Az ír - Kritika

Frank Sheeran (Robert De Niro) világéletében parancskövető ember volt. Nem kérdezett, nem moralizált, csak megtette azt, amit kértek tőle, és attól "mindenkinek jobb lett". Kivéve persze azoknak, akiket a parancsot követően küldött másvilágra. Ebből már a háború idején sem csinált problémát, így kapóra jött a maffiának, ahol a pennslyvaniai király Russell Bufalino (Joe Pesci) könyörtelen és megbízható bérgyilkosaként szélsebesen mássza meg a szamárlétrát, és hamarosan kinevezik őt a szakszervezeti vezető Jimmy Hoffa (Al Pacino) első emberének, akivel aztán szoros barátságot köt. Ám ennek a barátságnak a történelem tragikus befejezést szán.

Robert De Nirót nem hagyta nyugodni, hogy Martin Scorsese kvázi lecserélte őt Leonardo DiCaprióra. Tény, hogy a két zseni utoljára az 1995-ös Casinón dolgozott együtt, és azóta Scorsese öt filmet is leforgatott DiCaprióval, de szó sincs arról, hogy elhagyta volna egykori múzsáját - egyszerűen nem találtak olyan projektet, amire mindketten ugyanolyan nagy étvággyal vetették volna rá magukat. Aztán valamikor a 2000-es években De Niro kezébe akadt az I Heard You Paint Houses című regény, ez a cím pedig egy maffiaszleng a bérgyilkosok foglalkozására vonatkozóan. Az egykori nyomozó, Charles Brandt által írt könyv az ír származású Frank Sheeran történetét dolgozza fel, akit összehoztak Jimmy Hoffa meggyilkolásával. De Niro imádta a narratíva egyszerűségét, azt, ahogy a főhőse vélekedett a tetteiről és ahogy bemutatta, hogy működik a szervezett bűnözés.

Rohant vele Scorsese-hez, akinek tetszett is a téma, de a film csak nem akart összeállni, pedig akkoriban még szó sem volt digitális megfiatalításról: még szimpla sminkekben gondolkodtak, esetleg fiatalabb színészek szerződtetésében vagy kameratrükkökben, de ahogy Scorsese mondta, az utóbbi évek nem kedveztek a maffiatörténeteknek, így az Ír sztorija éveken át kallódott, és mikor a Paramount is nemet mondott rá, úgy tűnt, hogy soha nem is valósulhat meg, de aztán jött a Netflix, hogy zöld utat adjon történetének legdrágább filmjének.

A Netflix jelenléte pedig egyszerre áldás és átok a filmre nézve. A szolgáltató szinte mindig szabad kezet ad alkotóinak, és a stúdiókkal szemben sokkal nyitottabb a kockázatra, így Scorsese is úgy formálhatta meg filmjét, ahogy neki tetszett. Így születhetett meg ez a három és fél órás filmeposz, amelyből egy stúdió pénzembere biztosan kihúzatott volna egy órát, és talán nem is sértette volna fel ezzel a történet szövetét, de a Netflixnek nem kell előadásszámokban és hosszú időkre lefoglalt vetítőtermekben gondolkodnia, így Scorsese is sokkal lazábban kezelhette vágóollóját, ami néha egy-egy beragadt jelenethez vezetett.

Nem mintha akár egy pillanatig is unalmas lenne Az ír: Scorsese filmje több évtized eseményeit öleli fel, több tucat figurát mozgat, anekdotázik, pörgeti a párbeszédeket, közben pedig Amerika történelmét is felskicceli a háttérbe. Ilyen szempontból Az ír tökéletes testvérfilmje a Nagymenőknek és a Casinónak. Ugyanakkor Scorsese hajlamos elidőzni karaktereinél, együtt mereng, együtt melankóliázik velük - érezhető, hogy ezt a filmet már egy bőven 70 feletti brigád forgatta, amely tisztában van az elmúlás közelségével és jól ismeri a múltbéli cselekedetek árnyait. Ez viszont már más megvilágításba helyezi a filmet a Nagymenőkhöz és a Casinóhoz képest; egyfajta búcsúlevélnek is felfogható: Scorsese, a rendező tekint vissza benne a karrierjére, és ehhez meghívja legnagyobb kollaboránsait, De Nirót, Joe Pescit, Harvey Keitelt meg számos olyan név nélküli arcot, akikkel már az Aljas utcák idején is egy levegőt szívott, hogy együtt ünnepeljenek meg egy letűnt kort. Ugyanakkor a film főhőse, Frank Sheeran is elszámol az életével, ő viszont azzal a felismeréssel szembesül, hogy fogalma sem volt arról, milyen káros elvek is vezérelték. Négy lányának egyikét Anna Paquin alakítja, akinek mindössze pár szava van az egész filmben, mégis ő jelenti azt a morális bástyát, amit szép lassan felemészt Sheeran lelkiismeretlensége.

Magát a filmet is emészteni kell. Első két, két és fél órája elképesztő tempót diktál: morbid humorral, feszültséggel és vérrel megpettyezett feltörekvéstörténetet mesél el, történelmi tablót fest és egy barátság megsemmisülését is bemutatja, hogy aztán csendes és szomorú karaktertanulmánnyá alakuljon át.

Az ír a rendező és a színészek filmje is egyben: De Niro kizökkenthetetlen elszántsága még a gyakorta kikezdhető digitális maszkon is átjön, Al Pacino élvezettel harsog a legendás szakszervezeti vezető szerepében, de a legfigyelemreméltóbb alakítást Joe Pesci nyújtja, aki vagy ötvenszer mondott nemet a szerepre, végül az győzte meg, hogy ezúttal ő szállítja majd a csendes tudatosságot: soha nem is emeli fel a hangját, tiszteletet parancsoló tekintetében viszont ott van MINDEN.

Ritka filmkuriózum Az ír, amely tényleg a Netflixen tud a leginkább működni, az őszi és téli esték magányába takarózva, akár több részletben abszolválva, ugyanis hosszú, feldolgozni való árnyékok lengik be szövetét. Atmoszférája, végkicsengése mind arról tanúskodnak, hogy valami most véget ért: ideje számot vetni azzal, ami előtte volt.

---

Az ír (The Irishman) november 21-től látható a hazai mozik műsorán, november 27-én pedig a Netflix kínálatában. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.