KÖZLEMÉNY: Megszűnik a pontozás a játékrovatban

Legyen a szavaké a főszerep!

KÖZLEMÉNY: Megszűnik a pontozás a játékrovatban - IGN Hungary

Mint azt bizonyára nagyon sokan tudjátok, a film- és sorozatrovatban már egy jó ideje nem találtok a kritikák végén az adott művet egyetlen pontszámmal leíró értékítéletet. A videójátékos rovatban ezzel szemben szorgosan osztogattuk a jól megszokott osztályzatokat... egészen mostanáig. 2023-tól kezdve ugyanis a játékokat sem fogjuk pontszámokkal illetni a tesztek végén, aminek több oka is van, de alapvetően ugyanazok az indokok, mint ami a filmek és a sorozatok esetében is. De ezen nyomós érvek mellett szeretnénk még pár szót ejteni egyéb, a pontozás elhagyása mellett szól okokról is.

Ezen döntésünk hátterében például fontos szerepet játszott az is, hogy szeretnénk egységesíteni az oldal képét, az azonban elég markáns formai eltérés a rovatok között, hogy a filmek és sorozatok esetében szöveges, a videójátékok esetében pedig pontszám alapú értékelést kaptok egy-egy cikk végén. Igaz, ez főként a mi szempontunkból fontos, hogy kifelé egy egységes arculattal rendelkező online magazint készítsünk, de hosszú távon talán nektek is komfortosabb élmény lesz így egy-egy teszt vagy éppen kritika megnyitása.

Van az a mondás, hogy "a számok nem hazudnak", ezt pedig az oldalunk statisztikáit alaposan átböngészve mi is kénytelenek voltunk belátni, pláne, hogy igen beszédes adatokkal szembesültünk. Mióta a sorozatos és filmes kritikák esetében elhagytuk a pontszámokat, azóta folyamatosan növekedett a kritikák oldalán eltöltött olvasási idő, míg a tesztek esetében (melyek egyszerűen már a témájuk miatt is bőven hosszabbak, komplexebbek és részletesebbek, mint a legtöbb filmes kritika) azt vettük észre, hogy lecsökkent ez az érték az utóbbi 1-2 évben. Vagyis ez azt jelenti, hogy az oldal látogatói közül rengetegen tényleg csupán a szöveg aljára görgetnek a pontszámért, és magát a tényleges, érvekkel, tapasztalatokkal megtámogatott tartalmat gyakorlatilag figyelmen kívül hagyják. Ez több szempontból is problémás, talán nem kell nagyon magyarázni, hogy miért, de ami nekünk kiemelten fontos, hogy nem szeretnénk, ha az íróink munkája "pusztába kiáltott szóvá" válna. Higgyétek el, rengeteg melót és erőfeszítést tesznek bele a kollégáink abba, hogy a lehető legjobb, legélvezetesebb, legalaposabb módon foglalják össze a véleményüket egy-egy játékról, és egész egyszerűen nem szeretnénk, ha az ő erőfeszítéseik egyetlen pontszám miatt - kis túlzással élve - feleslegessé válnának.

És persze a pontszámok legnagyobb rákfenéjét is említenünk kell. Meglátásunk szerint a videójátékok tekintetében nagyon eltorzul már a mértékadó "10-es skála", nagyon nehezen értelmezhető, hogy egyetlen számjegy vajon mit is takar az adott játék, sőt, az adott műfaj, kritikus esetében, vagyis hogy minek szólhat az a fránya 6-os vagy a ritkán kiosztott 10-es.

Ugyanakkor ne aggódjatok, pontszámok nélkül is lesz kapaszkodótok majd egy-egy tesztet olvasva. Egyrészt a pro-kontra szekció, na meg az összegzés megmarad, innentől fogva pedig igyekszünk majd még egyértelműbben, fejezetekre bontva, extra információkkal ellátva összefoglalni nektek a játékok kritikáit, kiemelve az erényeket, hangsúlyozva a negatívumokat, alaposan megmagyarázva, hogy miért tartjuk az adott címet jónak, rossznak vagy csak közepesnek. A Forspoken tesztünk már ennek szellemében készült el.

Ezek állnak hát döntésünk hátterében, és bízva megértésetekben reméljük, hogy a pontszámoktól függetlenül továbbra is velünk tartotok majd a videójátékok pixeldzsungelét járva!

Kommentek