Far Cry 5 - Kritika

Bár a Far Cry ötödik része meglehetősen komoly témákat boncolgatott, ennek ellenére – vagy éppen ezért? – időnként el lehetett mosolyogni rajta. Sőt, volt egy bizonyos szereplő, Hurk, akin azok, akik rajonganak az amcsi prosztóhumorért, valószínűleg fetrengtek a röhögéstől. A tipikus mucsai karakter meglátásaival, beszólásaival és megmozdulásaival gyakorlatilag minden FC5-rajongó szívébe belopta magát, így nem is volt buta gondolat őt megtenni a második, az alapprogramtól gyökeresen eltérő DLC egyik legfontosabb szereplőjévé. Hogy aztán kiderüljön, hogy ami pár percig, ne adj isten egy óráig tényleg elképesztően vicces, az hosszabb távon maximum egy unalmas sóhajt tud kiváltani az emberből.

Az alapgondolata a második DLC-nek amúgy – akár csak az elsőnek – az, hogy gyökeresen eltérő környezetbe helyezi a vásárlókat, mint ahogyan azt a Far Cry 5 alapváltozatától megszokták. Míg az első etap a vietnami dzsungelbe kalauzolt el bennünket (hogy aztán valamilyen szinten bizonyítsa azt, amit a sorozatról már epizódok óta tudunk, vagyis, hogy nem a környezeten múlik a recept frissessége), a folytatásban pedig egészen a Marsig megyünk. A sztori szerint Nick Rye pilótát alakítjuk, aki Hurkkal az oldalán meg sem áll a vörös bolygóig, hogy ott aztán megakadályozzon egy idegeninváziót. Pár pillanattal később az alapjáték humorforrás-szereplőjéből egy lebegő fej lesz (akit ez nem akadályoz meg abban, hogy folyamatosan ontsa magából a kommentárokat), mi pedig kezünkben a Far Cry 5-ből ismert fegyverek zömével próbálunk meg túlélni a rovarszerű idegenek rajzásában, miközben azon igyekszünk – szó szerint -, hogy a pajtásunk egy kicsivel összeszedettebb legyen.

Tehát ott találjuk magunkat Elon Musk kedvenc bolygóján és nekilátunk a rovarirtásnak, amit fegyverekkel a kézben, frontálisan kell megtennünk. Oké, ez alapvetően egy FPS programtól nem annyira probléma, de azt követően, hogy az előző DLC-ben gyakorlatilag új – kicsit céltalan – mechanikát építettek fel a lopakodásra, itt a játék ezen része teljesen kimarad, vagyis az alapprogramban veszettül élvezetes, de azóta a legtöbb rajongó által valószínűleg hosszú-hosszú órák tucatjain át nyüstölt „mezei” (amúgy még mindig fantasztikus) akció marad meg nekünk – csendesen még csak elintézni sem tudjuk a rovarokat.

Valószínűleg a fejlesztőbrigád is érezte, hogy ez önmagában nem lenne elég, ezért a receptet megpróbálta feldobni a gravitációs öv nevű eszközzel, amelynek a segítségével minimális ideig a levegőben maradhatunk az ugrást követően. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy veszettjó vertikális légi harcok alakulnak ki, azért azt érdemes leszögezni, hogy egyrészt annyi ideig nem tudunk azért a talajtól függetlenek maradni, hogy ez drámaian befolyásoljon bármit, másrészt pedig a fejlesztők az új mechanikát gyakorlatilag rongyosra és unalmasra is koptatják. Hogy mire gondolunk? A programban a bejárható terep egy része sima homok, amelyre ha rálépünk, egy rakás ellenséget – repülő, mászó, rohamozó rovar – kapunk a nyakunkba, ezért folyamatosan szikláról-sziklára kell szökellnünk. Az elgondolás a program első egy-két órájában működik, azonban a Lost On Mars indokolatlanul hosszú.

A letölthető tartalomban számtalanszor kerülünk olyan helyzetbe, amikor az ellenségek egyszerűen özönlenek ránk már-már arénaszerű helyszíneken, ilyenkor pedig folyamatosan ugrálunk és gyakran bizony meg is halunk. Ilyenkor a mentési rendszer sajátságosságainak köszönhetően gyakorlatilag kezdhetjük elölről a jelenetet, vagyis a ránk hullámokban törő ellenségek likvidálását. Ez pedig egy-két óráig tényleg szórakoztató, de nagyjából tízen keresztül (ahol az első kettőben ellövik és elhasználják az összes új mechanizmust, például a Nut Hugger névre keresztelt fegyvert) viszont dögunalmas sárdagasztás. Persze nincs azzal gond, ha egy DLC hosszú, feltéve hogy a beleölendő időt érdemleges tartalommal tudják megtölteni. Itt erről azonban sajnos szó sincs. A lopakodás kihagyása pedig azok számára, akik a második, vagy inkább a harmadik rész óta ezt szeretik a Far Cry 5-ben, olyan vétség, amelyet igen nehéz megbocsátani, pláne, ha a helyette behozott elemek nem működnek olyan megbízhatóan és szórakoztatóan. A bossfightok a királynők ellen okozhatnának némi kielégülést, azokra azonban nem fecséreltek túl sok időt az alkotók, gyakorlatilag csak a legnehezebb fokozaton már-már szürreálisan megemelt életerejük letornászása jelenti a kihívást.

A lopakodás tehát kimaradt, az összecsapások igen hamar unalmassá válnak – adódik a kérdés: a Hurk-rajongóknak érdemes-e mindezek ellenére belevetniük magukat a DLC-be? A válasz pedig – egy olyan embertől, aki kifejezetten vevő volt a karakter humorára – az, hogy nem nagyon. A szereplő vicces beszólásai gyakorlatilag olyan tömény mennyiségben, amelyben a Lost On Mars tartalmazza őket nem, vagy csak néha késztetnek mosolygásra, pláne, hogy az újrajátszott jeleneteknél mindig ugyanarra a reakcióra számíthatunk tőle. Elsőre például elképesztően jópofa, ahogy reagál az első főellenség megjelenésére, amikor ötödszörre lövi el ugyanazt a szöveget, akkor már egyszerűen nem működik a dolog – pláne annak tükrében, hogy a „több mindig jobb” elven Hurk a teljes, nagyjából tíz órás játékidőt végigpofázza, ennyi időre pedig nagyjából lehetetlen lett volna jó szövegeket írni neki. Nem is nagyon sikerült.

---

A Far Cry 5 – Lost On Mars július 17-én jelent meg Xbox One-ra, PlayStation 4-re és PC-re, mi ez utóbbi változatot teszteltük. Az idei év további megjelenéseiért és tesztjeiért látogass el folyamatosan frissülő játék-kalendáriumunkhoz.