A diplomata - Kritika

A politika és azon belül is a diplomácia fiktív bemutatására remek példákat tudunk felhozni a tévézés világából. Gondoljunk csak ezredforduló egyik legjobb drámájára, Az elnök embereire, vagy a szintén díjakkal elhalmozott Az alelnök című sorozatra, amely szatirikus humorával a rekeszizmainkat dolgozta meg. Ezúttal a Netflix próbálkozik meg a műfajjal: A diplomata című sorozat elsősorban a politikai játszmákra fókuszál, de a geopolitikai ügyeskedések mellett jelentős játékidőt kap benne a szereplők intrikákkal teli magánéletének a bemutatása is.

Érdekes alapfelállást kapunk. A kérdés számunkra az volt, hogy milyen irányba indul el a sorozat, a politikai oldal lesz-e erősebb, vagy a magánéleti szálakat próbálják meg jobban kidomborítani benne. Az biztosan kijelenthető, hogy a készítő Debora Cahn (Homeland: A belső ellenség, A Grace klinika) elvégezte a házi feladatát, a protokolláris kérdések és a diplomáciai munkával járó külsőségek bemutatása hitelesnek tűnik.

Érdekes, hogy a sorozatot Cahn és írócsapata megpróbálták részben aktualizálni, azaz nemcsak az Ukrajnában zajló háborúra utalnak, hanem Kate több ponton is kitér egy másik múltbéli konfliktusra. Az iraki háborút példaként hozza fel arra, hogy a kormányzatban dolgozók többször is hazudtak annak érdekében, hogy igazolni tudják több ezer ember halálát, és a teljesen destabilizált közel-keleti régiót eredményező akciókat. Emellett egy idős amerikai elnököt kapunk, aki egy fiatalabb, női alelnököt választana: némi áthallást ebben a történetszálban is felfedezhetünk. Mivel a sztori többi része kitaláció, így bár dicsérni lehet az alkotók bátorságát, de nem feltétlenül tartjuk jó ötletnek a valóság és a fikció ilyen jellegű keverését.

Amikor egyébként a politikai játszmákon van a hangsúly, akkor azok elsősorban a jól megírt párbeszédeknek köszönhetően többségében működnek. Kate munkája az amerikai és angliai politikusok közötti minél ügyesebb manőverezésről szól, ami azért is különösen nehéz, mert nem megy neki jól, ha a kameráknak vagy a feljebbvalóinak kell a szépet játszania. Kitart az elvei mellett, ebből adódóan gyakran konfliktusba kerül a számára még idegennek ható diplomáciai ügyek intézése során. Keri Russell (Foglalkozásuk: Amerikai) magabiztos alakítással éri el, hogy a karakter végig érdekfeszítő maradjon, a határozott, konfliktusokat felvállaló pillanatai mellett az érzelmesebb jelenetei is tökéletesen működnek. Férjét a mindig remek Rufus Sewell (Az ember a Fellegvárban) formálja meg: Hal karaktere a feleséségével ellentétben rutinos már a politika világában, és sokszor ő a cselekmény katalizátora, állandóan próbálkozik valami ravaszsággal, amivel felkavarja az állóvizet.

Az írók nagy hangsúlyt fektettek a párkapcsolati drámára, de az arányokat nem mindig találták el jól. Ráadásul a Russell és Sewell közötti oda-vissza csatározások olykor unalmasakká válnak. Hiába jók a színészek, ha a forgatókönyv nem segíti ki őket, és sablonos helyzetekbe kényszerülnek. Főként ezen fog múlni, hogy számotokra mennyire működik majd a sorozat: ha a magánéleti szál a hibák ellenére leköti a figyelmeteket, akkor gyorsan végigértek a nyolc részes évadon, ám ha ezek kizökkentenek benneteket a geopolitikai csatározásokból, akkor felemás élményben lesz részetek.

Meg kell említeni azt is, hogy nem egy esetben találkozunk felesleges figyelemelterelő történésekkel a cselekmény során, és felbukkannak erőltetett cliffhangerek is, amelyek miatt szintén húzhatjuk a szánkat. Ha azt vizsgáljuk, hogy mennyire sikerül a realitás talaján megmaradnia az íróknak, akkor vegyes a kép. A konfliktushelyzeteket valóságosnak érezzük, ráadásul érdekesen végigvitt dialógusukat is kapunk, de a felvázolt cselekményszálak megoldásai már gyakran nem a realitás talaján mozognak, az írók fantáziájukat ezen a téren a kelleténél nagyobb mértékben engedték szabadjára.

Hiányoljuk továbbá a sorozatból a morális értelemben vett szürke zónát. Az egyik cselekvési mód rossz, a másik helyes, az egyik politikai szereplő erkölcstelen, a másik erkölcsös, nincsen átmenet a kettő között. Egy, a politika világában játszódó sorozat esetében ez nem szerencsés, a történetvezetés érdekesebb lenne, ha az írók mélyebbre mertek volna ásni, merték volna bátrabban árnyalni a karaktereket, illetve a döntéseik mozgatórugóit is jobban feltérképezhették volna. Minden bizonnyal nem ez volt az alkotók célja, egy könnyen fogyasztható, a komoly kérdéseket ugyan felvillantó, de azokba részleteiben el nem merülő sorozatot akartak készíteni.

Ezért is különösen fontos, hogy milyen elvárásokkal ültök le A diplomata elé. Ha nem zavar a felületessége, valamint a magánéleti szálak erőltetése, akkor egy kellemes szórakozás válhat belőle. Ám ha egy igazán bevállalós politikai sorozatra vágytok, akkor május 2-án jöhet el a Ti időtök, az HBO ekkor mutatja be ugyanis a Nixon elnököt megbuktató Watergate-botrányról szóló minisorozatát, A Fehér Ház vízszerelőit, ami az előzetese alapján kifejezetten ígéretesnek tűnik.

---

A diplomata (The Diplomat) teljes első évada április 20-tól elérhető a Netflixen.