FEDEZD FEL A GOD OF WAR VILÁGÁT



BEVEZETŐ

Amióta a God of War először megjelent 2005-ben PlayStation 2 konzolra, a Santa Monica Studio hét játékot készített több platformra a legutolsó, 2018-as kiadásig.

És most érkezik a fantasztikusan sikeres God of War (2018) folytatása, a God of War Ragnarök.

Csatlakozz Kratoshoz és Atreushoz, amint útra kelnek a mítoszok világába, hogy válaszokat leljenek, mielőtt eljön a Ragnarök. Apának és fiúnak együtt minden veszéllyel szembe kell néznie, ahogy az utazásuk során felkeresik mint a Kilenc Birodalmat. A káprázatos, mitológiai tájakon félelmetes ellenségek várnak rájuk (északi istenektől vad szörnyekig), ahogy felkészülnek életük legnagyobb leszámolására.       

A háborúban már bizonyított, megbízható fegyvereivel – többek közt a Leviatán-bárddal és a Káosz pengéivel – felszerelkezve Kratosnak minden halálos képességére szükség lesz, ha meg akarja védeni a családját. Számos képesség vár rá és Atreusra, amelyeknek köszönhetően gördülékeny, látványos és testreszabható a harc ebben a legendás és magával ragadó történetben.   

Eközben Asgard erői egyesülnek…



 

FEDEZD FEL A GOD OF WAR-SOROZATOT

God of War Ragnarök

Eredeti kiadás: PS5, PS4
Megjelenés dátuma: 2022. november 9.

God of War

Eredeti kiadás: PS4
Eredeti megjelenés dátuma: 2018

God of War: Ascension

Eredeti kiadás: PS3
Eredeti megjelenés dátuma: 2013

God of War: Ghost of Sparta

Eredeti kiadás: PSP
Eredeti megjelenés dátuma: 2010

God of War III

Eredeti kiadás: PS3
Eredeti megjelenés dátuma: 2010

God of War: Chains of Olympus

Eredeti kiadás: PSP
Eredeti megjelenés dátuma: 2008

God of War II

Eredeti kiadás: PS2
Eredeti megjelenés dátuma: 2007

God of War

Eredeti megjelenés: PS2
Eredeti megjelenés dátuma: 2005

GOD OF WAR PC-RE

Kratos és Atreus 2018-as kalandja már elérhető a Steamen és az Epic Games Store felületén, számos, PC-játékosoknak készült optimalizálással.

PC-jellemzők:
  • Nagyfelbontású grafika
  • NVIDIA® DLSS és Reflex támogatás
  • Testreszabható irányítás
  • Ultraszéles megjelenítés támogatása 

KEZDETÉT VESZI AZ UTAZÁS

A görög panteonnal szemben, a God of Warban (2018) és a God of War Ragnarökben Kratos új utazása az északi vadonba vezet, maga mögött hagyja a régi életét, és új életet kezd a fiával, Atreusszal.

Egy csodálatos utazás
Apa és fia
Harc
Felfedezés
A mi északi univerzumunk
Fantasztikus lények
Bear kottái

Egy csodálatos utazás

Hosszú út vezet az Olümposz márványcsarnokaitól a zord erdőkön és hegyeken át a vikingek kora előtti Észak világába, amely különös hitvilágát csodás lények, szörnyek és saját istenek utalják. 

A küldetés, ami egyben Kratos feloldozása is

Az istenek árnyékából megszabadult Kratosnak meg kell küzdenie a váratlan veszedelmekkel teli, ismeretlen vidékkel és a második eséllyel, hogy apa lehessen. Fiával, Atreusszal útra kelnek a brutális, északi vadon felé, hogy teljesítsék szívfájdítóan személyes küldetésüket.


“A fiú nem más, mint Kratos elveszett embersége. Egy tükör, ami emlékezteti, mindig van más út; egy olyan út, amelynek a létezését már lehet, el is feledte rég. 

 -Cory Barlog, kreatív igazgató

A küldetés, ami egyben Kratos feloldozása is

Az istenek árnyékából megszabadult Kratosnak meg kell küzdenie a váratlan veszedelmekkel teli, ismeretlen vidékkel és a második eséllyel, hogy apa lehessen. Fiával, Atreusszal útra kelnek a brutális, északi vadon felé, hogy teljesítsék szívfájdítóan személyes küldetésüket.


“A fiú nem más, mint Kratos elveszett embersége. Egy tükör, ami emlékezteti, mindig van más út; egy olyan út, amelynek a létezését már lehet, el is feledte rég. 

 -Cory Barlog, kreatív igazgató

„Légy harcos”

A hamuból született monda

„A színfalak mögött" God of War panel

Apa és fia

Második esély - Kratos újra apa. Atreus eltökélte magát, hogy kivívja apja tiszteletét, így utóbbinak, úgyis, mint fia mentora és védelmezője, féket kell vetnie, uralnia kell végtelen dühét, amely mindig is élete része volt; a világ veszélyes hely, és most nem csak a saját, hanem a fia sorsa is a tét. 

Atreus nem más, mint Kratos elveszett embersége

 „A történet szempontjából Atreus nem más, mint Kratos elveszett embersége. Segít Kratosnak visszaemlékezni, milyen is embernek lenni, aki viszont a fiúval próbálja megértetni, milyen az istenek élete. A kölyöknek lövése sincs erről a témáról. Szóval, mindketten próbálják tanítgatni a másikat, és segíteni a másiknak, hogy közösen birkózzanak meg ezzel az érzelmileg kifejezetten megterhelő úttal.”          

 -Cory Barlog, kreatív igazgató (Mashable)


„Atreus csak azt a mikrovilágot ismeri, ahol az apjával él. Mivel az erdőben laknak, ez tényleg egy igen kicsi terület. Most pedig útra indulnak, együtt. Az apja pedig az apja; ennyi. Nem ismer alternatívákat. Ezek az életének az alapkövei. Ahogy lassan megtanulja, ki ő, hogy passzol ebbe az egészbe, ki is az apja, az nagyon érdekes: ő ugyanis máshogy látja az életet, mint ahogy mi látjuk Kratos szemszögéből. Ezzel nekünk is lehetővé teszi, hogy más szemüvegen keresztül lássuk Kratost, mert ő is máshogy éli meg mindezt.” 

 -Cory Barlog, kreatív igazgató(Vice)

Atreus nem más, mint Kratos elveszett embersége

 „A történet szempontjából Atreus nem más, mint Kratos elveszett embersége. Segít Kratosnak visszaemlékezni, milyen is embernek lenni, aki viszont a fiúval próbálja megértetni, milyen az istenek élete. A kölyöknek lövése sincs erről a témáról. Szóval, mindketten próbálják tanítgatni a másikat, és segíteni a másiknak, hogy közösen birkózzanak meg ezzel az érzelmileg kifejezetten megterhelő úttal.”          

 -Cory Barlog, kreatív igazgató (Mashable)


„Atreus csak azt a mikrovilágot ismeri, ahol az apjával él. Mivel az erdőben laknak, ez tényleg egy igen kicsi terület. Most pedig útra indulnak, együtt. Az apja pedig az apja; ennyi. Nem ismer alternatívákat. Ezek az életének az alapkövei. Ahogy lassan megtanulja, ki ő, hogy passzol ebbe az egészbe, ki is az apja, az nagyon érdekes: ő ugyanis máshogy látja az életet, mint ahogy mi látjuk Kratos szemszögéből. Ezzel nekünk is lehetővé teszi, hogy más szemüvegen keresztül lássuk Kratost, mert ő is máshogy éli meg mindezt.” 

 -Cory Barlog, kreatív igazgató (Vice)

Atreus életre kel

Apa és fia előzetes

Harc

Vad, durva harc és váll feletti nézetű, szabadon mozgó kamera: a játékos igazán az akció közepén érezheti és találja magát.

A harcok méltóan a God of War-hoz, és tükrözik Kratos nagyszabású, kőkemény és fárasztó küzdelmét Észak lényei ellen. Az új főfegyver és az új tulajdonságok méltók a God of Wart átjáró szellemiséghez, a harc látványa pedig olyan újszerű, amely új irányt teremt a műfajnak.

„A bárd elhajítása varázslatos érzés; belehajíthatod a világba és vissza is hívhatod. Aztán rájössz, ez még nem minden: szórakoztató a felismerés, hogy máshogy is odacsaphatsz vele, például az ellenfél mögé hajítod, elé állsz és visszahívod a fegyvert.”

-Cory Barlog, kreatív igazgató (GamesRadar+)

A bárdhajítás varázslata

A Leviatán-fejsze

Az elemi erő és a sötétség világa

A világjárás és a felfedezés nagyobb hangsúlyt kap; a cél az, hogy a játékosok örömüket leljék a God of War-világ lélegzetelállítóan gyönyörű, mégis fenyegető (és a franchise szintjén is szinte végtelen) tájainak felfedezése közben.

Hosszú út vezet az Olümposz márványcsarnokaitól a zord erdőkön és hegyeken át a vikingek kora előtti Észak világába, amely különös hitvilágát csodás lények, szörnyek és saját istenek uralják. 

„Nem kényszerítünk senkit arra, hogy menjen és keressen meg valamit, de ha mégis megteszi, megjutalmazzuk. A jutalom akár olyasmi is lehet, hogy »Hűha, itt még van egy komplett szint!« Azt gondolom, hogy a felfedezés élménye nagyon fontos. A linearitás segít, hogy haladj a fantasztikus utazásoddal: az események mindig a történet kibontakozása és a karakterek történetszálai felé sorodnak. Ám a játék bármelyik pontján mondhatod, hogy kézifék, itt most szétnézek. Ha ezzel megvagy, visszaülhetsz és haladhatsz tovább.”

- Cory Barlog, kreatív igazgató (Game Informer)

A mi északi univerzumunk

A God of War visszavisz abba a korba, amikor hatalmas istenek és fantasztikus szörnyeteget járták a Föld felszínét. A mi északi univerzumunk az elemi erő és a sötétség világa.

A történelem előtti kor

Csapatunk komoly mélységében tanulmányozta az északi mítoszokat és legendákat; ez szolgált alapul a saját ötleteinkkel fűszerezett vikingek és a népvándorláskor előtti skandináv mitológia bemutatásában. 

„A vikingek korában visszatérő téma volt az »Istenek elhagytak minket«. Thor, Loki és Odin is az emberek között jártak, de rég nem látták őket. A vikingek értük harcolnak, ők még sincsenek sehol. A mi megközelítésünk így az, hogy ez még egy történelem előtti kor, amikor az istenek még közöttünk járnak, a szörnyek jelenléte pedig fájdalmas valóság.”

-kreatív igazgató, Cory Barlog (GameSpot)

Az északi mitológia felfedezése

Sindri (Huldra-fivérek)

Brok (Huldra-fivérek)

Fantasztikus lények

Ismert meg, milyen szörnyű bestiák várnak rád Kratos és Atreus veszélyekkel teli utazása során.


Az utunkon mindenféle teremtmények támadnak majd ránk. Hogy hatékony legyen a harcban, a harcosnak nem szabad sajnálnia az ellenségét. Keményítsd meg a szívedet a kétségbeesésükkel, a szenvedésükkel szemben. Az út hosszú és könyörtelen... nem egy fiúnak való. Harcosnak kell lenned.” 

-Kratos

Bear kottái

Bear McCreary zeneszerzőt leginkább a Battlestar Galatica és a The Walking Dead fantasztikus zeneművei kapcsán ismerhetjük. Saját szavaival fogalmazva a God of War zenéinek megalkotása ezt jelentette neki.

A God of War zenéje 

„A munkám a God of War kapcsán közel két éve kezdődött. Egy esős november délutánon behívtak a Santa Monica Studióhoz, hogy találkozzak a neves zenei producerekkel, Pete Scaturróval és Keith Learyvel, és együtt beszélgessünk egy szupertitkos projektről (velük már volt szerencsém együtt dolgozni a Sony SOCOM 4: US Navy Seals játékán). 

Beszélgettünk népzenéről, mítoszokról, skandináv hangszerekről, dalok írásáról és a klasszikus zenében a téma zenei kibővítéséről. „Na várjunk csak.” Úgy éreztem, ideje megkérdeznem. „Ez… csak nem az új God of War?!” Az arcukról mindent leolvastam. Itt már tudtam is, hogy fejest ugrom álmaim vágyott, mégis rettegett projektjének kihívástengerébe.

A GOD OF WAR KULISSZATITKAI

Még többet megtudhatsz a God of War Ragnarök és a God of War 2018 készítéséről a Santa Monica Studio alkotóitól.

God of War Ragnarök
God of War 2018
God of War Ragnarök – a történet kialakítása
God of War Ragnarök – fejlettebb harc és ellenségek
God of War Ragnarök – a szereplők és szörnyek megtervezése
God of War Ragnarök – Kratosszá válni
God of War Ragnarök – a kisegítő lehetőségek bemutatása
God of War Ragnarök – Az istenek zenéje
God of War Ragnarök – Birodalomépítés
God of War Ragnarök – Egy videó megalkotása
God of War Ragnarök – A kötelék, amely összetart
God of War Ragnarök – Köszönet a közösségünknek

Egy új kezdet

A Santa Monica Studio útja az új God of War megalkotása felé. 

Az északi életérzés definiálása

Bepillantás a színfalak mögé a God of War fejlesztési folyamatába.

„A God of Wart szeretném”

Mihir Sheth (senior combat tech-designer) részletesen bemutatja a legnehezebb nehézségi fokozatot.

Hivatalos cosplay útmutató

Tekints meg a világ rajongói által inspirált Hivatalos cosplay útmutatót. 

Új játék+

Éld át újra Kratos és Atreus kalandjait a God of War New Game+ (NG+) módjában.

Zenei témák

Bear McCreary zeneszerző a skandináv zenetematikáról mesél.

GOD OF WAR KÖZÖSSÉG

Kapcsolódás

Csatlakozz a közösséghez és oszd meg a többiekkel God of War alkotásaidat, cosplay-ötleteidet és sok minden mást. A God of Warral kapcsolatos legújabb hírekhez csatlakozz az X-en, az Instagramon és a Facebookon!

GOD OF WAR GYIK

A nehézségi szint függvényében egy játékos átlagosan 20-25 óra alatt teljesítheti a játék fő történetszálát. A teljességre törekvő játékosok esetében a teljes játékidő akár 40-50 óra is lehet. Fontos, hogy minden játékos a saját üteme szerint élvezze a játékot, a fent megadottaktól függetlenül.

A God of War franchise már nyolc játékkal büszkélkedhet, és egy új is készülőben van.

Ismerd meg a harc alapjait, fedezd fel a vidék legendáit, és tudj meg, amit csak lehet leendő ellenfeleidről a God of War hivatalos PlayStation-útmutatójából. A játék nagymestere, Cory Barlog szintén megosztja tippjeit, hogyan érdemes szembeszállni a God of War nagyvadjaival ebben a videóban.

A God of War Ragnarök 2022. november 9-én jelent meg. A legújabb frissítésekért kövesd a Santa Monica Studiót Twitteren, Instagramonés Facebookon

A God of War (2018) jelenleg elérhető PlayStation®4 és PlayStation®5 konzolon és PC-n.

©2021 Sony Interactive Entertainment LLC. A God of War a Sony Interactive Entertainment LLC. védjegye.
Sony Interactive Entertainment Privacy Policy & EULA