, mint azt elsőre gondolnánk. Ide érkezik Peach kíséretével egy hatalmas kinccsel kecsegtető legenda nyomában, de sajnos ahogy az lenni szokott, a hercegnőt elrabolják. Szerencsére még időben értesíti Mariót, akivel a 8 fejezetes történeten keresztül kell megmentenünk Peach-et, na meg a hőn áhított kincs nyomára bukkannunk, de szerencsére a fő történet végeztével sem maradunk teendők nélkül. Még a sokszor ismerős háttértörténettel és jegyekkel felvértezett karakterek is remekül idomulnak ebbe a szerethető papírmasé világba, aminek humora több alkalommal késztetett hangos nevezésre minket a végigjátszás során. A kezdeti lassú tempó után a játék egy percig sem ereszt, elveszni benne az alapjáték változatos pályáinak és a Switch-kiadás változtatásainak hála, talán még élvezetesebb, mint 2004-ben volt.

A JRPG-harcok a szokásos módon zajlanak. A világban kalandozva sűrűn futhatunk ellenfelekbe, akiket egy körön kívüli támadással meglepve rögtön előnyhöz juthatunk, azonban ha óvatlanok vagyunk, akkor ezt a taktikát ellenünk is bevethetik. Karaktereink egyszerre egy akciót hajthatnak végre, Mario esetében ez az ugrás és a kalapács meglendítése mellett a tárgyhasználat, netán a különleges képességének elsütése is lehet. A támadások több szintűek lehetnek, a különleges képességünk pedig a nézői reakciók függvényében süthető el, ugyanis az összecsapások egy színpadi helyszínen játszódnak, aminek díszletei mindig az adott világhoz igazodnak. Az harcokat egyre több néző követi szemmel, akiket szórakoztatva feltölthetjük a különleges képességünk mérőjét (vagy őket untatva szenvedhetjük el a kritikaként felénk dobott kövek által okozott sérülést), amit bevetve egy minijátékban tölthetjük újra életerőnket, vagy éppenséggel a magasabb szintű támadásokhoz szükséges varázspontjaink. A csatákban segítségünkre lehet egy társunk is, akit a kaland során folyamatosan bővülő partiból tudunk kiválasztani. Ezek a társak nem csak a harcokban, de a felfedezés során is segítségünkre lesznek, hiszen a környezeti feladványok erősen építenek a képességeikre.

A játék kitűzőrendszere adja az összecsapások mélységét. Ezeket a világ különböző szegleteiben eldugott, netán az árusoktól megvehető perkekként kell elképzelnünk. Ezekből majdnem százat tudhatunk magunkénak és a szintünktől (és a szintlépésekkor fejlesztett, három különböző statisztikától) függően cserélgethetjük őket. Ezek aktív vagy passzív erősítések lehetnek, legyen az harc közbeni életvisszatöltés, esély arra, hogy az ellenfelek bizonyos életerő alatt mellé üssenek, vagy hogy ugorva sokkal többet sebezzünk, cserébe viszont a kalapácsot elfelejthetjük. A kitűzők adott mennyiségű pontba kerülnek, így érdemes szintlépésekkor ezt is fejleszteni az életerő vagy a varázs pontok növelése mellett.

A játék alapjai a mai napig remek szórakozást nyújtanak, az apróbb finomhangolások viszont nem csak a külcsínben érhetőek tetten. Az aktualizált látvány részét képezi, hogy most már papír hőseinknek a hátát is láthatjuk, de a gyorsutazás és a társak gombnyomásra történő váltása is az egészségesebb ritmust segítik elő. Érthetetlen módon viszont a térkép előhíváshoz még mindig több gombnyomás szükséges, ami néha kifejezetten bosszantó. A látvány remek, csak ott nyúltak hozzá, ahol kellett és hiába tud a játék csak 30fps képfrissítést a GameCube-os verzió 60-jához képest, a játék tempója és harcrendszere miatt nem igazán tudnánk ezt negatívumként felhozni. A The Thousand-Year Door zenéi szintén megkapták a ráncfelvarrást, a modernizált dallamok nagyon jól rezonálnak mind a látvánnyal, mind pedig a történet ívével. Amennyiben viszont kedvünk tartja, a régi dallamokat is beállíthatjuk - természetesen egy kitűző segítségével.

---

A Paper Mario: The Thousand-Year Door 2024. május 23-án jelent meg Nintendo Switch konzolokra. Az idei év további megjelenéseiért és tesztjeiért látogass el a folyamatosan frissülő játékkalendáriumunkhoz.