Onrush - Kritika

A Sony által 2016-ban bezárt Evolution Stuidos dolgozóira gondolkodás nélkül csapott le a versenyjátékok ősapja, a brit Codemasters. A stúdió gondozásában megjelent játékuk első ránézésre a csapat korábbi szériájának, a Motorstorm sorozatnak egyenes ágú leszármazottja lehetne. Azonban akik egy szimpla folytatást remélnek, azok hatalmasat fognak csalódni.

Ez a szemlélet a jármű felhozatal kialakításában is felfedezhető. Négy kategóriában, nyolc jármű közül választva szállhatunk ringbe: kétféle motor és hat négykerekű színesíti a repertoárt. Ezek egyedi tulajdonságokkal és egy ultimate képességgel rendelkeznek, amit a boost folyamatos égetésével tölthetünk maximumra. Boostot szerezhetünk ugratásokból, társaink által lerakott csomagokból vagy az ellenfél csapatának tagjainak likvidálásából. De hogy a száguldás biztosan folyamatos legyen, a pályán a Titanfallhoz hasonlóan gép által irányított járművek is folyamatosan spawnolnak, akik az autópályán a lehajtót kereső Škoda-tulajdonos kisnyugdíjas teljes lelki békéjével tesznek a világra, de telibe trafálva őket szert tehetünk egy kis adag töltetre.

Amint az ulti méter tele lesz, kezdődhet a káosz. De érdemes a pálya ismeretében felhasználni ezt a képességet, biztos kezek között meccsfordító erővel bírhat. Ami a motorok esetében lehet egy Tron szerű elektromos fal, vagy a csapattársak boostját maximumra töltő aura. Autóknál szintén sokszínű képességekkel találkozhatunk, amik szintén lehetnek aktívak vagy passzívak, a támadást vagy a védekezést segítők. Elvakíthatjuk vagy ellökhetjük a minket üldöző ellenfeleket, lassító gátakkal vagy pusztán a nyers erővel törhetünk borsot az orruk alá. A képességek változatosak, a kasztok kialakítása pedig sarkallja a játékost arra, hogy csapatban gondolkodjon. Amire a játékban található játékmódok láttán szükség is lesz.

Ezekből ugyanis négyet kapunk. A Countdownt mód, amiben nevéhez hűen mindkét csapat adott időegységgel indul, ami folyamatosan konvergál a nullához. Amint valamelyik csapatnak elfogyott az ideje, a másik kapja a pontot. A pályán véletlenszerűen elhelyezett kapukon áthajtva adhatunk egy másodpercet csapatunk halmazához, de ugyanezen kapukkal tudja szinten tartani az ellenfél csapata is saját keretét. Érdemes tehát megkérni őket, hogy ha egy mód van rá, ne hajtsanak át a kapun. Ha pedig szép szóval nem megy, akkor ugyebár... A Lockdown játékmód egy terület foglalós móka. Amint a folyamatosan előttünk haladó zóna feltűnik, 5 másodpercig kell uralnunk, hogy a pont hozzánk essen be. Igazi adrenalin bomba, amikor döntetlennél, a meccspont megszerzésének utolsó pillanatában csapódsz bele az ellenfélbe, ezzel fordítva a körön belül haladó csapattagok számán és a végeredményen is. Az Overdrive játékmód talán a legegyszerűbb versenytípus a játékban, bár koránt sem mondható unalmasnak. Célunk, hogy előbb égessünk el tízezer egységnyi boostot, mint a másik csapat. Ha sokat trükközünk, sorban zúzzuk le az ellenfeleinket, akkor szorzót kapunk, és ha nem likvidálnak idejekorán, könnyűszerrel behúzhatjuk a pontot. Ebben a három módban egy verseny alatt, több kör is lezajlik, beállítástól függően. A végső versenyt az a csapat nyeri, amelyik több fordulót képes megnyerni az adott körből.

Más alapokon nyugszik az utolsó és mind közül a legérdekesebb és legpörgősebb játékmód, a Switch, amit leginkább egy fordított gungameként lehet jellemezni. Itt mindkét csapat motorokon indul. A feladatunk annyi, hogy a lehető legtovább maradjunk talpon, mert ha lezúznak, váltunk a következő jármű kategóriára. Mindenkinek három szintlépése van, minden kieséskor az egyel fentebbi kategória járművébe születhetünk újjá. Ha lenulláztuk a lehetőségeinket, akkor a tankoknak megfelelő gépekkel kell a még pontokkal rendelkező társainkat megvédeni, vagy az ellenfél hasonló játékosait porrá zúzni. Egy nagyon feszes tempójú, igazi csapatalapú játékmód ez, ami talán a legtöbb izgalmas pillanattal szolgál. Ezen játékmódokat játszhatjuk a program kampányában és a többjátékos versenyeken is. Előbbi remekül működik, s bár az ezerszer látott csillaggyűjtögető mechanikát alkalmazza a későbbi versenyek feloldásához, remekül megismerteti a járműveket és a pályákat a többjátékos csaták előtt. A multiplayer része a játéknak ugyanolyan olajozott, mint az egyjátékos rész, megtudja dobni az ember pulzusát egy-egy szoros verseny.

Az itt elért teljesítményünk beleszámít a szintlépésbe, aminek csak a testreszabhatóság miatt van szerepe. A járműveket és a sofőröket az Overwatchhoz hasonló rendszer keretein belül alakíthatjuk át. Már játék közben is szembe jöhetnek ismerős HUD-megoldások, de ez a rendszer nem csak hasonlít a Blizzard lövöldéjéhez, hanem teljes mértékben megegyezik azzal. Mechanika, font, színkódok - lehetetlen nem észre venni az egyezést. Skineket bonthatunk a járművekhez és a pilótákhoz egyaránt, de innen eshet ünneplő animációk, amik a meccsek végi kiemelésekben nyernek értelmet, bár minőségük távol áll a remektől. Minden kinyitható tárgyat zöld, kék és lila ritkasági szintekre bontva kapunk. Az Overwatchhoz hasonlóan ezeket akár külön is megvásárolhatjuk a különböző kihívások teljesítésekor kapott játékbeli valutával, vagy a szintlépésekért kapott lootboxokat kinyitva. Cserébe ezekből nagyon sok van, ritkán jön szembe kétszer ugyanaz a külső, és remekül járul hozzá a játékra amúgy is jellemző fejetlen stílushoz.

Az Ornsuh a gyenge karakteranimációktól eltekintve gyönyörűen fest, változatos pályákkal és jármű festésekkel találkozhatunk. Kapunk változó napszakot és időjárási effekteket is, de ember legyen a talpán, aki nem csapódik falnak egy éjszakai, esős terepen. Ráadásul a program megjelenéskor támogatja a PS4 Prót, így lehetőségünk van a magasabb felbontás, vagy a betonstabil 60 fps között választani. A hangok jók, de amiért tényleg jár a pirospont, az a zene. A lejátszási lista nincs számokra bontva, inkább olyan, mint egy véget nem érő mix, kezdve Amin Tobintól, a Maximon át, a The Heavyig. Ráadásul szervesen a játék részét képezik a dallamok: ugratáskor a basszus eltűnik, de földet éréskor újra felzendül, még egy plusz réteget adva a zúzásnak. Amennyiben elsütjük az ultinkat, a zene is teljesen megőrül és gitártépésre üthetjük ki ellenfeleinket a nyeregből. Talán apróságnak tűnnek, de sokat adnak az összképhez. A végén muszáj megemlítenem egy zavaró apróságot. A játék olyan szinten zakatol megállás nélkül (ideértve a nagyon gyors töltési időt is), hogy bár a játékmenet szempontjából fontos a hossza, de az ötmásodperces respawn idő egy örökkévalóságnak tűnik.

Az Onrush június 5-én jelent meg PS4 és Xbox One konzolokra, valamint PC-re. Mi a Sony konzolján teszteltük. Az idei év további megjelenéseiért és tesztjeiért látogass el folyamatosan frissülő játék-kalendáriumunkhoz.