Téli szünet - Kritika
Összezárva, kitárulkozva
Alexander Payne új rendezése ugyan a 70-es évekbe repít vissza, de nem csak eme jól megrendezett időutazásnak köszönhetően tűnik örökérvényű alkotásnak.
Erről van szó
1970 decemberében járunk. A New England-i Barton Akadémia diákjai és tanárai hazautaznak az ünnepekre, de nem mindenki. Néhány nebuló és a felvigyázásukra kirendelt Paul Hunham (Paul Giamatti), a szigorú, elvhű történelemtanár, no meg az iskola vezető szakácsnője (Da'Vine Joy Randolph) a campuson rekednek, hogy együtt húzzák ki az előttük álló nemszeretem napokat. Főleg Angus Tully (Dominic Sessa) okoz fejfájást mindenkinek (magát is beleértve), hisz az a típusú lázadó, aki maró megjegyzéseivel az ember lényébe tud találni. Ez a néhány ember pedig a nagy összezártságban először az egymás idegeire megy, de ahogy telnek a napok, úgy jön elő valódi énjük, ami sok apró tragédiát rejt.
Ezért jó
Alexander Payne karrierjét olyan szatírák övezik, melyekben átlagemberek kerülnek különleges helyzetbe, és ezért megpróbálnak felülkerekedni saját átlagosságukon. Van, amikor sikerrel. Paul Giamattival másodszor forgatott most filmet a zseniális Kerülőutak után, és van is rokoni kapcsolat a bormániás sikertelen író Miles és Hunham között: simán elképzelhető az, hogy az előbbi (a valójában nem létező) Barton Akadémián köt ki életének egy olyan szakaszában, amikor már annyira csalódott mindenben és mindenkiben (magát is beleértve), hogy keserűségét munkájában, azaz a diákjaiban vezeti le, és ebben aligha lehet köszönet. Mondanunk sem kell, hogy Giamatti karrierje talán legjobb alakítását hozza a pikírt, cinikus tanár képében, főleg miután a kérges máz kezd lebomlani róla, hogy teret engedjen a megtört, egykori tüze után vágyakozó embernek.
Ezt pedig részben Tully hozza ki belőle, akiben valamennyire magára ismer, és ugyan a fiú minden tekintetben megtestesíti a problémás gyerek fogalmát, az ő harcos páncélja mögött is egy sebzett lélek rejtőzik. Kettejük között pedig Mary, a fiát gyászoló és a dolgokat rendkívül világos látó szakácsnő szolgál mediátorként, mert itt (magát is beleértve) mindenkinek szüksége van arra, hogy világosan lásson.
Fantasztikus és magával ragadó a dinamika a trió között, részben a kikezdhetetlen alakításoknak, részben a végig ízletes, hol szellemes, hol szókimondó, hol váratlanul megérintő dialógusoknak köszönhetően, de a hangulat és a szituációk átélésében sokat segít az is, hogy a film nem csak a 70-es években játszódik, de úgy is néz ki, mintha akkor forgatták volna. A forgalmazásba beszállt Miramaxnak és a Focus Features-nek még korabeli logót is kitaláltak, az operatőr pedig olyan technikákat és lencséket alkalmazott, melyek ötven évvel ezelőtt voltak használatosak.
Talán a szetting és a korabeli tálalás kelti a nézőben azt az érzést, hogy ez a film sok-sok évtizedes, de még ma is érvényes bölcsességeket kínál az emberi lélekről és természetről, a sebekről és a sebezhetőségről, csupa olyan dologról, melyeket megtapasztalva talán mi is egy kicsit máshogy érezzük magunkat. Jobban vagy rosszabbul, de mindenképp emberibbnek.
Ezért nem jó
Ebben a filmben nincs semmi, ami ne lenne jó.
Megéri a pénzét?
Ha azt hiszed, hogy a Dűne: Második rész a hét legfontosabb bemutatója, van egy jó hírünk: itt van ez a kicsike film, melyre más okokból, de biztosan sokáig fogunk még emlékezni. Színészei, helyzetei, története és dialógusa miatt, meg hogy úgy meg tudja érinteni a lelket és szívet, mint kevés mozgófilmes produktum.
A Téli szünet (The Holdovers, 12 éven aluliaknak nem ajánlott!) 2024. február 29-től látható a magyar mozikban. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő mozi-, stream- és sorozat-kalendáriumunkban.
