Mirage: Arcane Warfare - Kritika

Meglepően jól szórakoztam pár héttel ezelőtt a Mirage: Arcane Warfare bizalomkeltő bétája alatt, főleg annak fényében, hogy egy szót nem hallottam róla egészen addig, amíg a kódot kézhez nem kaptam. De őszintén szólva, utána sem vártam tőle semmit. Nem szeretném előre ellőni a poént, de a teljes verzió a megjelenésre az Arcane Warfare meglepő módon lejjebb adott a színvonalból az általam várthoz képest, de ezt Te kedves olvasó a kis számú tesztek, visszajelzések mellett talán még nem is tudod. De az sem biztos, hogy tudatosan érkeztél ehhez az íráshoz, mert egy bannert, egy felbukkanó reklám foszlányt nem láttam reklám gyanánt a játékkal kapcsolatban, ami esetleg a tudtodra adhatta volna a játék létezését. És bár a béta sem döntött részvételi rekordokat, a teszt megírása a játék minőségétől függetlenül kínszenvedés volt, mivel a játékosok száma egy kisebb Nógrád Megyei zsákfalu létszámát is csak jó indulattal közelíti meg.

Igen, a játék a tesztidőszak után úgy néz ki, senkit sem érdekel. Bár a Steamchart adatai szerint a nyílt béta teszt alatt az egyszerre játékban lévők száma 900 fő környékén tetőzött, és nagyjából 6000 ember a megjelenést követően beruházott rá, eddig maximum 190 ember döntött úgy egy időben, hogy a játékba fektetné az idejét. Ezt érzi a fejlesztő Torn Banner Studios is, és egy 10%-os akciózással próbálnak minél több embert vásárlásra és játékra sarkalni. Sajnálom őket, hiszen 27 ember 3 évnyi munkája van a programban és bár az indulás nem sikerült zökkenőmentesre és még mindig vannak vele gondok, közel sem szerepel annyira gyengén, mint azt a fenti számok alapján gondolnánk.

A Mirage csak PVP multiplayert tartalmaz, sem kampányt, sem kooperatív élményre kihegyezett szegmens nem része a programnak, de még botokkal sem tudunk hadakozni. Ennek megfelelően van árazva, most valamivel több mint 25 eurót kell kicsengetni az alap változatért Steamen, szezonbérletről vagy fizetős tartalmakról szó sincs. Ehhez mérten a játék loreja megreked a funkcionalitás szintjén; kapunk egy, Az Ezeregyéjszaka meséi világába oltott polgárháborús sztorit a Cabal és a Bashrahn frakciók között, de ez kevésbé van kifejtve, mint bármelyik véletlenszerűen választott gyógyszer használati útmutatója. A frakciók csak színükben különböznek, ezzel a konfliktussal pedig meg is van magyarázva, miért kell miszlikbe aprítanunk az ellenfél csapatának tagjait. Persze ezt nem lehet negatívumként felhozni egy csak többjátékos módra kihegyezett programnál, de nem is a készítők kreativitásáról árulkodik.

Hasonló a helyzet a külsőségekkel is. A grafika az Unreal Engine 4-gyel megtámogatva korrekt, de koránt sem mondanám szépnek. A választott témához illő stilizált modellek, pályaelemek és azok kézzel festett textúrái működnek, egy kerek egészet alkotnak, de ezen felül semmi kiemelkedő. Az pedig kifejezetten meglepő, hogy a megjelenésre néhol csúnyább, elnagyoltabb pályarészekbe futhatunk bele, mint a bétában, mindemellett pedig vannak textúratöltési és teljesítménybeli gondok is, amikkel a próbakör alatt nem találkozhattunk. Maradva az audiovizuális kivitelezésnél, muszáj szót ejteni a hangokról is, amik megrekednek a középszerűség környékén; ott vannak, működnek, de ennyi. A rendes hangulat megteremtése sem sikerül a játéknak, van pár kötelező ambient hang, csobogó patak, a homokot cipelő szél zaja, de inkább kínos csend van a pályát körbe járva, mint egy ténylegesen kész atmoszféra. A játékban hallható egyetlen zeneszám pedig kiemelkedő helyet foglalna el a legirritálóbb és legidegesítőbb dallamok, amik valaha videojátékokhoz készültek Top10-es listáján.

Persze, ezek ellenére még bőven jó lehet egy játék, ha más szegmensei jól működnek. Ilyen például a harcrendszer, aminek hosszú tanulási íve van, de remek ritmusú, és főleg a közelharci összecsapásokra koncentrál. Három különböző támadó és egy védekező mozdulatot tudunk kivitelezni, előbbit két irányból indítva, védekezésnél pedig az állóképességünket figyelembe véve. Ezeket a mozdulatokat megszakítva pedig máris keresztbe tehetünk az ellenfelünk elképzelésének. Ha sikerül kritikus sebzést bevinnünk, akkor gyönyörködhetünk a levágott fejek és a mindent beterítő vér látványában, legyen az ellenfél vagy csapattárs. Bizony, oda kell figyelnünk kinek csapunk oda, mert nincs annál idegesítőbb amikor a csapattársaink keze által esünk el. Sajnos azonban itt is maradt még javítani való. Lehetőségünk van leütni ellenfelünkről a fejfedőt mielőtt végeznénk vele, de ha utána szabadítjuk meg szerencsétlent a fejétől, a csonkolást már egy másik modellel jeleníti meg (hasonló megoldást használt a Witcher 3 is), de azon még ott van az alap sisak. Tudom, hogy apróság, de ilyen és ehhez hasonló hibák nagy számban előfordulnak még a sokadik javítás után is. De ha ez nem szegi az ember kedvét, akkor lehetősége van az alap első személyű nézeten túl egy TPS nézetben is mészárolni, én ajánlom mindenkinek ezt a kameranézetet a nagyobb belátott terület és a gyorsabb forgás miatt.

Mindemellett nemcsak a kamera pozíciójának váltása lehet a kezdő játékos sikerélményének kulcsa, hanem a jól kiválasztott karakter is. A játék csapat alapú, ezt erősítik a már jól ismert karakterosztályok is, melyekből hat kapott helyet a programban. Nem kell nagy újdonságokra gondolni; megtalálhatjuk a több élettel és területi sebzések osztásával mások orra alá borsot törő tank Taurant, a távolról az őrületbe kergető Alchemancert, a helyi ninja-orgyilkos Vypresst, a szintén tank, de inkább támogató típusú, pajzsos Vigilistet, a csapda elhelyező, gyors mozgású Tinkert és a varázsszőnyegen repkedő gyógyító Entropist is a palettán. Minden karakter kétféle, más-más statisztikákkal rendelkező fegyverrel látható el, illetve a MOBA-kat idéző 3-3, két csoportból választható képességgel szabhatjuk testre őket. Ezek bizonyos újratöltődési idővel vannak ellátva, érdemes megfontolni mikor és hogyan használjuk fel a választott képességet. És hogy milyen a balance? Szerencsére korlátozva vannak a választható távolsági és orgyilkos karakterek száma egy csapatban, de még így is ki lehet fogni olyan kombót, ami bizony túl van a jó ízlés határán. Ezeket a karaktereket külsőleg is személyre szabhatjuk; minden szintlépés után véletlenszerű kozmetikumokat, fegyvereket kapunk, amiket választott karakterünkre aggathatunk. A variációk száma egész magas, a fent említett dolgokon kívül a hajat, a bőrszínt, a sminket és ruhánkat díszítő tetoválás mintákon, színűkön is változtathatunk.

Ezen karakterekkel öt különböző, de igencsak ismerős játékmódban küzdhetünk meg egymással. A TDM szabály rendszerét senkinek sem kell magyaráznom, a Push játékmódjában egy pont elfoglalása után megjelenő kocsit kell az ellenfél bázisára tolnunk. Ezen kívül van még pontfoglalás és CTF is, bár utóbbi kicsit megbolondítva; itt a cél a saját Jinünk ellenfél bázisára juttatása. A team objective egy mixelt játékmód, ahol a fent említett feladatok egy meccsen belüli teljesítésével kell az ellenfélen felülkerekednünk, míg a bétában még elérhetetlen Arena egy 3v3 last stand játékmód, csak ehhez a módhoz kreált pályákon. Ezek mindegyike jól működik, hozzák az elvárhatót, a team objective pedig kellően változatos is. Pályát és játékmódot a szerverkeresőben találhatunk magunknak, a bétában nem működő matchmaking lehetőséget teljes egészében kivették a játékból, de így is csak egy szűrő alapján fogunk szervert választani; van-e rajta játékos. Mikor a teljes verzióba belevágtam, az első meccsen csak orosz szerveren volt aktív meccs, így bár húztam a számat, de nem volt más választásom, csatlakoztam. Maradjunk annyiban, hogy nagyon rég nem hallottam ennyi mikrofonba fingó tizenévest.