Wednesday - 1. évad - Kritika

Scary Potter

KRITIKA: Wednesday, 1. évad - Wednesday - 1. évad

Az Addams Family a harmincas években született meg a XX. századi átlag amerikai család szatirikus ellentéteként, és sokáig csak képregény, illetve rajzfilm- és tévésorozat formájában létezett, mígnem 1991-ben parádés szereposztással küldték a mozikba a galád családot Barry Sonnenfeld rendezésében. A folytatásra mindössze két évet kellett várni, ezt követően azonban csak tévésorozat és rajzfilm formájában láthattuk viszont Addamséket.

Tim Burton, az egyéni látásmóddal bíró különc zseni neve már 1991-es film estében is felmerült rendezőként, de ekkortájt épp a denevéremberrel és egy ollókezű fickóval volt elfoglalva. 2010-ben bejelentkezett ugyan egy stop-motion technikával készülő animáció tervével forgatókönyvíróként, producerként és esetleges rendezőként, de azt 3 évvel később végleg törölték. Így csak 2020-ban jött el az a pillanat, amikor egy televíziós sorozat formájában Tim Burton végre belevághatott a projektbe és szép lassan össze is állt a stáb egy nyolcrészesre tervezett Netflix-szériához. Mivel Wednesday az Addams család egyik legösszetettebb karaktere, a rendkívül művelt és sokoldalú, lázadó kamaszlány a maga fekete-fehér világával nagyon jó alapanyag egy izgalmas és szórakoztató sztorihoz.

A cselekmény a jelenkor Amerikájában játszódik. A tizenéves Wednesday Addamst rövid idő alatt a sokadik közoktatási intézményből tanácsolják el, pedig nem csinál mást, csak kiáll saját magáért és az öccséért. Szülei ezért úgy döntenek, hogy egy bentlakásos elitiskolába küldik, ahol egykoron ők is tanultak és ahol megismerkedtek, majd egymásba szerettek. Az ódon várkastély falai maguk közé fogadnak mindenkit, aki a normálistól eltérő. Vannak itt medúzák, sellők, vérfarkasok, vámpírok és még ki tudja, hányféle furcsa szerzet. Wednesday természetesen itt is kilóg a sorból, hiszen a különc lány irtózik minden emberi érzéstől és testi kontaktustól, a szép szavaktól, az öleléstől, a barátságtól, a buliktól, de még az iskolai szakköröktől is. Pechjére a színesbe öltözött, mindig vidám, kíváncsi és cserfes Eniddel kerül egy szobába, aki a helyi pletykákról blogol, nem mellesleg pedig vérfarkas. Barátságuk a közös lakhelyüket középen kettészelő széles fekete szigetelőszalaggal indul.

 

A közeli erdőben egy szörny szedi áldozatait. A seriff ugyan meg van győződve arról, hogy az iskolának köze van hozzá, de bizonyíték hiányában nem akarják feleslegesen borzolni a kedélyeket, ezért a polgármesterrel közösen egy medvére fogják a dolgot. Wednesday-nek látomásai vannak: előre meglátja mások halálát, majd a szörnnyel is kapcsolatba kerül, aki rejtélyes módon – mindenki mással ellentétben - megvédi őt, így hát nyomozásba kezd. A sorozat fő vonalát innentől kezdve maga a nyomozás adja: miközben a lány a soron következő – kiadatlanságra ítélt – regényét és a történéseket narrálja, egyre több rejtélyes haláleset történik és egyre többen válnak gyanúsítottá. Egyesek segítik a nyomozásban, míg mások akadályozzák benne, olykor az életére törnek. Mindezen események során egyre jobban megismeri saját magát, a határait és a hibáit. A sorozatból így végül egy felnövéstörténet kerekedik, mely a tinihorror műfaját választotta magának, nem nélkülözve a humort, az izgalmakat, a románcot, a kalandot és a drámát.

Az Addams Family régről ismert karakterei, szellemisége és atmoszférája megtartása mellett az elmúlt évtizedek sikerfilmjei köszönnek vissza a Wednesday-ben, melyek mindegyike a különcöktől, a különleges képességűekről, a normálistól eltérőktől, a kiközösítettekről szól. A Harry Potter, az Alkonyat, az X-Men és az Esernyő Akadémia jut(hat) elsőre az eszünkbe. Az áldozatokat szedő szörny konkrétan olyan, mint a Scooby Dooban, Danny Elfman zenéje pedig a Tim Burton-filmek és a Men in Black világát idézi meg: sejtelmes, ijesztő és meseszerű. Mindez párosul a középkori hiedelmekkel, a keresztény hitvilággal, az angol romantika horror- és krimitörténeteivel, az erdélyi vámpírhistóriákkal, az európai folklórral, a görög mitológiával, valamint a mobilkommunikációval és a közösségi médiával. Klasszikusok modern köntösben.

A normális és a normálistól eltérő ütközik, ahogy az iskola lakói és a városlakók kapcsolatba kerülnek egymással. Azt, hogy mi a normális, szinte kivétel nélkül a többség dönti el, és az emberek mindig is féltek attól, ami ismeretlen volt számukra, a félelem pedig gyakran megvetésbe és gyűlöletbe csapott át. Régóta áll itt a Nevermore iskola és még régebb óta Jericho városa. A viszony korántsem felhőtlen, mert bár az iskolaigazgató és a polgármester a megbékélésen és egymás kölcsönös tiszteletén, elfogadásán fáradozik, az ellentéteket nem lehet csak úgy, egyik napról másikra megszüntetni, a régi sebeket minden nemzedék magán hordozza.

 

A fiataloknak persze nem lehet megtiltani, hogy szerelemebe essenek egymással, barátkozzanak, találkozzanak, de ha kell, ugyanolyan előítéletesek és kirekesztőek, mint a felnőttek. Mint mindig, a megoldást ezúttal is a múltban kell keresni, hiszen régi dolgok folyománya az, ami most történik: titkos társaságok, ódon könyvek, feljegyzések, romos épületek, halott emberek jelentik a kirakós játék darabjait.

Wednesday abból a szempontból igazi tinédzser, hogy a fejébe vette, hogy soha nem lesz olyan, mint a szülei, nem lesz feleség, anya és háziasszony, nem lesz családja, sem gyereke. A szülő-gyerek napon láthatjuk, ahogy a diákok a szüleikkel hadakoznak, akik a saját álmaikat akarják rajtuk keresztül megvalósítani, akik csak parancsolgatnak és utasítgatnak, miközben lehetetlen elvárások elé állítják őket. Engednek és tiltanak, feltételeket szabnak, szóval úgy tűnik, ebben egyáltalán nem különböznek az átlagos szülőktől.

 

A lány a maga különcségével folyton a sanyarú gyerekkorára hivatkozik, nem akar barátokat, mert azok csak kihasználják és elárulják, miközben nem is a világgal, hanem sokkal inkább saját magával van baja. Mint minden felnövéstörténetben, lázadása mögött a felnőtt léttől, az önállóságtól és a felelősségteljes döntésektől való félelem áll. Ebből a szempontból a sorozat a fekete humor és a spriccelő vér látványa mellett egészen komoly dolgokat fogalmaz meg, mint például azt, hogy nem az érzelmek teljes elutasítása tesz miket erőssé, hanem sokkal inkább azok átélése és elfogadása.

Pozitívum

  • A frappáns szóviccek angolul és magyarul is működnek
  • Megvan benne az Addams-faktor
  • A táncjelenet simán kenterbe veri a Ponyvaregényt
  • Jenna Ortega hihetetlenül jól elkapta a karaktert
  • Visszafogottan szórták meg a netflixes csillámporral

Negatívum

  • A legtöbb karakter, jelenet és fordulat már ismerős lehet máshonnan
  • Jó hosszan meséli a sztoriját
  • A tini korosztályra belőtt humorhoz rengeteg vért kapunk

Végszó

A Wednesday-sorozat mondanivalójában, képi világában megfelel az aktuális trendeknek, miközben a klasszikus rémhistóriák felhasználásával gyakorlatilag időtlen üzenetet közvetít a barátságról és önmagunk elfogadásáról. Ez a történet a maga nyolc résszel tulajdonképpen véget ért, de a készítők meghagyták a folytatás lehetőségét a következő évadra, évadokra. Tim Burton 30 évet várt arra, hogy elkészíthesse a saját vízióját, és megérte, mert úgy tűnik, hogy a 64 éves filmes még mindig mestere a különcködésnek, még akkor is, ha történetesen tinik bemutatásáról van szó.

További cikkek a témában
Kommentek