A tizenhármak - Kritika
Hollywoodi sztárok a pánik barlangjában
FIGYELEM! Mivel A tizenhármak valóban megtörtént esetet dolgoz fel és a cikk utal ennek történéseire, így enyhébb SPOILEREK előfordulhatnak a kritikában!
Végtelenül közhelyes mondás, hogy a legizgalmasabb történeteket olykor az élet írja. Az izgalmas alapanyagból azonban nem feltétlenül készül érdekfeszítő fikció is, ezt bizonyítja például a norvég rém, Anders Breivik 2011-es tömegmészárlását taglaló két film, Erik Poppe torokszorító dokumentarista stílusú thrillerje, az Utoya, július 22. és Paul Greengrass inkább álmosítóan átlagos műve, a Július 22. kontrasztja. A 2018-as Tham Luang-barlangi mentőakció alatt az egész világ egy emberként izgult a víz fogságába került 12 gyerekért és fociedzőjükért, úgyhogy ez az eset is potenciálisan jó filmes alapanyag. Ron Howard (Apollo 13, Solo: Egy Star Wars-történet) A tizenhármakja szinte tűpontos feldolgozás, csakhogy ennél azért több kellett volna az üdvösséghez.
Azért a víz az úr – Erről van szó
2018. június 23-án a Thaiföld északi részén található karsztos barlangrendszert egy 12 fős gyerek focicsapat és fiatal felnőtt edzője látogatták meg, ám a hatalmas esőzés következtében vízzel teltek meg a járatok, így mindannyian bent ragadtak. Még búvárfelszereléssel is kockázatos volt nekivágni az úszásnak, hiszen a víz zavaros volt és sötét, a szakasz pedig, amin át kellett volna vágni, túl hosszú (több mint 3 kilométer) ahhoz, hogy egy levegővel ki lehessen bírni. A gyorsan reagáló, helyi katonákból és külföldi búvárokból verbuválódott mentőexpedíció egy darabig még abban sem volt biztos, hogy az áldozatok élnek, mivel az oxigén szintje vészesen csökkent a víz által elzárt barlangrészben. Az önkéntes brit búvárok, Richard Stanton (Viggo Mortensen) és John Volanthen (Colin Farrell) végül megtalálták a 13 embert, de nagy kérdés volt, hogyan hozzák őket ki onnan anélkül, hogy a pánik vagy a képzetlenség miatt megfulladnának. Ekkor jött a képbe a búvárkodáshoz is értő ausztrál altatóorvos, Richard Harris (Joel Edgerton), akivel a mentőcsapat egy őrülten kockázatos tervet eszelt ki az edző és a gyerekek kimenekítésére.
Amin fellélegezhetünk – Ezért jó
Természetesen mint minden hasonló film esetében, úgy A tizenhármaknál is kissé problémás, hogy a tragédiát is magában foglaló valós eseményt fikcióként befogadva a néző szinte vágyik arra, hogy életveszélyes helyzetekbe kerüljenek a hősök, hogy minél több időt töltsenek el a kamerával együtt a szűk, borzongató barlangjáratokban. Ron Howard műve kétségtelenül ebben a legerősebb, mármint a barlangdíszletben és a víz alatti felvételekben. Látszik a befektetett pénz és energia A tizenhármakon, a díszletek nagyon hitelesre sikerültek, ami miatt tényleg barlangban érezzük magunkat a játékidő alatt (a forgatás javarészt Ausztráliában, műteremben és külső helyszíneken zajlott). Nem véletlen, hogy Colin Farrell még pánikba is esett párszor a víz alatt annak ellenére, hogy komoly kiképzésben részesültek kollégáival a gyártás előtt. Sztoriszinten egyébként főleg a cselekmény utolsó harmada, a konkrét, szűk értelemben vett mentőakció a legizgalmasabb, legintenzívebb, már-már mi is levegőért kapkodtunk, ahogy az újra hevessé váló esőzés és a vízszint emelkedése közepette a hős búvárok megkísérelték speciális és kockázatos módszerrel a felszínre vinni a focicsapatot.
A hitelesség egyébként örömteli módon a dialógusok és nagyjából a szereposztás szintjén is jellemző volt, azaz Ron Howardék ügyeltek arra, hogy a thaiföldi szereplők végig saját nyelvükön szólaljanak meg, nem tettek engedményeket ezen a téren annak érdekében, hogy az angolszász búvárok és a thai gyerekek kedélyesen elcseveghessenek egymással (egy-két fiú azért tud néhány szót angolul). Ennek pozitív hozománya, hogy ilyen módon tekintetekkel, gesztusokkal kommunikáltak egymással az érintettek, egy-egy lelkes és empatikus pillantás pedig többet ér, megindítóbb minden mézes-mázas szónál. Mindez természetesen nem működött volna olyan jól, ha nem ez a három kiváló világsztár, Farrell, Mortensen és Edgerton játsszák a főszerepeket. Sajnos nagyon sok időt nem szentelt Howard a karakterek bemutatására, kizárólag a mentőakcióra koncentrált, de azért egy-egy megnyilvánulásukkal a színészek képesek voltak némi hősábrázolásra is. Mortensen Richardja inkább egy hűvösebb, racionális figura, aki bár teszi a dolgát, de hallani sem akar az önfeláldozásról. Ezzel szemben Farrell Johnja a lelkes és együttérző búvár, aki legszívesebben a saját karjaiban hozná ki az egész csapatot egyszerre. Edgerton Richardja pedig tipikus "tudóskarakter", aki joggal tart attól, hogy kombinálja a búvárkodást és az altatást.
Amitől oxigénhiányunk lesz – Ezért nem jó
A tizenhármak alapproblémája, hogy bár Ron Howardnak voltak jó filmjei (az Apollo 13 mellett például az Oscar-díjas Egy csodálatos elme és az Oscar-jelölt Frost/Nixon), de ő mindig inkább az a tisztességes iparos volt, aki "jól megcsinált", de semmiképp sem maradandó alkotásokkal gyarapítja a mozik kínálatát. Mint írtuk, Howard, illetve az Oscar-jelölt forgatókönyvíró, William Nicholson (Gladiátor) szinte dokumentarista pontossággal rekonstruálták a valós esetet, minimális engedményt tettek a dráma érdekében. Ám azt a remek minisorozat, a Csernobil is demonstrálta, hogy bizony azért, hogy egy sztori valóban ütős legyen, még akkor is hozni kell kompromisszumokat, ha valakiket magukra haragíthatnak az alkotók a leegyszerűsítésekkel, módosításokkal. A tizenhármak készítői mintha féltek volna ettől, így a lehető legbiztonságosabb, egyúttal meglehetősen unalmas utat választották a Tham Luang-barlangi mentőakció feldolgozására.
A cselekmény egyenes vonalon halad, kizárólag a fő célra koncentrál, ami alapjáraton nem ördögtől való dolog, hiszen egy sztori annál jobb, minél inkább fókuszált, de ebben az esetben ez inkább egydimenziós karaktereket és takaréklángon pislákoló drámát jelent. A gyerekek beszorulnak, elhagyjuk őket, jönnek a búvárok, várjuk, hogy Viggo Mortensen és Colin Farrell kibontakozhassanak, de erre nincs idő, mert menteni kell, menni kell a víz alá. Vannak persze potenciális konfliktusok a filmben: a kormányzó eleinte túlságosan is kekeckedős, a helyi katonák, illetve barlangászok nem nézik jó szemmel a britek érkezését. Ezekkel azonban Ron Howard nem kezd semmit, megmaradnak cselekménycsökevényeknek. Egy ilyen hollywoodi stúdió (az Amazonhoz tartozó MGM) által támogatott produkciónál nem biztos, hogy be merték volna vállalni, de logikusabb lett volna az Utoya módszerét választani, azaz a túlélők szemszögéből is bemutatni az akciót, így talán jobban kötődtünk volna a fiúkhoz is, akik sajnos csak tipikus megmentésre váró "biodíszletek", nehéz igazán együttérezni velük ebben a filmben. Ráadásul A tizenhármak egyértelműen túl hosszú is, a nettó játékideje majdnem 2 óra 20 perc, amiből valójában az utolsó 40 perc pörög, az azt megelőző több mint 1,5 óra inkább csak csordogál, mint a kis barlangi patak száraz, békés időben.
Alámerüljünk, avagy megéri rászánni azt a 2,5 órát?
Egynek elmegy A tizenhármak, sőt tisztességesen levezényelt film három remek ismert színésszel, akik kihozzák a maximumot nem túl izgalmas karaktereikből. A barlangi, víz alatti akciók kétségtelenül pofásak, a díszletekbe és a barlangi felvételekbe fektetett munka elismerésre méltó, azonban Ron Howard alkotása összességében egy fikciós dokumentumfilm. Érdemesebb lett volna ezt túlélődrámaként feldolgozni, vagy legalábbis váltogatni a Tham Luangban rekedt fiúk és a búvárok szemszögét, mert így legfeljebb csak azért érezhetünk bármit is a gyerekek iránt, mert tudjuk, hogy ez az egész valóban, nemcsak fiktív karakterekkel, hanem hús-vér emberekkel is megtörtént.
A tizenhármak (Thirteen Lives) augusztus 5-től elérhető az Amazon Prime Video kínálatában. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban.
