Halálos iramban 10. - Kritika

Dieseltorna

KRITIKA: Halálos iramban 10. - lehet ezt még fokozni?!

A fene se gondolta volna, hogy mikor bő húsz évvel ezelőtt Dominic Toretto elkezdett negyedmérföldenként élni, akkor egyszer aztán egy végtelenkerék-meghajtású franchise-szörnyeteg kormányánál találja magát. Valószínűleg maga Vin Diesel sem, hisz ő már anno a második részből sem kért, de aztán elkezdett köhögni a karrierverda, így inkább visszaült a kényelmes kormány mögé, hogy azt tekergetve szép lassan szembesüljön azzal, hogy mindig lehet egyet felfelé váltani, sőt ajánlott is.

Itt vagyunk hát a Halálos iramban tizedik részénél, és mikor egy képtelen eseményt követően az egyik szereplő azt rebegi maga elé, hogy "mit tettem?!", akkor nem tudjuk nem a franchise-veterán Justin Lint magunk elé képzelni, aki miután legépelte ezt a forgatókönyvet, rámeredt az ujjaira, és az ő száját is ezek a szavak hagyták el, hogy aztán szóljon a mindenható Dieselnek, hogy ő inkább menne, mert nem tud többé a tükörbe nézni. Persze, a valóságban nem ez történt, Lin egyszerűen csak nem bírta Diesel kreatív befolyását, ezért hagyta ott a rendezői széket. Mi meg csak fantáziáltunk itt egy sort, és az van, hogy szegényes és kicsinyes elképzeléseink labdába sem rúghatnak ama túlbúrjánzó ötletcunami mellett, amitől részről részre zúdítanak rá erre a franchise-ra. Mert itt már nincsenek határok, sem sebességben, sem logikában, sem pedig abban a családfában, amelyről fürtökben lógnak a szerencsesütikben kommunikáló, a hónaljukból is tesztoszteront eregető tagok, akik famíliájának általában a rosszarcúak sem tudnak ellenállni: mert muszáj! csatlakozni! a! családhoz!!!

 

De most Jason Momoa Dantéja megmutatja, hogy mindennek van határa. No, nem az ő ruhatárának. A világ egyik leglazább színésze élete formáját nyújtja a piperkőc, nagydumás androgün rosszfiú szerepében, amely olyan messze van a Trónok harca Khal Drogójától, mint Vin Diesel a hajszobrászattól. Momoának minden egyes pillanata arany, szexuális kacsingatásokkal, pimasz megjegyzésekkel teli szövegeivel, tarka megjelenésével és kardióval felérő gesztikulációjával elhozta Joker és Sparrow kapitány szerelemgyerekét a Halálos iramban univerzumba, és milyen jól tette! Kellett már a sok kopottas kopasz közé valami friss hang, mert valljuk be, Tyrese Gibson már olyan szinten beleszürkült a komikus mellékszerepébe, mintha soha nem is lett volna vicces ebben.

Szinte sajnáljuk, hogy Dominic Toretto egyszer biztosan betömi majd Dante száját, mert hát a fickó mindent megtesz azért, hogy megérdemelje a fizikális ejnye-bejnyét. Tíz évvel ezelőtt Torettóék nem csupán kisemmizték az apját, de még az élete végére is pontot tettek, ráadásul ő is kapott egy olyan maflást, amitől egy kicsit megkettyent. Apja egyik utolsó tanácsát követve viszont nem akar csak úgy végezni a Toretto famíliával bosszú gyanánt, előbb látni akarja, ahogy szenvednek, ezért körmönfont csapdákat állít nekik, melyek aktiválása során még a legböszmébb eshetőségre is felkészül. Heath Ledger Bohóchercege valószínűleg nem csak a körmöse számát kérné el, hanem egy-két tanácsát is szívesen meghallgatná. Persze, ez a film közel sem olyan okos, mint Christopher Nolan Batman-filmjei, szóval szégyeljük is magunkat, hogy párhuzamot mertünk vonni, de tény, hogy amint Torettóék kimásznának egy szédületes kelepcéből, egy újabb csapódik rájuk, pedig ők aztán úgy hajlítják a teret és úgy mutatnak ajtót a fizikai törvényeknek, ahogy nekik tetszik. És oda is kell tenniük magukat, mert Dante mindig 15 lépéssel előttük jár.

Mindeközben újabb és újabb karakterek kerülnek elő, akik természetesen mind-mind valakinek a valakije - ott van például Brie Larson Tess-je, aki tulajdonképpen Scott Eastwood szerepét kapta meg, csak neki jobban áll a szögekkel kivert tűsarkú, Daniela Melchior pedig egy nagyszájú versenyzőlányka, akiből hamar megmentendő plusz egy fő lesz. Érezhető, hogy bele is törik az alkotók foga abba, hogy mit kezdjenek ennyi új meg régi figurával, ezért kisebb csapatokra szedik szét és utaztatják ide-oda őket a világban egy-egy vékonyka küldetés és gyakorta ad-hoc bunyók mentén. John Cena Jacobja például az időközben bőrszínt váltott kicsi Briant pesztrálja, Michelle Rodriguez Lettyje meg egy olyan futurisztikus börtönben dekkolja végig a film javát, melyet látva a Fortress és a Wall-E alkotói egyszerre kiálthatnak plágiumot. A filmnek a többi visszatérő karakterrel is meggyűlik a baja, ezért aztán azt csináltatják velük, amit szoktak. Jason Statham keményen edz, majd még keményebben lenyomja a ráküldött verőembereket, de az a legkeményebb, ahogy mindenkire néz. Ludacris Tyrese Gibson vérét szívja, Sung Kang Hanja rezignáltan nasizik, Nathalie Emmanuel Ramsey-e pedig olyan elszántan hekkel, hogy rá kell szólni, hogy vegyen vissza, mielőtt eltöri a laptopját.

A rendezésre az utolsó pillanatban beugrott Louis Leterrier amúgy feleslegesen aggódott azért, hogy elrontja ezt a franchise-t: a Szemfényvesztők rendezője jól kezeli a széria aránytalanságait, miközben érzi az arányait is - épp csak addig papoltatja a szereplőit a család fontosságáról, amíg a háttérben elő nem készítik a következő nagy akciójelenetet, és soha sem hagyja leülni a cselekményt, melynek logikátlan és bárgyú pillanatait mindig feldobja valami humoros vagy keménykedő momentummal. Nem mondhatnánk, hogy a direktor friss hangot hozott a szériába, inkább csak jól és üdén mondja fel azt a leckét, ami a legutóbbi, kilencedik részben már elég fáradtnak tűnt. A mutatványok pedig olyannyira teátrálisak és abszurdak, amennyire csak lehetnek - kár, hogy a trükkök faszagányos realizálására már nem mindig jutott elég della.

Ami pedig Dieselt illeti, ő nem nagyon tud kinőni az árnyékából: de neki nem is az a dolga, hogy húzzon valami váratlant - nem csak a ruhatára merül ki ugyanabból a három szettből, de az eszköztára is. Marcona ábrázattal, ökölbe szorított kézzel és behúzott hassal robog végig az újabb személyes ügy mentén, de mintha ezúttal egy kicsit jobban is érezné magát közben. De így voltunk ezzel mi is, mert ugyan ez a széria most már semmivel se tud meglepni minket, de azért mindig képes egy kicsit nagyobbat mondani, mint legutóbb, és legyen ez a mondandó bármennyire röhejes, amíg ilyen szédületes körülmények között, illetve ennyire páváskodó rosszfiúk kíséretében tolmácsolják, addig jöhet, ami a kipufogócsövön kifér.


A Halálos iramban 10. (Fast X, 16 éven aluliaknak nem ajánlott!) 2023. május 18-tól megtekinthető a magyar mozikban. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban.

Pozitívum

  • JASON MOMOA, TE ÁLLAT!
  • Dinamikus, eszeveszett tempójú rendezés

Negatívum

  • SSDD
  • Tényleg minden utasszállítógépnek van egy csapóajtaja, amin keresztül meg lehet lógni egy kenunak álcázott űrhajóval? Mi ezt a kérdést ennél a franchise-nál tényleg komolyan gondoltuk?

Végszó

Ennyi szereplőnek és ilyen sok önismétlésnek normál esetben már agyon kéne nyomnia ezt a szériát, de Jason Momoa szürreálisan szórakoztató főgonoszával mégis sikerül új lendületet adni az őrületnek: a Halálos iramban 10. messze a legbárgyúbb, egyben hosszú évek óta a legszórakoztatóbb film a franchise-ban, és ez tök menő! Végül egy jó tanács: semmiképp se menjetek ki a stáblista közepéig, bármennyire is felhúz majd titeket a befejezés!

További cikkek a témában
Kommentek