Thronebreaker: The Witcher Tales - Kritika

A két évvel ezelőtti demóban Geralt főszereplésével debütáló tutorial helyett rögtön az első térképen találjuk magunkat, és az már az első pillanatokban kiderül, hogy ugyan a grafikai megvalósításon és az erőforrásokon igen, a történeten, a The Witcher-játékok történelmének hátterét tovább tágító lore-on, a remek karaktereken és szinkronhangokon ezúttal sem spóroltak a fejlesztők. A térképen időről-időre felbukkanó történet- és döntés-orientált események, párbeszédek során sosem érezzük, hogy mindössze egy lábjegyzetet olvasunk a The Witcher-kötetek függelékében. Döntéseink az egész világ sorsát meghatározzák, ami pedig a fősodrot illeti, eleinte csak utalásokat fedezhetünk fel kedvenc hőseink pillanatnyi hollétére, a hozzájuk fűződő legendákra, mígnem a perifériáról indulva szép lassan a történet kulcsfiguráivá lépnek elő. Ne számítsunk arra, hogy ismét Geralt bőrébe bújhatunk, de spoilerek nélkül annyit elmondhatunk, hogy kedvenc witcherünk és Yennefer mellett számos jól ismert karakter bukkan fel a történetben, ezzel lépten-nyomon kaján mosolyt csalva arcunkra. Az új karakterek és a velük kapcsolatban meghozott döntéseink pedig legalább olyan súlyos morális dilemmák elé állítanak majd, mint a nagybetűs előd. Előismeretre ugyanakkor nincs szükség: az igazi fókusz ugyanis Meve bosszúhadjáratán és a hozzá csapódó, végletekig kidolgozott társak történetén van, amit számos váratlan, de hiteles fordulat, szívszorító és feszült momentum varázsol igazán élvezetessé.

És ezzel el is érkeztünk a játék rákfenéjéhez, amely azonban nem bug, figyelmetlenség, összecsapottság, hanem tudatos dizájneri döntés, nekem azonban alaposan megfeküdte a gyomromat, és a játék végéig sem tudtam megbékélni vele. Az ominózus neurotikus pontra a hangzatos marketing szövegek virágnyelven úgy utaltak, hogy döntéseink a Thronebreakerben minden eddiginél súlyosabbak lesznek. Vagyis a játékosnak a legjelentéktelenebbnek tűnő döntések következményeivel is együtt kell élni, arra azonban nem számítottam, amit ez a gyakorlatban jelent - jelesen arra, hogy a játékban nem lehet menteni. Ezt a program ugyanis minden felugró párbeszéd ablak lenyomása után megteszi, legyen az kulcsfontosságú döntés vagy valami egészen elhanyagolható, visszatöltésre pedig nincs lehetőség. Mivel azonban a térképen egy látszólag elhanyagolható pontra kattintva is lépten-nyomon jönnek az ablakok, az ember előbb-utóbb hajlamos elnyomni a tölteléknek ható mondatokat. SZARVASHIBA! Ha ezt ugyanis megtesszük, netán egy-egy félmondatot átpörgetünk, vagy két súlytalan döntés között (adunk aranyat a koldusnak vagy sem, felbérlünk-e még pár katonát, vagy inkább adót kérünk) figyelmetlenül leokézunk egy-egy párbeszéd-opciót, később már megtekinteni sem tudjuk, milyen történések, sztorielemek, kulcsfontosságú mondatok fölött siklottunk át. Allűr figyelmetlenségből meghozott, akár a játék kimenetelét is drasztikusan átalakító döntésünkkel egész a végéig együtt kell élnünk, vagy kezdhetjük elölről a kampányt.

Minderről a CD Projekt RED sem a játék leírásában, honlapján, sem a kellemetlenül hosszadalmas, cserébe annál felületesebb, a valódi stratégiákkal és létfontosságú kezelőfelületi elemekkel meg nem ismertető tutorial során sem ejt szót. A játékos mindezzel akkor szembesül, amikor egy-egy véletlen kattintással elnyomott párbeszéd után rájön, hogy egy kulcsfontosságú karakterről a játék végéig lemondhat, vagy épp egy teljes birodalom lakosságát haragította magára. És ha 5-10 óra után nem akarjuk újrakezdeni, egyetlen megoldásunk van, hogy döntésünket megmásítsuk: minden egyes párbeszéd ablak felbukkanásakor backup mentést készíteni a SaveData folderről, és ha bakiztunk, akkor visszaállítani a döntés előtti állást. Minden egyes felugró párbeszéd-ablaknál. Persze ez egyáltalán nem hivatalos, csak kényszermegoldás, de mivel a tutorial bő egy órás, kihagyhatatlan "mulatság", az újrakezdés már a játék elején sem lesz öröm és boldogság. Értem én: éreznem kell, hogy a döntéseimnek súlya van, de a mentés és visszatöltés hiányáról legalább értesíthetne a program, vagy legalább jelezhetné, ha nem csak leíró sallang, hanem életről és halálról döntő párbeszéd ablakkal állok szemben. És mondom ezt úgy, hogy a Telltale legjobbjaiban és a permadeath játékokban épp ezt imádom, csak épp ott valahogy sikerült mindezt tudatosítani a játékosban, aki jelen esetben valószínűleg a The Witcher-széria hagyományos töltés rendszeréhez van hozzászokva. No de eleget húztam a számat a hajmeresztő döntés kapcsán, térjünk át a konkrét játékmenetre.

A gyönyörű, amúgy zoomolható játéktérképen a paklink és táborunk fejlesztéséhez szükséges nyersanyagokat, aranyat, fát, illetve haderőt fogunk gyűjtögetni, valamint a történet szempontjából lényegtelen karakterek vészhelyzetein segíthetünk némi nyersanyag-menedzseléssel (dönthetünk úgy, hogy faképnél hagyjuk, nyersanyagot áldozunk a lakók jólétéért, áldásért, egy-egy elrejtett térképért, stb.). Itt vehetünk fel bajtársakat is csapatunkba. Mivel nyersanyag hiányában kénytelenek vagyunk néha fukarkodni, szerencsére ezekhez a karakterekhez később is visszatérhetünk, ennek fényében pedig különösen érhetetlen, miért nem jelzi a játék, amikor egy-egy random karakterrel folytatott dialógus során elvágjuk magunkat akár teljes mellékküldetés láncoktól, extra kártyáktól, vagy a bajtársak egyikének megszerzésétől.

Néhány eldugott helyszínen a kampány teljesítését jelentősen megkönnyítő kártyafragmentumokhoz juthatunk, amelyeknek, ha egy-egy térkép végén nincs meg az összes, végleg búcsút inthetünk (e tényről, illetve ezek létéről a tutorial szintén jótékonyan hallgat). A megszerzett, felskiccelt térképek alapján titkos ládákat kereshetünk, amelyek egy-egy egyedi Gwent kártyával ajándékoznak meg - ezeknek a Thronebreakerben nem látjuk hasznát, a Gwentet elindítva viszont annál inkább. Ezen lapok vérverejtékes megszerzése a kizárólag egyjátékos élményt keresők számára teljesen feleslegesek, ellenben a többjátékos módra kihegyezett Gwent meta-játékában nem csak trófeákként szolgálnak, de komoly előnyökhöz is juttathatják a Thronebreakert is végigtoló játékosokat.

A kezelőfelület strukturálása kissé érthetetlen: gyors utazást lehetővé tevő útjelző táblákkal lépten-nyomon találkozunk, de amikor egy-egy feljegyzést találva kapunk egy újabb, kincset jelző térképrészletet, azokon konkrét településnév szerepel, amiknek a térképen nyoma sincs, journal, illetve feleleveníthető párbeszédek hiányában pedig csak emlékeinkre támaszkodhatunk. A pályák felderítése kimerül a (térképen hol jelölt, hol nem) nyersanyagok begyűjtésében, a jobb egérgomb lenyomásával aktiválható hotspotokkal való interakcióban, a nyersanyag-menedzselés vagy a történet szempontjából fontos karakterekkel való beszélgetésben - tízből egy figura ilyen, a többi dekoráció csupán, nyoma sincs a Witcher-széria számtalan mellékszereplőjének -, illetve a csaták és rejtvények elindításában. Épp ezért a gyönyörű, de az eldugott tárgyakat és ösvényeket leszámítva sokszor patyomkin-falunak tűnő akvarellvilág némileg üresnek hat. Küldetés-célt-térképen megnéz, az-úton-előrébb-kattintva-odanavigál, fát-és-aranyat-begyűjt, csatát-indít, tábort-fejleszt, rejtvényt-megold, csatát-indít, beszélget, megy tovább - sajnos ennyi és nem tovább, már ami az RPG-elemeket és a világtérképet illeti.

Nem mindegy, milyen sorrendben játsszuk ki lapjainkat, előre kell gondolkoznunk, mindehhez pedig a játék során megismert, lapok közti szinergiák készség-szintű ismeretére lesz szükség - kár, hogy ezeket a tutorial szintén nem részletezi, ahogyan Meve kártyákkal fejleszthető csatakiáltásainak használatát, vagy egységeink Loyal, Deploy, és egyéb létfontosságú képességeit sem. Bár a fejtörők minden esetben hosszú percekig-órákig hajtépésre késztetnek, a győzelem viszont már-már katartikus élményt jelent (azt az érzést hozza, amiben a Souls-széria a legjobb), ráadásul közben a Gwent működésével kapcsolatban is felbecsülhetetlen tapasztalatra teszünk szert. A játék végére kíváncsi, türelmetlen rajongók számára azonban a fejtörőkkel való bíbelődés nem épp kifizetődő, ha csak a Thronebreakert vesszük: megoldásuk ugyanis némi nyersanyag mellett szintén csak Gwent-exkluzív, ott rendkívül hasznos és menő, a kampányban azonban játszhatatlan lapokkal, skinekkel és avatárokkal bővíti képzeletbeli kincstárunkat.