Babylon - Kritika
Ez lenne Damien Chazelle magnum opusa?
Damien Chazelle a száz évvel ezelőtti Hollywood legragyogóbb és legsötétebb bugyraiba tett harsogó, már-már elviselhetetlenül sűrű látogatást.
Erről van szó
Hollywood, 1926. A kontroll nulla, az élet 100%. És mégis készülnek filmek, méghozzá egy tér-időkarambolra emlékeztető olvasztótégely kellős közepén. Damien Chazelle LSD-vel és mindenféle gyorsítókkal átitatott utazást tesz egy letűnt, talán ilyen formában soha nem is létező korba, hogy megmutassa, milyen volt az Álomgyár éjszaka (buja és zabolázatlan) és a nappal (kaotikus és továbbra is zabolázatlan), és hogy élte meg a hangosfilmre váltást, ami sok sztár karrierjére tett sárral-vérrel odamázolt pontot, hogy újabb kincseket emeljen a helyükbe. Ebben a harsogó korban lesz sztár Nellie LaRoy-ból (Margot Robbie), aki készen érkezik Hollywoodba - a készen érkezés negatív és pozitív vonzataival egyaránt -, forradalmi ötleteket megvalósító stúdió executive a mexikói Manny-ből (Diego Calva) és tapasztalt vén medvéből gyorsan fakuló ikon Jack Conradból (Brad Pitt). Felemelkedés és bukástörténet egy 180 perces kokaincsík mentén levezetve: ez a Babylon.
Ezért jó
Néha jó, ha egy alkotón nem gyakorolnak kreatív kontrollt. Chazelle a Whiplash-sel robbant be Hollywoodba, hogy aztán meg is koronázzák a Kaliforniai álomnak köszönhetően, és mivel a sok Oscaros filmjével elkerülte a "második, bonyolult album" szindrómát, ezért harmadik (igazából ötödik, mert a Whiplash előtt is volt filmje, Az első emberről pedig kevés szólam szól) rendezésében már azt csinált, amit akart. Az író-rendező pedig megpróbálta életre kelteni a hollywoodi aranykort megelőző delíriumos dekadenciát, annak minden fényével, hangjával és szagával együtt - azt a korszakot, amikor a filmgyártás hirtelen óriási biznisz lett, és alig volt ember a kamerán innen és túl, aki erre fel tudott volna készülni, ám ebből az őskáoszban mégis kitermelődtek olyan sztárok, akik aztán mindenkinél nagyobbra nőttek - még saját gigantikus árnyékuknál is.
Van visszaút a halálból a Star Warsban?Chazelle azonban nem csupán ezeket az óriásokat mutatja be, meg azt ahogy dolgoztak és éltek - hanem azt is, ahogy kiégtek, ahogy pillanatok alatt ledarálják magukat, mert nem tudnak mit kezdeni sem a kezükbe kapott hatalommal, sem önmagukkal, sem pedig a változással. A film egyik legjobb pillanatában a Jean Smart által játszott pletykaíró azzal szembesíti Conradot, hogy lehet, hogy itt, a jelenben már véget ért a karrierje, de minden egyes alkalommal újraéled, ha valaki elindítja bármelyik filmjét. Akár 50, akár 100 év múlva. A film is úgy érzékelteti, mennyire illékony és pillanatnyi ez az óriási sztárság, amit ezek az emberek megélnek, hogy csak egy-egy pillanatra némul el és lassít be, hogy aztán újra folytassa az őrületes rohanást. Azt a rohanást, ami aztán gyönyörű, vicces, mocskos és helyenként nagyon rémületes, szóval csöppet sem egyhangú szakaszokra bontható. Tobey Maguire fejezete minden bizonnyal sokáig velünk lesz.
Ezért nem jó
Néha nem jó, ha egy alkotón nem gyakorolnak kreatív kontrollt. A Babylon részeiben sokkal jobb film, mint egészében. Manírjaiban, atmoszférájában, de még felépítésében is megidézi Paul Thomas Anderson felnőttfilmes mesterművét, a Boogie Nightsot, de az a mozi sokkal jobban egyben volt, és végkicsengése se akart világmegváltó lenni - nem úgy Chazelle filmje, amit a rendező nem tud befejezni, abbahagyni és amibe aztán az egész mozi történetét bele akarja sűríteni, mert nem bír magával és mert senki sem szól rá felülről, hogy jó-jó, most már talán elég lesz.
Vannak pillanatai a filmnek, amivel egyszerűen nem lehet betelni, máskor viszont tényleg túl messzire megy, no nem a stúdiófilmekben manapság már ritkán látható explicitásban, hanem az üzenetek halmozásában, melyek javát azért meglehetősen sokszor hallottuk már ahhoz, hogy ennyiszer és ilyen vaskosan kelljen őket ismételgetni.
Megéri a pénzét?
Mindenképp. A sors csúf iróniája, hogy ez a filmsztárokkal teli film, ami a filmsztárok bukásáról szól, megbukott Amerikában. Nem lett volna szabad hagyni: minden sekélyessége és túlburjánzása ellenére a Babylon ritka holló Hollywoodban - kendőzetlenül, nagyívűen és a saját hangján mesél egy olyan világról, ami még a (horror)meseszerű körítést lehámozva is túl izgalmasnak tűnik ahhoz, hogy elfeledett maradjon.
A Babylon (18 éven aluliaknak nem ajánlott) 2023. január 19-től látható a magyar mozikban. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban.
