A mackó - 2. évad - Kritika

Egy sorozat második évadának elemzésekor törvényszerűen kénytelenek vagyunk azt feltételezni, hogy az olvasó látta az első évadot, így aztán a kritika szabadon beszélhet arról, mi történt a szereplőkkel az eddigi epizódok során, hol engedtük el a kezüket tavaly nyáron. Így lesz ez most is, de némileg rendhagyó módon úgy döntöttünk, hogy egy-két bekezdés erejéig megszólítjuk azokat is, akik most hallanak először A mackóról vagy eddig nem vették rá magukat, hogy hozzálássanak az utóbbi évek egyik legnépszerűbb, kritikusok és nézők által is egyaránt éltetett sorozatához. Hagyományosan ugyanis a kritika végére kerülnének azok a sorok, amelyekkel kimondjuk a végszót, de ezúttal a desszerttel kezdünk, hogy minél többekhez eljusson a hír - A mackó a legjobb dolog, ami a sorozatok világával történt az elmúlt években.

Az első évad azt mutatta be, hogyan és miként kerül egy ünnepelt sztárséf egy chicagói szendvicsező konyhájába, hogy próbálja meg a szakma extrém végén alkalmazott, katonás rendet és megszállott fortélyokat átültetni egy olyan étterembe, ahol a káosz ül tort, és néhány lelkes, ám a munkára lényegében teljesen alkalmatlan amatőrrel kénytelen csodát tenni. Persze valójában nem erről szólt A mackó, hanem arról, mit jelent embernek lenni, és főleg embernek maradni olyankor, amikor minden és mindenki ellenünk fordul, beleértve a saját elménket is. Egy idegőrlően intenzív, sötét humorú, keserédes sorozat, melynek nézése során izzad a tenyerünk, és hol a nevetéstől, hol a szívfacsaró drámától folynak patakokban a könnyeink.

A második évad pedig nem egyszerűen megtartotta a már működő elemeket, hanem olyan szinten csiszolta őket a tökéletességig, hogy most már igazán nem lehet elmenni szó nélkül emellett a széria mellett.

Azt javasoljuk tehát, hogy ha eddig nem tettétek, daráljátok le a nagyjából 4 órányi játékidőt felölelő első évadot a Disney+ tékájában, és ha egyetértetek a fenti sorokkal, gyertek vissza elolvasni, milyen fantasztikus folytatással lesz dolgotok hamarosan.

Kritikánk innentől nyomokban A mackó első évadának cselekményére vonatkozó SPOILEREKET tartalmaz!

Ha pedig ti is ott voltatok, amikor Carmy és csapata megtalálták a paradicsomkonzervekbe rejtett 300.000 dollárt, és kíváncsian várjátok, mihez kezd a nehézségektől összekovácsolt, valószínűtlen banda az újrakezdés lehetőségével, jó hírünk van számotokra. A mackó második évada ugyanis a bevált recepten ne változtass ideológiája mentén készült el, ám önismétlés helyett inkább fogta magát, és a kritikusok és nézők elsöprő visszaigazolásán felbátorodva még szabadabban, még kényelmesebben tette a dolgát. Ennek eredménye, hogy bár nyolc helyett tíz epizódot kapunk, melyek egyike, egy igazán különleges darab az évad derekán a szokásos félóra helyett több mint egy órán át őrli az idegeinket, a második évad mégis nyugodtabb tempót diktál. Egy másodpercig ne gondoljuk persze, hogy nem folyik majd patatokban a víz a hátunkon, de az alkotók kiválóan éreztek rá, hogy az első évadot eluraló káosz csak ideig-óráig szórakoztató, mielőtt átcsap kellemetlen frusztrációba.

Vegyük azért fel a történet fonalát anélkül, hogy a második évadból túl sokat elárulnánk! Ott tartottunk tehát, hogy Carmy valami égi csoda folytán elérte, hogy szedett-vetett bandája csapattá kovácsolódjon, megértette, hogy legyen bármilyen nehéz is, meg kell szabadulnia traumáitól, és ajtót nyitnia egy új, emberibb világra, ahol bár fontos a tányérra kerülő étel, még fontosabb, hogy ne veszítse el emberségét. És mint minden valamirevaló mesében, itt is rátalált a főhősre az áldás, méghozzá paradicsomkonzervekbe rejtve. Itt engedte el A mackó a néző kezét, mi pedig tűkön ülve várhattuk, hogy mihez kezd a csapat most, hogy az egyetlen akadály elgördült az útjukból, és elegendő pénzre leltek ahhoz, hogy kihozzák a legtöbbet a helyből. Nem árulunk el nagy titkot, ha elmondjuk, a helyzet azért nem lesz ilyen egyszerű, de a második évad túlnyomó része valóban az átmenettel foglalkozik.

Nem ússzuk meg tehát a felújítás különböző részleteit egy hangulatos montázzsal, ez a megoldás a lustább forgatókönyvből dolgozó produkciók sajátja. Nem, A mackó nagyon kényelmesen elidőzik a folyamattal, legyen szó az épület átalakításáról, az új menü kidolgozásáról, étkészletek, bútorok kiválasztásáról, a csapat továbbképzéséről. De ahogy már tavaly is, és ezen cikkünkben is megírtuk, a lényeg nem ez, a sorozat pedig már sokkal bátrabban áll bele abba, hogy a karakterek emberi oldalára, magánéletére fókuszáljon. Marcus, a desszertséf például saját epizódot kap, melyben Dániában képzi magát tovább. Nagyjából itt, a negyedik epizód környékén értjük meg, hogy ez A mackó már tudja, hogy nem kell hangosan és látványosan lenyűgöznie minket. Tavaly már bebizonyította, hogy mire képes, most pedig azt csinál, amit akar, és inkább mélységében építkezik tovább.

Az említett epizód nem mellesleg felvonultat egy izgalmas vendégszereplőt, mi pedig nem győzzük hangsúlyozni, milyen fontos elkerülni a különböző részleteket a videómegosztókon - az évad csordultig van olyan vendégszereplésekkel, amiktől letesszük majd az állunkat, de a hivatalos előzetesek nem véletlenül tartották ezeket titokban, így hát mi is így teszünk. Annyit talán elárulhatunk, hogy mind közül kiemelkedik egy Oscar-díjas színész, aki olyan elképesztő alakítást tesz le az asztalra a Berzatto család egyik tagjaként, amiről még sokáig fogunk beszélni. De igaz ez nagyjából minden alakításra, a főszerepben tündöklő Jeremy Allen White a szakma minden díját és a közönség minden elismerését megérdemli. Az "unokatestvérét", Richie-t alakító Ebon Moss-Bachrach karakteríve ezúttal is egészen fantasztikusra sikerült, saját epizódja, melyben végre megérti, miért is próbálja Carmy ráerőltetni szakmai tudását a csapatra, az évad egyik csúcspontja.

Ayo Edebirit már az első évad idején sem győztük éltetni, Sydney-ként ezúttal is tündököl, karaktere pedig annyit mélyül a tíz epizód során, ami harcedzettebb színészeknek is feladná a leckét, Edebiri azonban úgy veszi az akadályokat, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Ünnepelhetnénk még az összes visszatérő szereplőt, de egy kicsit fókuszáljunk az új karakterekre, akik kivétel nélkül csak hozzátesznek a szériához, élükön az Éretlenségiből és a Jó srácokból ismerős Molly Gordonnal. Claire nevű karaktere alaposan felforgatja Carmy életét, és bár egy ideig azt gondolhatnánk, felesleges egy szerelmi szállal bekavarni, amit látunk, az valójában a legfontosabb adaléka a folytatásnak. Mire eljutunk az elviselhetetlenül szorongató, fojtogató utolsó felvonásig, jobban akarjuk majd Carmy és Claire boldogságát, mint ők maguk, az írók pedig 19-re lapot húzva helyezik őket egy lehetetlen helyzetbe. És bár nem új karakter, de sokszorosan nagyobb teret kap Carmy húga, Sugar, a csodálatos Abby Elliott alakításában, aki az első évadban is jelen volt ugyan, de most mutathatja meg igazán, mire is képes.

Szívesen írnánk erről az utolsó 30 percről, de a cselekmény részletezése nélkül képtelenség lenne, így egyelőre be kell érnetek azzal, hogy a világ összes biztonsági öve sem lesz elég ahhoz a hullámvasúthoz, amin az alkotók végigrángatnak majd benneteket. Az ezt megelőző 9 epizód alatt sem fogtok persze unatkozni, van itt egy a leghátborzongatóbb háborús filmek tempóját idéző családi összejövetel, kellemes kiruccanás Dániába, egyszerre idegtépő, egy Taylor Swift dalnak köszönhetően mégis szívmelengető edzőtábor egy három Michelin-csillagos étteremben, és ez csak a jéghegy csúcsa. Egészen elképesztő, ahogy a leghétköznapibb, legapróbb mozzanatok érzelmi hidrogénbombaként csapódnak be, legyen szó egy direkt tévesen megadott telefonszámról, egy csokoládéval bevont banánról, és ember legyen a talpán, amikor Marcus a finálé előtt bemutatja az általa kreált desszerteket, és azok neveit. A Disney+ előfizetés mellé igazán járhatna egy csomag zsebkendő is...

---

A mackó második évada augusztus másodikán debütál a Disney+ magyarországi kínálatában.