Jurassic World Evolution - Kritika

Dinó jó barát, ősidőkből szól hozzád

TESZT: Jurassic World Evolution

Az őslények iránti érdeklődés felkeltéséhez igencsak nagymértékben hozzájárult az eredetileg Michael Crichton Őslénypark című regénye alapján készült 1993-as Jurassic Park film. A komoly sikereket elért mozis változatnak természetesen időközben számos (hullámzó minőségű) folytatása készült, és ezzel párhuzamosan jelentek meg a témát feldolgozó játékok is, amelyek legtöbbje általában a filmből kiragadott egy-egy jelenetre alapozva az akcióra és a mászkálásra helyezte a hangsúlyt.

Az Evolution alcímmel ellátott mű nem az idei Bukott birodalomra épül, hanem a filmszéria negyedik részéig nyúl vissza. Mindazonáltal ennek aligha érdemes kiemelkedő jelentőséget tulajdonítani, ugyanis a játékban ugrálás, lövöldözés és dinoszaurusz-mészárlás helyett egy park irányítását kapjuk feladatul. Az angol Frontier Developments csapatának komoly tapasztalata van már üzleti szimulációs alkotásokban, ők állnak többek között egyes RollerCoaster Tycoon-részek és a Planet Coaster mögött is, friss anyagukban pedig nem kisebb feladat elé állítják a hatalmas profitról álmodozó parktulajdonost, mint hogy minimális kezdőtőkéből egy szépen jövedelmező dinóparadicsomot építsen ki.

Csekély anyagi háttérrel és egy minimálisan felszerelt parkkal indulunk neki a vállalkozásnak. Rendelkezünk ugyan egy kisebb elektromos hálózattal, egy génkutató központtal, valamint a jövevények számára elkerített tereppel, első lépésként azonban mindenképpen szükségünk lesz egy Hammond laborra, ahol az elérhető teremtményeinket tudjuk világra hozni. Ezt követően szorítsunk helyet egy expedíciós központnak, amelynek kiemelkedő szerep jut: innen fogjuk tudni ugyanis kiküldeni paleontológusainkat a nagyvilágba, hogy fosszíliák után kutassanak, amelyekből (kellő minőséget elérve) újabb fajtájú egyedeket állíthatunk elő.

Eleinte a fenntartási költségeknek és a látogatók csekély számának köszönhetően inkább veszteséget fogunk termelni és bankszámlánk szélsebesen apadni fog, ezért sürgősen bevételi forrásra lesz szükség. Több helyről is fedezhetjük kiadásainkat: egyrészt időről-időre különféle küldetésekkel bíznak meg bennünket a tudományos, biztonsági és szórakoztatásért felelős részleg egyes vezetői. Volt, hogy azt szerették volna, hogy sikerrel inkubáljak egy dinót, netán fedezzek fel egy új példányt és kutassak ki neki minél magasabb DNS-szintet, vagy éppenséggel készítsek egy előnyös fotót az éppen iszogató Ceratosaurusról. A küldetések elvégzéséért több-kevesebb anyagi és érdemi elismerés jár, azonban ügyeljünk rá, hogy egyik fél számára se legyünk teljesen részrehajlóak, mert alacsony reputáció esetén az egyes részlegek hajlamosak szabotálni a park működését.

Szert tehetünk némi plusz extra dollárra a feleslegessé vált ősmaradványok eladásával, továbbá előfordul, hogy kutatóink számunkra haszontalan, azonban másoknak sokat érő ereklyével térnek vissza, amit szintén pénzzé tehetünk. Legvégső esetben az őslényekről készült fényképeket is továbbadhatjuk, a legbiztosabb bevételi forrást mindazonáltal a látogatók jelentik. Ők a gondosan összekuporgatott bankjegyeikért minél nagyobb, változatosabb és érdekesebb lényeket szeretnének látni, lehetőleg minél közelebbről megszemlélve. Ezért ha már megtehetjük, építsünk nekik vendéglőt, eső ellen menedéket nyújtó odút, szállodát és szuvenírboltot, ahol menő pólókat vásárolhatnak magunknak, de legyen gondunk arra is, hogy ne egyforma dinoszauruszok mászkáljanak a parkban, mert akkor hamar elunják magukat.

Parkunkban természetesen minden élő és szervetlen dolog képes meghibásodni, ezért fent kell tartanunk egy karbantartó csoportot is, akik visszaállítják a rendet: egyfelől gondoskodnak a dinók jólétéről (etetik és meggyógyítják őket), másrészt pedig rájuk van szükség az elromlott (vagy netán szabotázs áldozatává vált) épületek helyreállításához. Ezen kívül egy másik részleget is segítségül hívhatunk, amennyiben valamelyik lényt el kívánjuk altatni, netán máshová szeretnénk átszállítani. A rájuk bízott munkát persze képesek maguktól is elvégezni, azonban jópofa ötlet, hogy mi is átvehetjük a navigálást: ilyenkor bepattanhatunk a volán mögé és akár a gyógyító lövedéket mi magunk lőhetjük ki, illetve eképpen tudunk fotókat is csinálni szükség esetén.

Teremtőként nem vagyunk teljesen kiszolgáltatva a természet szeszélyeinek, ezért rendelkezünk némi befolyással születendő őslényeink tulajdonságai, valamint jellemei felett, és újkori állatok DNS-ét is felhasználhatjuk. A módosításoknak köszönhetően szívósabbá és az eredetitől eltérő külsejűvé tehetjük őket, továbbá agresszivitásukat is csökkenthetjük valamelyest. Kezdetben azonban feltétlenül különítsük el kerítéssel a növényevőt a húsevőtől, mert sajnos nem fognak tudni baráti viszonyt kialakítani, és a fennmaradásért folytatott harcot követően súlyos pénzeket kell majd költenünk az elhullott egyedek utánpótlása miatt. A különféle fejlesztések elérése érdekében mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, ezek azonban nem szorítkoznak az állatokra, hanem hatékonyabbá tehetjük például épületeink áramszolgáltatását vagy éppenséggel tréningezhetjük a karbantartókat is.

A Jurassic World Evolution sajnos nem rendelkezik többszemélyes móddal, a kampány során pedig a célunk az, hogy első ligetünket minél ismertebbé és látogatottabbá tegyük. Az első park leginkább az alapvető teendők megismerésére szolgál, ha pedig sikerül elérni egy bizonyos rangot (három csillagot), továbbléphetünk a következő szigetre. Míg kezdetben a zord időjárás nem befolyásolja jelentősen az üzletet, addig a későbbiekben komoly viharok és tönkrement gépek tehetik nehézkessé a haladást. A megrongálódott kerítéseket érdemes mielőbb helyreállítani, mert a kiszabadult húsevő monstrumok nem válogatnak ember és állat között – a megcsócsált vendégek pedig aligha tesznek jót a hírnévnek. Emellett benépesíthetjük a filmből ismert Isla Nublart is, ezen a szigeten sandbox módban kimeríthetetlen tőkével alkothatunk.

Utóbbi ugyan jó ötlet volt, de sajnos nem sokat segít az idővel monotonná váló játékmeneten: az induló szigeten a kezdeti nehézségeket leküzdve és a struktúrát kiépítve már nem nagyon akadt dolgom a percenként érkező dollár százezrek számolásán kívül, csupán időnként stabilizáltam a dinók egészségét. A többi földnyelven ráadásul ugyanazok az objektumok érhetőek el, amiket már kifejlesztettünk, és a beérkező megbízatások is hasonlóak, mi több, két ismerős esemény között néha percekig nem akad tennivalónk a parkban. Így bár a Frontier Developmentsre jellemző precizitás és csiszolt játékmenet jelen van, hosszútávon mégsem elég változatos és izgalmas az őslényparkunk menedzselgetése.

Persze a téma és a hangulat sokat ment a helyzeten, a dinórajongók egészen biztosan sokat elszöszölnek majd parkjuk csinosítgatásával. Mivel a játék a Universal Studios támogatásával készült, ezért a filmszéria kedvelői alighanem örülnek a Malcolmot alakító Jeff Goldblum felbukkanásának, aki a hangját kölcsönözte a játéknak, de helyet kapott BD Wong és Bryce Dallas Howard is. Zenéből sajnos kevés van, a dallamok azonban szintén hűek az eredeti alkotáshoz, csakúgy, mint a közel negyvenféle elérhető dinoszaurusz. A saját (Cobra nevű) motorral hajtott látványvilág kellemes a szemnek és a gépigény sem magas, emellett a kezelőfelület kellően áttekinthető a stílusban kevésbé jártasak számára is. Azonban a játékkal eltöltött idő alatt több alkalommal omlott össze a rendszer váratlan helyeken – az instabilitással vélhetően a készítők is tisztában lehettek, ugyanis egy beépített eszköz segítségével jelenthetjük a fagyásokat.

A Jurassic World Evolution 2018. június 12-én jelent meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra, a teszt a PC-s verzióról készült. Az idei év további megjelenéseiért és tesztjeiért látogass el folyamatosan frissülő játék-kalendáriumunkhoz.

Pozitívum

  • Jól felépített rendszer
  • Sokfajta dinoszaurusz
  • A filmből vett karakterek és helyszínek

Negatívum

  • Idővel monotonná válik
  • Hajlamos kifagyni

Végszó

Elsősorban a nyugodt, megfontoltan haladó és végtelenül türelmes játékosoknak való az Evolution. Szívet melengető érzés útjukra bocsájtani az általunk kreált lényeket és figyelni az életüket, valamint látni, ahogyan egyre sikeresebb a parkunk, ám unaloműzés gyanánt sokszor csak úgy szórakozásból kocsikáztam a látogatók kígyózó sorai között, annyira nem történt semmi hosszú percekig. Az érte elkért árat picit magasnak érzem, a biológia és a génkutatás iránt fogékonyak azonban tartsák rajta a szemüket, hátha kifognak egy akciót.

További cikkek a témában

Jurassic World Evolution

Frontier Developments | 2018. június 29.
  • Platform

TESZT: Jurassic World Evolution

7
Klassz
Aki dinó, az most velünk tart!
Jurassic World Evolution
Kommentek