Helyreállították a The Witcher 3 végének egy törölt jelenetét, amiben Yennefer árulást követ el

Ciriért bármit

A 2015-ös The Witcher 3: Wild Huntot olyan alaposan áttúrták az évek során az adatbányászok, hogy azt hihettük, már nem is maradt benne semmi titok, amit még meg lehetne mutatni. Most viszont mégis sikerült helyreállítani egy törölt jelenetet, ami a CD Projekt Red vágószobájának a padlóján kötött ki. A rekonstruált jelenetet a cikk alján látható videóban nézhetitek meg, de persze érdemes figyelembe venni, hogy ez spoileres lehet azok számára, akik még nem vitték végig a The Witcher 3-at. Már ha van még egyáltalán ilyen gamer.

A The Witcher 3-ba tavasszal érkezett meg a REDKit, vagyis a hivatalos modszerkesztő, amivel alaposan bele lehet piszkálni a híres szerepjátékba. Ennek segítségével tudta helyreállítani a jelenetet egy YouTube-videós, xLetalis, valamint egy glassfish nevű modder. A kész játékban ugyebár az történik, hogy miután Geralttal legyőztük Eredint, a Wild Hunt vezetőjét, egyből kiderül, hogy az áruló Avallac'h egy toronyhoz vitte Cirit, akinek aztán a nyomába eredünk. A CD Projekt Red azonban eredetileg úgy tervezte, hogy beékelnek eme két jelenet közé egy harmadikat. Geralt az Undvikon vívott csatát követően kidőlt volna pár napra, hogy aztán a szigeten, egy nilfgaardi orvosi sátorban kelljen magához. Itt összefutott volna Yenneferrel és Triss-szel is, és többek között szemtanúja lett volna annak, hogy valaki eljön a csatában elhunyt Crach holttestéért (attól függően, hogy ki lett Skellige új királya).

A jelenet igazán érdekes része viszont, hogy Cirit a Lodge of Sorceresses segítségével kereste volna meg Yennefer. Ám miután egy varázslat segítségével lokalizálják Cirit, Emhyr császár letartóztatja a varázslónőket (Philippát, Fringillát és Margaritát), egyikük pedig arra céloz, hogy valószínűleg ki is fogják végezni őket. Mivel a jelenet kicsit hiányos, nem egyértelmű, hogy az elkészült változatában pontosan mi történt volna, de mindenesetre Yennefer elárulta a Lodge-ot Ciri érdekében, Trissnek pedig még a sátorba lépés előtt adott egy ereklyét, aminek a segítségével a vörös hajú nő el tudott szökni, mielőtt még elkapták volna.

Ez a jelenet hiánypótló lett volna olyan szempontból, hogy megmagyarázza, mi lett végül a Lodge sorsa, ez ugyanis a kész játékból kimaradt. Viszont Yennefert elég rossz színben tünteti fel (Geralltal nagyon csúnyán nézhettünk volna rá, miután megtörtént az árulás) és valószínűleg a játék ritmusát is megbontotta volna, úgyhogy valószínűleg ezért vágták ki.

Forrás: PC Gamer

További cikkek a témában
Kommentek