Vaják - 2. évad - Kritika
Geralt papa küzdelme a káosszal
A Vaják első évada a kiváló könyvalapok, Andrzej Sapkowski művei és az impozáns szereplőgárda ellenére vegyes érzelmeket keltett a túlságosan is vontatott és Sapkowski első elbeszélésköteteinek különálló sztorijait mesterségesen összefüggő történetté gyúró cselekménye miatt. Hálásabb feladat volt elkészíteni a Vaják-pentalógia mentén haladó folytatást, ami fókuszáltabb történetet tár elénk, ám így is vannak vele gondok.
Geralt papa, Yen mama, Ciri baba – Erről van szó
A véres soddeni csata ugyan az agresszor Nilfgaard vereségével zárult, valamint Geralt (Henry Cavill) és Ciri (Freya Allan) végre egymásra találtak, de a pusztító tűzvarázslatot elsütő Yennefernek (Anya Chalotra) nyoma veszett, mestere, Tissaia (MyAnna Buring) halottnak is nyilvánította. A hír hallatán Geralt csüggedten viszi Cirit Kaer Morhenbe, a vajákok főhadiszállására, hogy mentora, a bölcs Vesemir (Kim Bodnia) segítségével megvédje és harcossá nevelje a lassan nővé érő lányt. Közben a fogságba került Yennefer egy misztikus erőt ismer meg az elnyomott tündék egyik vezetőjével, Francescával (Mecia Simson) és a nilfgaardiak oldalára állt varázslónővel, Fringillával (Mimî M. Khayisa) együtt, ami ugyan ajándékokat osztogat, de megkéri az árukat. Ezt követően furcsa szörnyek tűnnek fel Kaer Morhenben és annak környékén, Ciri kiképzése során pedig tudatosul Geraltékban, hogy a lány veszélyes és nagy hatalom birtokában van, ami egyaránt jelenthet reményt és pusztulást attól függően, hogy kinek a befolyása alá kerül a "cintrai oroszlánfióka".
Amiért jár a jussa a vajáknak – Ezért jó
Az első évadot sok kritika érte látványvilága és megvalósítása miatt is, a másodikon viszont érződik a jelentős javulás ezen a téren. A tűzeffektekkel még mindig vannak gondok, ahogy a különféle szörnyek animációja, külső megjelenése sem mindig magas minőségű, jellemzően azok a figurák működnek jobban, amelyeket részben vagy egészben hagyományos technikákkal keltettek életre. Az első rész Kristofer Hivju által játszott Nivellenje és annak párja, Vereena (Agnes Born) remekül sikerültek, ez utóbbit kifejezetten ütősre alkották meg egy félelmetes, A légy című testhorrort idéző kép- és hangmanipulációs technikának köszönhetően. De jó lett a faszörny, a lesi és az óriás soklábú is, amit az egyik, premier előtt bemutatott klipben láthattunk. Az utolsó pár rész monstrumai viszont nem annyira meggyőzőek.
Összességében a harcokban is több az erő, a dinamika az első évadhoz képest, a szubjektív, tehát egy-egy szereplő fejében játszódó vagy mágia által befolyásolt tudatállapotát leképző jelenetek pedig egyenesen pazarok a nagyszerű kameramunkának és vágásnak köszönhetően: ebből a szempontból a nagy finálé határozottan emlékezetes lett. Persze mit sem érne a sok formai invenció, ha a több szempontból amúgy problémás sztorinak nem lennének legalább erős jelenetei vagy jelenetrészei. Ezekből van bőven, habár nem keveset majd a negatívumoknál fogunk emlegetni. A tündék szála nincs kellő mélységben, Andrzej Sapkowski műveihez méltó módon kidolgozva, de így is izgalmas, mivel Francesca és társai szomorú sztoriján keresztül a sorozat készítői egy ma is aktuális, komoly társadalmi problémát, a fajgyűlöletet érintették. Nem rossz Yennefer története sem, mivel a varázslónőnek újfent szembe kell néznie dicstelen múltjával és ezzel összefüggésben rég eltemetett félelmeivel a soddeni csatában történtek és az említett titokzatos erő hatására.
Ugyanígy izgalmas Geralt, Ciri, Vesemir és a vajákok közös sztorija. Az animációs filmmel, A Farkas rémálmával összefüggésben érdekes újra látni Kaer Morhent, Vesemirtől és Geralttól hallani a tragikus történelméről, valamint ha döcögős és kissé olcsó vásári mutatványokat idéz és a szokásos sablonokra épül is Ciri tréningje, mégis izgalmas a folyamat, ahogyan egy törékenynek látszó, visszahúzódó lányból magabiztosabb, harciasabb fiatal nő válik. Emellett a második évadra általában jellemző, hogy hiába a sok cselekményszál, ezek sokkal jobban összeállnak egy egésszé, még ha sokszor elég mesterkélt is bizonyos karakterek egy helyre terelése. Nem rosszak az intrikák sem, bár a Trónok harca komplexitására ne számítsunk ezen a téren, valamint felcsillan a remény az egyik epizódban, hogy a nilfgaardiak egydimenziós vezére, Cahir (Eamon Farren) is összetettebb figurává érik. Sajnos ez végül nem így lesz, de az igyekezetet értékeljük!
Amiért lincselést érdemel a vaják – Ezért nem jó
A sztorival és a karakterekkel viszont vannak problémák, nem is kevés. A második évad alapvetően a Tündevér című regény feldolgozása, de a Nivellen-sztori erejéig visszatekint Az utolsó kívánságra, valamint átvesz elemeket a Vaják-szága második könyvéből, A megvetés idejéből is. De a sorozat vezető producere, Lauren Schmidt Hissrich és írótársai leginkább merészen, túlságosan is merészen újítottak, mixeltek és remixeltek sztorikat és motívumokat. A kreativitást értékeljük, ha a forradalmi ötletek működnek, a Vaják esetében azonban sok újítás nagyon necces. Kiváltképp az problémás, ami Cirivel történik, de a Nivellen-sztori végkifejlete sem biztos, hogy tetszeni fog a Sapkowski-rajongóknak.
Ciri gondjai persze csak a jéghegy csúcsát jelentik, mivel az eredeti sztorikhoz képest átcsoportosított történetelemek nem egyszer ütik egymást a második évadban, azaz Sapkowski műveinek "átrendezése" logikai bakikat, felesleges karaktermozgásokat eredményeznek. Yennefernek például van egy erősen megkérdőjelezhető cselekedete, ami működne, ha Hissrichék végig merték volna vinni a saját ötletüket, ám mivel nem volt bátorságuk elhagyni a Tündevér egyik fontos történését, az alkotók szépen belesétáltak a saját csapdájukba. Ezek mellett visszaköszönnek az első évad gyerekbetegségei is, azaz nem egyszer epizódról epizódra túl nagyot ugrunk a sztoriban, így karaktermotivációk és fordulatok lógnak a levegőben, illetve állnak gyenge lábakon. Olyan, mintha a Vaják készítői nem bíznának abban, hogy még megcsinálhatják a harmadik után a negyedik évadot is.
A sűrítésnek, illetve kapkodásnak pedig a karakterek is megisszák a levét. Kristofer Hivjut, többnyire Anya Chalotrát, a két vajákot, Lambertet és Eskelt alakító Paul Bulliont és Basil Eidenbenzet, valamint a komikus Kökörcsint ezúttal is élvezettel játszó Joey Batey-t leszámítva szegény színészek nem nagyon találják a helyüket, aminek oka nem tehetségük hiánya, hanem figuráik kidolgozatlansága vagy elnagyoltsága. Geralt ugyan többet beszél, mint az első évadban, de valahogy sótlanabb figura is, Freya Allan Cirije mire beérne, már véget is ér a második évad, néhány igazán "vajákos" megnyilvánulása ellenére Vesemir inkább leegyszerűsített, tipikus mesterfigura, a nilfgaardiak, a tündék és a varázslók pedig vagy jók, vagy rosszak, nem azok a morálisan szürke karakterek, akiket Andrzej Sapkowski regényeiből megismertünk.
Meg merjük inni ezt a főzetet, avagy érdemes megnézni?
A Vaják második évada tovább is lépett az elsőtől, meg nem is. Sok tekintetben, főleg látvány és formai megvalósítás terén jelentős mértékben javult az előző etaphoz képest, a történet is összeszedettebb végre, de nagyon sok benne a logikátlanság, az összecsapott karakter és karakterfejlődés, Sapkowski műveihez képest pedig az újítások inkább nem működnek. Ha elkezdtük nézni a sorozatot két évvel ezelőtt, akkor mindenképp érdemes folytatni, de egyre kisebb a remény arra, hogy ezt a szériát fogjuk emlegetni a Vaják-könyvek ideális adaptációiként. Legjobb, ha úgy ugrunk neki a sorozatnak, hogy nem ismerjük Andrzej Sapkowski fantáziavilágát, így nem fog bosszantani a sok átrendezés és nem jól működő újítás, bár a logikai bakik és az elnagyolt karakterrajzok akkor is szemet szúrhatnak, ha "Vaják-szüzek" vagyunk.
A Vaják (The Witcher, 16 éven felülieknek ajánlott) 2. évada 2021. december 17-től megtekinthető a Netflixen. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.
KRITIKA: Vaják - 2. évad
