Call of Duty: WWII - The Resistance - Kritika

Viva la Resistance!

TESZT: Call of Duty: WWII - The Resistance DLC

Megérkezett a Call of Duty: WWII első fizetős pályacsomagja, melynek központjába a második világháború civil ellenállói kerültek. A francia ellenállás oldalán pár küldetés erejéig már az egyjátékos kampányban is harcolhattunk, ám ezt mostantól az online hadszíntéren is megtehetjük.

A többi platformhoz képest egy hónappal korábban jelent meg PS4-en a Season Pass első csomagja, amit természetesen önállóan is megvásárolhatunk a szokásos 4.500 forintos áron - kérdés, hogy jó üzletet kötnénk-e vele. Mert valójában a csomag tartalma nem túl ütős, hiszen a korábbi formulához képest most csak 3 új pályát kapunk az általános játékmódokhoz, a negyediket ezúttal a War mód kisajátította magának. Sőt, ha szőrösszívűek akarunk lenni, akkor tulajdonképpen csak kettő ténylegesen új pálya érkezett, hiszen a francia honban játszódó Occupation a klasszikus Modern Warfer 3-as Resistance térkép felújítása. Azért is kínos ez egy kicsit, hiszen az Infinite Warfare tavaly megjelent harmadik DLC csomagjának egyik pályája, az Ember is pontosan ugyanezt a pályaelrendezést használta. A másik két térkép viszont valóban új és szerethető; a Prága utcáin játszódó Anthropoidon akár még a Moldvában is megmártózhatunk, ha inkább elkerülnénk a nyílt hidakat, míg a Valkyrie pedig Lengyelország területén játszódik, egy hatalmas német bunkerben - illetve körülötte.

A War módhoz érkezett egyetlen új pályával már összesen négy darabra hízott a repertoár, bár semmi rendhagyót nem húzott ez a Franciaországban játszódó terep. Az első etapban a túszszabadítós feladat egy pillanatig még jópofának tűnt, de amint kiszabadítottam egy foglyot és az a székről felállva szó szerint "elpárolgott", ott elvesztettem a lelkesedést. A hadművelet többi szakasza sem hozott olyat, amit eddig ne láttunk volna (rádiókészülékek szétlövése, tank követés stb.), úgyhogy ez elég karcsú adaléka lett az amúgy sem combos repertoárnak.

Az igazi tartalmat valójában a zombi módhoz érkezett, „The Darkest Shore” névre keresztelt misszió adja, ami viszont tényleg hangulatosra sikeredett a normandiai partraszállásra emlékeztető helyszínével. A történet szerint ugyan nem ott vagyunk, de a hasonlóság kísérteties, melynek az egyik legjobb pillanata, ahogy elkezdődik; zombik özönlenek ki a vértől vörösre festett tengerből, akiket halomra kell lőnünk a telepített géppuskákkal. A betonbunkerek között leszálló köd is nagyon hatásos, ám annál kíméletlenebbül tud megszívatni az ilyenkor megjelenő új csápos főzombi, az új összeszerelhető körfűrész lapokat lövellő Dr. Straub csodafegyver pedig állat. Üröm az örömben, hogy ezúttal még csak annyira sincs leírva, hogy mi a feladat, mint a The Final Reich esetében, így végigjátszás megnézése nélkül majdhogynem lehetetlen elérni a végcélt, azaz elpusztítani a szigetet. Itt is elrejtettek jó pár „easter egg” feladatot, amire úgyszintén lehetetlenség magadtól rájönni, viszont érdemes megcsinálni őket, hiszen a DLC-hez tartozó trófeák is kizárólag a zombik titkaihoz köthetőek.

Természetesen az új kiegészítő érkezésével egy új „Event” is a kezdetét vette - szintén Resistance néven -, mely jó pár újdonságot hozott a körforgásba, ráadásul a főhadiszállás is átalakult némileg. Ezeket a tartalmakat egy patch formájában mindenki megkapta, azaz nem a DLC tartalma, úgyhogy csak mint érdekesség említem meg az így érkezett újdonságokat. Ilyen például a teljesen új Resistance kaszt, melynek legjelentősebb tulajdonsága, hogy a kispisztoly mellé egy kést is foghat karakterünk, amivel egy gyors döfés azonnali halált jelent az ellenfélnek. Emellett rengeteg új kosztüm és 3 új fegyver is érkezett - plusz néhány változat a meglévők egy részéhez -, nem beszélve a visszatérő Demolition játékmódról.

Egy másik, teljesen új mód is érkezett, ahol különböző tereptárgyak „bőrébe” bújva kell bújócskaszerűen elrejtőzni a másik csapat elől, akiknek meg kell találni és le kell lőni a játékos által irányított tárgyakat. Nos, amilyen blődül hangzik, olyan felesleges is ez a mód, úgyhogy az első próbakör után többet vissza sem néztem ide. Természetesen a hetente változó tematikus kihívásokat és az ezzel járó ládákat is megkaptuk, melyekből minden héten egyet ingyen is kapunk február végéig, azaz a PS4-es esemény végeztéig. Valószínűleg ez PC-n és Xbox One-on is hasonlóképpen fog lezajlani, úgyhogy érdemes lesz már az elejétől bekapcsolódni.

A Call of Duty: WW2 – The Resistance DLC január 30-án jelent meg PS4-re és 4500 forintért vagy a Season Pass részeként szerezhető be. A PC-s és az Xbox One-os változatokra egy hónapot kell várni. Az idei év további megjelenéseiért és tesztjeiért látogass el folyamatosan frissülő játék-kalendáriumunkhoz.

Pozitívum

  • Hangulatos új zombis misszió

Negatívum

  • Sokadjára újrahasznosított pálya
  • Kevés tartalom
  • Nem éri meg az árát

Végszó

Annak ellenére, hogy a fejlesztők azt állították, hogy a valaha készült legtartalmasabb DLC-t kapjuk, ez enyhén szólva is hatalmas lódítás volt a részükről. Az árát semmiképpen nem éri meg azoknak, akik csak a hagyományos online módokkal szeretnek lődözni, a két új, plusz egy sokadjára újrahasznosított térkép nem az a tartalom, amit elegendőnek is lehetne titulálni. A War mód egyetlen pályája sem nagy kunszt, kizárólag a zombis újdonságokra lehet azt mondani, hogy ez már valami. Illetve a Resistance Event keretein belül érkezett új kasztra és játékmódra – de ezeket meg amúgy is ingyen megkapta mindenki.

További cikkek a témában

Call of Duty: WWII - The Resistance

Sledgehammer Games | 2018. január 30.
  • Platform

TESZT: Call of Duty: WWII - The Resistance DLC

4
Gyenge
Ezt az ellenállást hamar levertük.
Call of Duty: WWII - The Resistance
Kommentek