Citadel S01E01-02 - Kritika

Ezért kár volt

Citadel kritika: A Russo fivérek méregdrága sorozatát mintha egy mesterséges intelligencia írta volna - Citadel S01E01-02

Az Amazonnál nem verik a fogukhoz a garast, ha saját tartalmakra kell költeni, hiszen a Prime Video tavaly mutatta be minden idők legdrágább sorozatát, A Gyűrűk Ura: A Hatalom Gyűrűinek első évadát, a második legnagyobb büdzsével rendelkező Citadel pedig most pénteken debütált a streamingszolgáltatón. A 235 millió dolláros végösszeg meglepően nagynak tűnik még annak a fényében is, hogy a Russo testvérek kémtörténete változatos helyszíneken játszódik, és látványos akciójeleneteket tartalmaz; Sokkal inkább a színfalak mögötti problémák – COVID miatti leállások, a készítők közötti belharc, és ezt követő újraforgatások – miatt szabadultak el ennyire a költségek. A kérdés az, hogy az elkészült produkción vajon mennyire lehet ezt érzékelni?

Erről van szó

A Citadella egy olyan független kémügynökség, amely kiemelkedően nagy szereppel bír a nemzetközi politika alakításában, és még a CIA is kispályásnak tűnik mellette. Közel száz éve minden jelentős történelmi fordulatnál ott voltak, és a világ jobbá tételén dolgoznak. A történet elején egyből az akció kellős közepén találjuk magunkat, két legjobb ügynökük, Nadia Sinh (Priyanka Chopra Jonas) és Mason Kane (Richard Madden) egy vonaton találja szembe magát a Mantikór nevű szindikátus embereivel. A küldetés balul sül el, aminek köszönhetően mindketten amnéziásak lesznek. Nyolc évvel később egykori kollégájuk, Bernard Orlick (Stanley Tucci) rátalál Masonre, és megkéri, hogy csatlakozzon hozzá a Mantikór elleni harcban. Természetesen Nadia is újra feltűnik a színen, a sorozat pedig a világot fenyegető veszély elhárításának bemutatása mellett a két ügynök közötti romantikus szálra is nagy hangsúlyt fektet.

 

Ezért jó

Az iramra nem panaszkodhatunk, hiszen pörgős a tempó, és ezáltal egyáltalán nincs üresjárat a sorozatban. Hozzá kell tenni, hogy ebben szerepe van a meglepően rövid, mindössze 37 perc körüli részenkénti játékidőnek is. A színészek közül Richard Madden és Chopra Jonas kihozza a limitált lehetőségeiből a maximumot, a Stanley Tucci által alakított Bernard pedig több ízben ellopja a show-t. Az akciójelenetek koreográfiájával szintén elégedettek lehetünk: ugyan két rész alapján nem látjuk igazoltnak a kiemelkedően magas költségvetést, a sorozat ezen részei dinamikusak, és néhány a fizikai törvényszerűséget meghazudtoló túlzástól eltekintve alapvetően jól működnek.

Ezért nem jó

A Russo testvérek a napokban azt nyilatkozták, hogy mindössze két évre vagyunk attól, hogy mesterséges intelligencia által írt filmek készülhessenek. A jó hír az, hogy a közreműködésüknek hála magunk előtt látjuk a jövőt, a Citadel ugyanis minden tekintetben egy olyan generikus és jellegtelen produkciónak tűnik, amelyet mintha csak egy algoritmus vetett volna digitális papírra. Bár a világ megmentése a cél, de nem érezzük azt, hogy ténylegesen nagy tétről lenne szó. A forgatókönyv tele van klisékkel, a párbeszédek mesterkéltek, míg a karakterek a már korábban említett Bernardot leszámítva egybitesek. A rossz oldalon állók egyenesen önmaguk paródiájává válnak, kár, hogy öniróniának nyomát sem leltük a sorozatban, tehát ezeket a figurákat komolyan gondolták a készítők. A kivitelezésből hiányzik a koherencia, a jeleneteket minden bizonnyal az újravágásoknak is köszönhetően mintha csak egymásra dobálták volna. A bevezetőben feltett kérdésre így igennel kell válaszolnunk, a forgatási nehézségek egyértelműen nyomot hagytak a produkció színvonalán.

Az Amazon Prime Video minden bizonnyal a Russo testvérek miatt költött ennyit a sorozatra, és kezelte kiemelt produkcióként, de rossz lóra tettek velük, legalábbis a minőséget tekintve mindenképp. A nézettség még kérdéses, de úgy gondoljuk, elhamarkodott lépés volt a sorozat premierje előtt másfél hónappal megrendelni a második évadot. Ráadásul további spinoffok is tervbe vannak véve, idővel olasz, indiai és mexikói Citadelre is lehet majd számítani.

Megéri a pénzét?

Erre határozott nemmel kell válaszolnunk, egy ekkora volumenű produkciótól sokkal többet vártunk. Az akciójelenetek ugyan többnyire működnek, de ez kevés, mert minden más tekintetben gyengén teljesít a sorozat. A Citadelhez szinte az összes kémsztoriban már megjelent sablont felhasználták, eredeti ötletnek nyomát sem leltük az első két rész során. Sajnos még azt sem lehet rásütni, hogy kikapcsolt aggyal működni fog, a forgatókönyv hibái ugyanis mind a történet, mind a karakterizáció tekintetében olyan jelentősek, hogy még a "guilty pleasure" jelzőt sem használhatjuk rá.

Ha az Amazon Prime Videón kerestek egy könnyedén csúszó, szórakoztató akciósorozatot, akkor mi a Citadel helyett a Reacher első évadját ajánljuk a figyelmetekbe.


A Citadel első két epizódja április 28-tól elérhető az Amazon Prime Video kínálatában. A hatrészes első évad további epizódjai péntekenként érkeznek heti bontásban.

További cikkek a témában
Kommentek