VIDEÓ: Ezek a verdák biztosan visszatérnek a Halálos iramban 11-ben

Régi ismerősök

VIDEÓ: Ezek a verdák biztosan visszatérnek a Halálos iramban 11-ben - Halálos iramban 11.

A Halálos iramban franchise-ban legalább olyan fontosak a különböző autók, mint az azt vezető karakterek, így nem csak az izgatja a nézőket, hogy kik térnek vissza a Dom Toretto történetét lezáró 11. részben, hanem az is, hogy mely verdákat láthatjuk újra a fináléban.

A filmet még nem kezdték el forgatni, de Vin Diesel a napokban megosztott egy rövid videót, amiből kiderül, hogy a Halálos iramban 7. Barracudáját, Challengerjét és egy Road Runnert is újra beizzítanak majd a 11. részben. Forgatni csak szeptemberben kezd a stáb Louis Leterrier vezényletével, de az előkészületek már javában zajlanak, és Dom megformálója májusban jelezte, hogy elkezdte a gyakorlást a végső film autós üldözéses jeleneteire.

Leterrier rendezte a Halálos iramban 10-et is, ami egy nagy cliffhangerrel ért véget, és eredetileg úgy volt, hogy jövőre áprilisban már be is mutatják a folytatást. Ám a tavalyi írósztrájk alaposan megkavarta a dolgokat, és kicsit át is kellett gondolni a koncepciót, miután a legutóbbi film nem volt akkora siker a hatalmas büdzséje miatt. Egy utolsó körre azonban biztosan visszatér Diesel, a mostani tervek szerint 2026 nyarán mutatják be a finálét, tehát éppen negyed századdal a 2001-es Halálos iramban után. A járgányok már készen állnak:

További cikkek a témában
Kommentek