Call of Duty: WWII - Kritika

Megérkezett a széria 14. felvonása, mely már a második olyan cím, amit a Sledgehammer csapata fejlesztett az Activision újfajta gondolkodásmódja szerinti, hároméves fejlesztési ciklusban. Tehát elméletben bőségesen volt ideje az éppen aktuális gárdának kicsit felrázni az erősen befásult sorozatot, kérdés, hogy vajon sikerült-e nekik?

Úgy gondolták az amerikaiak, hogyha már a DICE a Battlefield 1-gyel ennyire visszanyúlt a történelemben, akkor ők miért ne követnék példájukat, és térnének vissza ahhoz a korszakhoz, melyben a széria a fénykorát élte; azaz a II. világháborúhoz. A CoD 2 sikere vitathatatlan, a régi motorosokban is kellemes emlékként él mind a mai napig, az új belépők pedig már évek óta csak a modern hadviselés vagy a távoli jövő bakáiként hadakozhattak egymással. De ennek most vége – legalábbis egy időre biztosan.

CoD 2: Remastered

Ha nagyon cinikusak akarnánk lenni, akkor ezzel a címmel is illethetnénk az új részt, hiszen a recept ugyanaz maradt. Nem szórakoztak a fejlesztők, hanem páros lábbal rúgták bele a játékost a II. világháború borzalmaiba, így rögtön a normandiai partraszállással indít a történetünk - á la Medal of Honor: Allied Assault -, csak sokkal pazarabb látványvilággal és autentikusabb megközelítéssel. Miután túléltük azt a bizonyos D-napot, a történet végig egy amerikai katona szemszögéből zajlik (oké, fél küldetés erejéig lopakodhatunk egy francia rebellista nővel is), és talán ez az egyik legfájóbb pontja a kampánynak a klasszikus részek többfrontos történetmeséléséhez képest. Ráadásul a főhőssel egyetemben a mellékkarakterek szálai sem érintik meg a játékost, és a történet miatt sem rágtam le a körmömet izgalmamban, úgyhogy ilyen szempontból teljes jellegtelenségbe fulladt a sztori.

A 11 fejezet során kizárólag Franciaország és Németország területén küzdünk a nácik ellen, de egy rövid kiruccanás erejéig Belgiumba is átnézünk, az Ardennek erdős régiójába. Szerencsére majdnem minden pályán más játékstílust kellett alkalmazni; nyilván volt tipikus rambózás, lopakodás észrevétlenül, sniperrel fedezés, de tankot is vezethettünk, sőt pilótaként is szolgálhattuk az amerikai hadsereget, szóval a változatosságra nem lehetett panasz. A leomló templomtoronyból való menekülés, vagy az Uncharted-et megszégyenítő vonatkonvoj-katasztrófa is olyan pillanat volt, amire biztos, hogy később is emlékezni fogunk. Egy valami viszont mindhárom ország helyszínén közös volt: az pedig a pazar látványvilág. Sima 1080p-ben sem lehet okunk a panaszra, de PS4 Prón vagy Xbox One X-en játszva 4K-ban meg aztán pláne, főként a játék elején remekül bekalibrálható HDR támogatással.

Sok jó baka, kis helyen is elfér

Miután felraktuk éteri katonánkra a kampány végigjátszásáért járó egyedi sisakot, térjünk is át az online hadszíntérre, ugyanis komoly változások történtek a korszakváltás mellett is. No persze a technikailag jóval előrébb tartó Battlefield-sorozatot ezúttal sem közelítette meg széria; tehát továbbra sem lehet falakat rombolni vagy járműveket vezetni, sőt a fadoboz most is ugyanúgy megvéd egy bazookától. Ellenben átalakult a fejlődésrendszer, és ami talán még fontosabb, hogy megjelent a Destiny-től „diszkréten” elcsent közösségi tér: a Headquarters. Itt két meccs között maximum 48 játékos élheti mindennapos életét a már lerohant Omaha partszakaszon, nyitogathatja a megszerzett ládáit (amit persze mindenki megcsodálhat), veheti fel a napi vagy heti kihívásait, esetleg a komolyabb teljesítményt igénylő kontraktusait vagy éppen szabadidős tevékenységeket végezhet. Ilyenek például a lőtéri versenyek, vagy az 1v1-es párbajok, melyeket kintről bárki végignézhet, illetve be is állhat kihívónak, de akár labdázhatunk vagy a retro sátornál igazi Ataris Activision játékokkal is tolhatjuk unalmas perceinkben. Tényleg rengeteg mindent csinálhatunk a főhadiszálláson, olyannyira, hogy körülbelül csak a felét soroltam fel a lehetőségeknek, főként, hogy vannak az élettérnek lezárt területei, ahova csak bizonyos presztizs szinttel rendelkező játékosok léphetnek be.

Mindez akkor lenne igazán tökéletes, ha nem kellett volna rögtön a megjelenést követően lekapcsolni a közösségi tér szervereit, mivel nem bírták a rohamokat, így egyelőre csak a barátainkkal együtt időzhetünk erre. Én azon szerencsések közé tartozom, akiknek még sikerült megtapasztalni, milyen az, amikor teli van idegenekkel a főhadiszállás, ezért tudtam leírni a fentieket, de nyilván helyre fogják állítani a szervereket és remélhetőleg a matchmaking sem lesz ennyire hektikus. Merthogy bizony sokszor perceket kell várni, mire sikerül a rendszernek összeguberálnia akár 8 játékost és nem azért, mert kevés lenne a választék, hanem pont ellenkezőleg.

CoD előttem, köd mögöttem

A harcok dinamikája némileg lelassul a sci-fi közeghez képest, és értelemszerűen nincs falon futás, meg földön csúszkálás nullgravitációs pályákon, de azért a gunplay, azaz a fegyverhasználat, illetve a lövöldözés stílusa változatlan maradt - csak újra a jól ismert régimódi csúzlikkal. Ettől függetlenül Red Dot célzókával most is felszerelhetjük a 20. századi fegyvereket (sőt a célkeresztet is módosíthatjuk), de ennyi történelmi torzítás úgy gondolom belefér, mivel a szórakozás javát szolgálja. Viszont a spawn pontok sajnos most sem lettek tökéletesen megkomponálva és előfordul állóháború, vagy a visszatérő probléma, a „mögéd születő ellenfelek” kellemetlensége sem szűnt meg, de ez már mondhatni a széria sajátossága. Cserébe a kezdetben elérhető kilenc pályából majdnem mindegyik remekül lett összerakva és hangulatosak is, persze üröm az örömben, hogy már most elérhető a klasszikus Carentan térkép - kizárólag Season Pass tulajoknak.

Minden megszokott módot megtalálhatunk, ezekhez újoncként csatlakozott a Battlefield 1 Operations, vagy éppen az Overwatch küzdelmeit utánzó War, ami egy három szakaszból álló, objektíva alapú küzdelem. Ebben komoly csapatjátékra és összpontosításra van szükség, ami a tapasztalataim szerint sokszor elmaradt. Az ellenféltől pontokat kell elfoglalni, majd hidat építeni az átkelő tankoknak, hogy aztán azokba beszállva (na nem sofőrként, csak a lőállásba) fegyelmezzük az ellenfelet és érjük el vele a végpontot. Kimondottan szórakoztató egy CoD-tempójú játékban ennyire a feladatra összpontosítva harcolni, a kézigránát helyett inkább füstgránátot rakni a felszerelésbe, hogy sikerüljön a hidat felhúzni, és elfedni a csapatot a túloldalon kempelő mesterlövészek hada elől. Mindettől függetlenül azért még így is relatíve hamar rá lehet unni a csak három darab ilyen misszióra

A fejlődési rendszer kellemesen átalakult és szerintem sokkal letisztultabb lett a korábbi részekhez képest; öt kasztot különböztet meg, melyeket külön-külön presztízselhetünk, azaz fejleszthetjük maximumra újra és újra. Ahogy lépjük a szinteket, minden kaszt maximum 4 speciális képességgel látja el a katonát. Az Infantry alapból bajonettet kap a sima puskára (így a közelharci támadás azonnal halálos, és nem puskatussal ütünk), magasabb szinten egy ráadás kiegészítőt rakhatunk a fegyverünkre, később extra lőszerrel lát el, végül pedig sokkal gyorsabb mozgást engedélyez célzás közben. Például az Airborne az egyetlen kaszt, ahol az SMG-re hangtompítót szerelhetünk, és inkább a mozgékonyságot segíti az extráival, míg van egy kaszt kimondottan a tank beállítottságú karaktereknek, a mesterlövészeknek, illetve shotgunnal az ellenfél arcába rontó játékosoknak is.

Függetlenül a kaszttól egy darab „Basic Traninget”, azaz perket is kiválaszthatunk, melyek az online katonánk szintjéhez mérten válnak elérhetővé. Persze a rang és presztízs tokenek megmaradtak, így a kaszt extra képességein kívül mindent külön is ki kell oldani ahhoz, hogy használni tudjuk ahogy eddig, és szerencsére tokenekből nem szenvedünk hiányt.

Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy bizony a CoD: WWII-ben is felütötték a fejüket a bontható ládikák, amikből mindenféle jóságok pottyannak ki, ám csupán extra XP szorzókat, kozmetikai eszközöket és nagy ritkán fegyverek alternatíváit nyerhetünk ki belőlük. Ráadásul anélkül is elég bőkezűen szórja őket a rendszer - akár meccsek után, vagy a kihívások teljesítésével is -, hogy rászoruljunk a november 14-én megjelenő, valós pénzért vásárolható, ritka ládákra beváltható CoD pontokra.

Zombik a köbön

Természetesen ezúttal sem maradhatott ki a jó öreg zombi mód, ami szintén sokat változott – szerencsére kizárólag előnyére. A Resident Evil-sorozat egynémely főellenségét megszégyenítően néznek ki a náci katonákból mutált zombik, akiknek a fejüket is lecsaphatjuk egy szál ásóval. Emellett az egyik - és legfontosabb - újítás, hogy itt is megjelent egy összetettnek nevezhető fejlődési rendszer, komoly testre szabhatósággal. Hasonlóan a többjátékos módhoz, különböző kasztok közül választhatunk, ám itt ezek csak egy speciális képességgel rendelkeznek, cserébe három úgynevezett módosítót választhatunk hozzájuk, hogy tovább bírjuk a zombihordák ellen. A modok mennyisége és változatossága meglepően mély, ráadásul megmaradt a meccsek előtt bepakolható elhasználódó átmeneti képesség, amiket immáron a nyitható ládákból pótolhatunk. Ilyen például az önmagunkat felélesztő lehetőség, vagy a lángszóró beidézése, viszont ezeket ugyebár csak egyszer-kétszer süthetjük el a küzdelem során, aztán végleg elfogynak, amíg nem pottyan valami újabb jóság a loot ládákból.

Ezúttal is összetett feladatsorozatot kell teljesíteni amellett, hogy egyre erősödő zombi hullámokkal kell megbirkózni három másik online társsal vállvetve. Szintén fontos újítás, hogy immáron kapunk némi információt, hogy mi lenne az aktuális feladat az előrehaladáshoz, még ha ez az információ az első próbálkozásoknál nem sokat segített. Mindig elolvashatjuk, hogy mi lenne a következő lépés, még ha ez nem is látszik a térképen, de legalább tudjuk, hogy valamit éppen energiával kéne ellátni, vagy egy bunkerajtót kellene keresni. Nyilván sokadjára már megjegyzi az ember a menetrendet, ám még ilyenkor is tartogat jó néhány easter egget a zombi mód, amiért érdemes újra és újra nekivágni.

A Call of Duty: WWII november 7-én jelent meg Xbox One-ra, PlayStation 4-re és PC-re, mi a Sony konzolján teszteltük. Az idei év további megjelenéseiért és tesztjeiért látogass el folyamatosan frissülő játék-kalendáriumunkhoz.