Enola Holmes 2. - Kritika
Sherlock már megint ellopja a show-t
Sir Arthur Conan Doyle Sherlock Holmes-történeteit számos alkalommal feldolgozták már filmek és sorozatok formájában, a közelmúlt legnépszerűbb alkotásai a Robert Downey Jr. főszereplésével készült Guy Ritchie-filmek és a Benedict Cumberbatch közreműködésével modernizált széria, a Sherlock voltak. Ám nyilvánvalóan még ez utóbbinál is jelentősebb vérfrissítés kellett ahhoz, hogy ne ásítsunk, amikor újra nagyvásznon vagy kisképernyőn látjuk viszont a mesterdetektívet. Az Enola Holmes izgalmas kísérlet volt a Stranger Things sztárjával, Millie Bobby Brownnal a címszerepben, a kísérlet pedig sikeresnek bizonyult, még ha Sherlockként mint mellékkarakterként a show-t újra és újra el is lopta Henry Cavill a női főhőst leszámítva nem túl eredeti történetben. Úgyhogy jönnie kellett a második résznek, ami kicsivel hosszabb, kicsivel csavarosabb, kicsivel több Sherlockot, illetve Cavillt kínál. És itt a "kicsin" van a hangsúly.
A munkásosztály detektívcsaja – Erről van szó
Habár Enola az első részben bebizonyította, hogy van olyan belevaló detektív, mint bátyja, ez nem hatotta meg a londoniakat, nyomozóirodájába abban a hitben mennek el segítséget kérni az emberek, hogy Sherlock Holmes oldja majd meg az ügyüket. A hősnőnek tehát nem sikerült kilépnie testvére árnyékából, úgyhogy fogja cuccait és csalódottan távozni készül, talán még a pályát is elhagyná. Az utolsó pillanatban azonban betoppan hozzá egy munkáskislány, Bessie (Serranna Su-Ling Bliss), aki (fogadott) nővérét, Sarah-t (Hannah Dodd) keresi. Enolának megesik rajta a szíve, úgyhogy annak ellenére nyomozni kezd, hogy nem igazán remélhet fizetséget. A nyomok egy gyufagyárba vezetnek, ahol a testvérek is dolgoztak az életveszélyes fehér foszforral, amit az 1880-as években még aktívan használtak gyufakészítésre. Természetesen nem áll meg itt a dolog, Enola még gyilkossági ügybe is keveredik, így összeakad a gonosz Grail felügyelővel (David Thewlis), az időközben politikusi pályára lépett Tewkesburyvel (Louis Partridge) és persze bátyjával, Sherlock Holmesszal, aki szövevényes pénzmosási ügyben nyomoz, aminek köze lehet Enola küldetéséhez, sőt a regényekből ismert ősellenségéhez.
Forró nyomon – Ezért jó
Az Enola Holmes 2. sztoriját ügyesen összeboronálták az alkotók, Harry Bradbeer rendező és Jack Thorne forgatókönyvíró a hírhedt fehér foszfor-krízissel, illetve az 1888-as nagy nőjogi tüntetéssel, ami jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a 20. század elején a legtöbb országban betiltsák a zsírban jól oldódó, tehát a bőrön át felszívódó, ezért életveszélyes anyagot. Ezen keresztül számos, ma is aktuális kérdést exponál az Enola Holmes folytatása, és bár ismét inkább egy feminista detektív-kalandfilmről van szó, azért általánosabb problémakörökbe is beleér a sztori, így a megélhetésük és családjuk eltartása miatt kiszolgáltatott munkások kizsákmányolásába is. Persze elsősorban a nyomozásé és Enola akcióié a főszerep. A kettő közül természetesen a nyomozás az izmosabb motívum, ehhez kötődnek az Enola Holmes 2. legélvezetesebb jelenetei, élen azokkal a képsorokkal, Guy Ritchie filmjeit idéző bevágásokkal és visszatekintésekkel, amelyek a főhősnő és Sherlock Holmes briliáns elméjének a működését hivatottak szemléltetni a bizonyítékok és kirakós játékok elemzésével, szuperközeli képek és sokkoló ráközelítések segítségével. Igaz, ilyen módon az alkotók nem hagytak túl sok teret és időt sem a gondolkodásra, mivel ezzel a "gájricsis" túlpörgetett stílussal szinte beleverik a néző fejét a puzzledarabkákba, amelyek a végső megoldáshoz vezetnek. Az Enola Holmes 2. tempója amúgy is olyan gyors, hogy ezt a történetet már csak emiatt sem lehet érteni, csak érezni. Apropó, Guy Ritchie: Ritchie műveinek zeneszerzője, Daniel Pemberton (Az U.N.C.L.E. embere, Arthur király: A kard legendája, plusz az Enola Holmes) számai ismét dögösek, egyértelműen növelik a középszerű akciójelenetek élvezeti értékét.
Millie Bobby Brownnak továbbra is jól áll a szerep, bár róla sajnos majd a következő fejezetben kell bővebben értekeznünk. De kétségtelen, hogy Enola Holmesot neki találták ki. Nála azonban még jobban örülünk Henry Cavill visszatérésének, aki saját Sherlock Holmes-sztoriért kiált, bár szerencsétlen sztár így is nagyon elfoglalt: újra Superman lesz és ismét együtt fog dolgozni Guy Ritchie-vel (a második világháborús The Ministry of Ungentlemanly Warfare-en). Örvendetes, hogy a film készítői észlelték, hogy sokunknak elnyerte a tetszését az előző részben, úgyhogy ebben a második etapban nagyobb szerepet kapott, sőt a cselekmény egy pontján és a végső bunyóban komolyan aktivizálódik is. David Thewlis pedig szemmel láthatóan élvezi gonosztevőjét, pontosabban az egyik gonosztevőt, de tőle nem is várunk el mást bivalyerős alakításnál és jelenlétnél. Helena Bonham Carter is újfent elbűvölő Eudoriaként, még ha a karaktere és feltűnése elég bugyuta és mesterkélt is.
Hideg nyomon – Ezért nem jó
Daniel Pemberton zenéit imádjuk, önmagukban is hallgathatóak és kellenek is az Enola Homes 2-be, még ha ezúttal nem is különösebben erőltette meg magát a nagyjából korábbi filmjeinek a motívumaiból építkező Pemberton. Az utolsó, nagy bunyót leszámítva az akciójelenetek legfeljebb szódával mennek el, egyébként rendkívül statikusak és tévéfilmes hatásúak, hiába erőlködnek a film készítői sok vágással és Assassin's Creedekre emlékeztető parkourmutatványokkal, amelyek legfeljebb poénra vett rajongói videókban működnének. Még a film közepén a lovaskocsis üldözés is inkább ásításra ösztönöz, főleg, hogy "Az üldözési jelenetek nagykönyvében" megírtak szerint, tehát klisésen valósították meg azt. Ez utóbbit pedig egy kifejezetten blőd beszélgetés követ Eudoria és Enola között a lány szerelmi életéről, illetve ennek hiányáról és hősnőnk magányáról. Pont egy heves csörte és drámai menekülést követően, rendőrökkel a nyakunkban jut eszünkbe ilyesmikről beszélgetni nyugodtan, az erdőben sétálva, nem igaz? Szóval akármennyire is majmolja a rendező Guy Ritchie-t, még a kései, meg-megfáradó Ritchie-nek sem igazán ér a nyomába.
Az ilyesféle bugyuta logikátlanságokból van még pár az Enola Holmes 2-ben, amit egyébként is képtelenség komolyan venni egy-két drámai momentumát leszámítva. Ez akkor nem lenne gond, ha Harry Bradbeerék sem akarnák abszolút komolyan venni a sztorit, de az első részhez hasonlóan didaktikus feminista felhangok és a fehér foszforhoz kapcsolódó tragédiák miatt nem úgy tűnik, hogy ez lenne a helyzet. Márpedig ilyen módon az erőltetetten humoros és önreflexív, sőt önparodisztikus hangvétel és a sötét drámai részek kioltják, ütik egymást: a valós történelmi alap miatt ifjúsági történetnek néha túl komor az Enola Holmes 2., a nyomozás és az akciók viszont háttérbe szorítják a tragikus történelmet, amit végső soron az utolsó tíz percben, a hosszúra nyúlt záró szekvenciában skiccelnek fel nagyvonalakban. És igen, szegény Millie Bobby Brown is ennek az áldozata, aki egy-egy drámai jelenetben, sötétebb és húzósabb helyzetben, amikor csorbát szenved az önbizalma, megmutatja, hogy tud ő színészkedni, de amikor a "tökös" és magabiztos Enola Holmesot kell hoznia, túljátssza szerepét, modoros, sőt ripacskodik, ezzel pedig hozzájárul ahhoz, hogy teljesen komolytalanná váljon a film. Főleg egyébként bátyjával viaskodva, Henry Cavill profi és természetes játékával kontrasztban jön elő ez a probléma. Pedig ők ketten alapvetően jó nyomozópárost alkotnának, jól kiegészíthetné a pökhendi detektívet a forrófejű és még mindig inkább zöldfülű húga, de Brown ripacskodása sajnos élvezhetetlenné teszi a közös jeleneteiket.
Éljen soká az ifjú detektív, avagy megéri a pénzét?
Az Enola Holmes 2. mindenből egy kicsivel több nyújt, mint az előző rész, de alapvetően mégis csak ugyanazt kínálja, bár ezúttal Millie Bobby Brown nagyon túljátssza a főhősnőt, ebből kevesebbel is megelégedtünk volna. Így még inkább erősödik az a vágyunk, hogy Henry Cavill ennél is nagyobb szerepet kapjon az esetleges harmadik részben, amelynek megágyaz a film. Sok meglepetést tehát nem tartogat Harry Bradbeer műve: a maga módján szórakoztató, csavaros (talán kicsit túlságosan is csavaros), sodró lendületű, de azért kiszámítható sztorit kínál néhány bárgyú akciójelenettel és frappánsan megvalósított nyomozási procedúrákkal, nem túl bonyolult, de jellegzetes Sherlock Holmes-karakterekkel, akik közül amúgy egy jelentős figurát radikálisan megváltoztattak az Enola Holmes 2. készítői, amin a rajongók biztosan nagyon ki fognak akadni. Szürke, borongós késő őszi péntek délutánokra megfelelő kikapcsolódást biztosít egy végigharcolt munkanap után. Nem világmegváltó film, de hát egy limonádén sem kérjük számon egy kézműves sör minőségét, nem igaz?
Az Enola Holmes 2. november 4-től megtekinthető a Netflixen. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban.
