Need for Speed Payback - Kritika

Hosszú utat járt be az Electronic Arts versenyautós sorozata a fennállása több mint két évtizedében. A franchise fémjele alatt üdvözölhettünk már fél szimulátoros kitérőt a Porsche Unleashed személyében, a sorozatból nőtte ki magát a jobb sorsra érdemes mellékág, a Shift két felvonása, de többségében az arcade, rendőri egységeket felvonultató részek domináltak. Utóbbi kategória képviselője tesztünk alanya is, aki egy év kihagyással tért vissza öregbíteni a sorozat hírnevét.

Ebben a részben is kapunk egy, az előző részekhez képest bizalomkeltőbb történetet. Az Origin Accesses próbakör alatt már megismertük a játék két dimenziós főszereplőit, a vérbeli autóversenyző Tylert, a sima utcai versenyek és a gyorsulási szakaszok szerelmesét, az állítólag brit származású Mac-et, akinek az off-road és a sprint kihívásokban kell helytállnia, végül de nem utolsó sorban pedig a csapat női tagját, az ex rendőr Jess-t, aki a runner versenyeken tör borsot ironikus módon a rendőrök orra alá. Hármuk karakterét vezetés közben, telefonos párbeszédeken keresztül fogjuk megismerni, de sajnos oly mértékben nem működik a kémia a csapatban, mint amennyire sótlanra sikerült megírni a tagjait. A játék kezdetekor Tyler bőrében és egy kölcsönkapott Koenigsegg Regera volánja mögött találjuk magunkat és hogy az alcímet megalapozza a játék, gyorsan el is veszítjük azt, saját autónkkal és házunkkal együtt. A verseny megnyerésével ugyanis beleköpünk a helyi banda, a House és vezetője, a titokzatos Collector levesébe. Feladatunk a játék során a helyi kisebb bandák legyőzésével bejutni a The Outlaw's Rush versenysorozatba, és legyőzve a House-t bosszút állni vezetőjükön. Csak a klisé nagykönyvből építkezik a sztori, az elégtétel közben több fordulat is szembejön majd, két görcsösen erőltetett jópofa párbeszéd közben, de kétlem, hogy bárki is megvezetve érzi majd magát.

Hosszú út vezet azonban a játék végi csalódásig. A játék helyszínéül szolgáló, egyébként remekül felépített és változatos Fortune Valley több kisebb területre oszlik. Minden kerületben a természeti adottságokhoz megfelelően specializálódott bandák székelnek, akiket legyőzve kell előre haladnunk a cél felé. Ezeket a versenyeket széles repertoár igénybevételével kivitelezhetjük. A megboldogult SRT Vipertől kezdve a közúti legmagasabb sebesség rekordját a napokban megdöntő Koenigseggig bezáróan 74 autó közül szemezgethetünk. Ráadásul ezeket a térképen elszórt négy garázs megvásárlása után, korlátlan számban birtokolhatjuk.

A sorra megnyíló versenyeken autónk folyamatos fejlesztésével indulhatunk el. Minden autó rendelkezik bizonyos tulajdonságokkal, úgy mint lóerő, végsebesség, gyorsulás stb., amiket speed cardok segítségével növelhetünk. Ezek a kártyák háromféle tulajdonságot tartalmaznak; van egy bizonyos szintjük, márkájuk és egy adott értéknövelő tulajdonságuk. Fokozhatják a fékek hatékonyságát, nitro vagy a sebesség értékeit, három megegyező márkájú fejlesztés pedig bónuszt ad. Minden sikeres verseny után választhatunk három véletlenszerűen adott kártya közül egyet. Amennyiben rosszabb kártyát kapunk, mint a meglévő, eladhatjuk, elküldhetjük a garázsba vagy becserélhetjük trading cardra. Mert nem csak térképen található boltokban vagy versenyek után szerezhetünk kártyákat, három trading cardot becserélhetünk egy menetre a beépített félkarú rablón, ami véletlenszerűen ad egy lapot a választott slot helyére. Jópofa megoldás, többször segített ki minket a pácból.

Nem csak statisztikák javítása céljából fejlesztgethetjük szeretett autónkat, de külsőleg is testre szabhatjuk. A felnitől kezdve a légterelőkön át a kasztni szélesítésig mindent testre szabhatunk, egy kis csavarral. A pályán elszórva találunk különböző feladatokat; ugratók, trafipaxok, drift-szakaszok, átszakítható hirdetőtáblák... Ezek teljesítését a program egy maximum háromcsillagos rendszerrel pontozza, értelemszerűen minél nagyobb elvárásokat támasztva a több csillagért cserébe. Ha a megadott feladatok teljesítésével feloldunk egy fejleszthető elemet, akkor az az összes többi autón is elérhető lesz. Ez is ötletes rendszer, remekül megismerteti a játékteret, a benne található lehetőségeket és még a reputációs szintünk is növekszik. Mert az előző részhez hasonlóan, itt is megkaptuk a "Forzás rendszert". A világban tett mozzanatainkért pontokat kapunk, amivel szinteket lépünk. A reputáció szolgálná ki a multiplayer lobbyt, de erről később.

A pálya pedig ugyanolyan remekül néz ki, mint a felvonultatott autóflotta. A Frostbite Engine itt is remekel, és művészi szempontból is abszolút rendben van a játék. A sorozat történetében először kaptunk dinamikusan váltakozó napszakot, de az időjárási effektek hiányával meg kell barátkoznunk; úgy néz ki minden eső leesett az előző felvonásban. A látványt leginkább az ismétlődő animációk és az arcmimika hiánya árnyalja: kiábrándító látni a maguk elé meredő karaktereket, akiknek épp megy a szövege. Persze, próbálják kameraállásokkal takarni, de így csak még kínosabb lesz az egész. Szerencsére a meglévő átvezetők viszont render videók, az előző rész élőszereplős rémálma a múlté. Hangok terén nincsenek gondok az első javítás óta, a zenék pedig szokás szerint biztos kézzel válogatott, kellően változatos és minőségi; Action Bronson, Bonobo, Gorillaz, Royal Blood és még sokan mások hallhatók a tracklisten.

Az elmondottak alapján úgy tűnhet, hogy remekül sikerült az aktuális NFS-epizód. Arról viszont még nem esett szó, hogy a versenyek között alig van változatosság, legtöbbször sprint és off-road futamokat játszunk, amik egy idő után borzalmasan unalmasak lesznek. Hiába nyílt világú a játék, a versenyek atomlineárisak, a rendőrök is csak futamok közben bukkantnak fel, de abban sincs köszönet. Pszichopata módjára rongyolnak belénk, a saját testi épségükkel mit sem törődve. Szöges akadályt három alkalommal ha láttam a játék során, az elektronikát kisütő járőr egy vicc, igazából nem marad más módszerük, mint a nyers brutalitás. Ezt a Rhino nevű páncélozott furgon koronázza meg, ami csak és kizárólag szemből érkezik, de padlógázzal hajt bele az emberbe. Felmerül a kérdés, hogy hova lett a játék borítóján és nagyjából minden promóciós anyagon beígért rendőrségi helikopter. Nos, egy blockbuster misszió során ugyan előkerül, de gyorsan véget is ér a pályafutása, a benne ülő emberekkel és három másik járőr autóval együtt, amit főhőseink közös üdvrivalgással konstatálnak.

A versenyek repetitív jellegét orvosolnák ezek, az EA marketingesei által egekig dicsért „blockbuster” missziók, mint az E3-as prezentáción mutatott Highway Heistben láthattuk. Sajnos már azon látszik, hogy mi vele a legnagyobb probléma. Ugyanazt csináljuk benne, mint bármelyik másik futamon. Amint az izgalmas rész jönne, a játék elveszi tőlünk az irányítást és ingame videón nézhetjük az akciófilmekre hajazó jelenetet. És a prezentált első misszió még a leggazdagabb az összes közül. Itt ténylegesen sok az akció, máshol nem látható effektek és megoldások jönnek szembe velünk. A többi azonban meg sem közelíti ezt a minőséget, egy kamionos zúzás kivételével felejthető mind. És ne feledjük, hogy a trial változat pontosan ezen a ponton ért véget. Akit esetleg megfogtak az első pár órával azt remélve, hogy sok hasonlóban lesz része, azok joggal érezhetik átverve magukat.

De ezekkel még ki lehet békülni. Azzal viszont már nem, hogy kapott a játék mikrotranzakciót. A játék feléig úgy tűnhet, hogy ez nincs rá kényszerítve az emberre, azonban a kampány teljesítését nekem 30 órám bánta, amiből 12 óra csak grindolás volt. Ha nincs meg a versenyhez a kellő szint, akkor lehet az ember akármilyen ügyes, játszhat akármilyen nehézségi szinten, képtelenség megnyerni az adott kihívást. A gép ilyenkor arcátlanul csal. De a program jó fej és a versenyek után finoman közli, hogy játsszuk újra kedvenc versenyeinket, pénz és autóalkatrész reményében. Persze, össze lehet szedni ezeket, és a játék végére juthatunk, azonban ha az end game kezdetekor feloldott Ragera megvásárlása a célunk, ahhoz rengeteg időt kell ölnünk a gyűjtögetésbe. Vagy vehetünk kártyacsomagokat. Ezek pénzt, trading cardokat és csak innen megszerezhető, a menettulajdonságot nem befolyásoló fejlesztéseket adhatnak. Ezeket persze a játék is adja az előmenetelünk során, de repetitív unalomba taszítani a játékost, csak azért, hát ha költ még az alap áron felül a mikrotranzakciókra is, az nonszensz.

Főleg annak fényében, hogy a játék multiplayer szegmensére kár pocsékolni a szavakat. A többjátékos fülre kattintva automatikusan egy lobbyba kerülünk, állítólag a szintünknek megfelelő játékosokkal, de ez már itt el is hasal. Nem ritka, hogy maximum szintű és kezdő pilóták egy versenybe kerülnek, és mivel a kampány során fejlesztett autónkkal lehet nekiállni a többjátékos „mókának”, egészen groteszk helyzetek alakulhatnak ki. Mindemellett freeroam nincs, ahogy a rendőri aktivitást is el lehet felejteni. Persze nem lenne gond, ha a rengeteg versenymód és egyéb lehetőségek miatt ezek eszünkbe se jutnának, de összesen kettő, azaz kettő darab játékmód áll rendelkezésünkre, a sprint és az off-road, de ezeken sem leányálom az utakat szelni. Mint minden valamirevaló NFS multiban, itt is dodzsemezéssel megy el az idő nagy része, az amúgy is idegesítő respawn rendszer pedig itt annyira sincs a helyzet magaslatán, mint a kampány során volt. Nem egyszer a szakadékban landolás után visszarakott az út szélére, ahol a jármű a gép által irányítva automatikusan nitróval indult, szépen vissza oda, ahonnan az előbb kiszedett. Összességében kevés, fantáziátlan és még igénytelen is a program ezen része.

A Need for Speed Payback PC-re, PS4-re és Xbox One-ra jelent meg november 10-én, mi a számítógépen teszteltük. Az idei év további megjelenéseiért és tesztjeiért látogass el folyamatosan frissülő játék-kalendáriumunkhoz.