Street Fighter V - Kritika

Két éve jelent meg ennek az ikonikus sorozatnak az ötödik felvonása, mely gyakorlatilag elvesztette a méltóságát azzal, hogy félkészen, nevetségesen kevés tartalommal volt bátorsága megjelenni. Szinte kizárólag versenyekre, illetve az egymás elleni küzdelmekre kiadott programnak két év kellett, hogy az alapvető játékmódokat megkapja és legalább egy korrektnek nevezhető tartalommal újra próbálkozzon.

Őszintén szólva én nagyon úgy érzem, hogy kifáradt mára ez a széria, annak ellenére, hogy stílusteremtő volt a műfajban, de megújulni képtelen és elsősorban a hardcore fanoknak a játszóteréül szolgál már csupán. Hiába az elvontabbnál elvontabb új karakterek, illetve az eredeti tesztben taglalt V-Trigger mechanizmus, ezek nem azok a dolgok, amikre azt tudná mondani az ember, hogy megéri benevezni miattuk újoncként. Az kétségtelen, hogy a harcrendszer és a karakterek a végletekig kiegyensúlyozottak, és aki ismeri/szereti a szériát, az pontosan azt az élményt kapja a Street Fighter V-től, amire számít a sorozattól. Kezdőként viszont a mai verekedős játékfelhozatal mellett talán ez lenne az utolsó cím, amibe érdemes lenne belefogni, ha az ember könnyed szórakozásra vágyik, és nem pedig a kis/közepes/nagy ütések és rúgások óramű pontossággal való kombózásának hosszas begyakorlására. Remek ellenpélda például a nemrég megjelent Dragon Ball FighterZ, mely hasonló mechanizmuson alapszik, csak kezdőknek és haladóknak egyaránt roppant szórakoztató játékmenettel bír.

Márpedig a Street Fighter V a hardcore élvezetekről szól, amihez egy fighting stick is elengedhetetlenül szükséges, gondolom éppen ezért kezd már önnön paródiájává válni minden olyan egyjátékos tartalom benne, amihez valami történetszerűséget is próbáltak erőltetni a készítők. Ilyen például az alapverzióból nagyon hiányolt Arcade mód - meg úgy egyáltalán az AI elleni ütközetek -, ahol a korábbi részek nevével fémjelzett küzdelmekben vehetünk részt, de mindez kimerül annyiban, hogy csupán az adott epizódban szereplő karakterek jönnek egymás után, mindenféle körítés nélkül. Rendes „boss-harc" - mint pl. az SFIV-ben a humanoid Seth ellen - nincs is egyáltalán, a karakterekhez tartozó befejező videók úgyszintén hiányoznak, csupán pár kézzel rajzolt képet kapunk a galériába egy-egy ilyen menet végén. Rejtett, kioldható karaktereket – ami azért jellemző volt mindig is a szériára - szintén nem kapunk, egyedül a hordószétverős extra pálya jópofa, de ez önmagában még kevés az üdvösséghez. A Story módnál egy fokkal jobb a helyzet, mert legalább láthatunk in-game motorral készített átvezetőket, és irányíthatunk minden karaktert, de ott meg magával a történet minőségével, totális idiotizmusával volt a gond, mely annyira debilnek tetteti magát, hogy az már idegesítő. Még japán mércével mérve is túltolták a kreténséget már az első képsorokban is, ahol egy beszélő bárányból átalakuló, a gonosztól megszállt Necalli támad a történetben főszerepet vállaló Nash-re. Az is furcsa volt, hogy magát a módot nem is tartalmazza az újrakiadás, hanem külön le kell tölteni az áruházból.

Az újdonságok listáját képezi továbbá az egyszerű, de annál fontosabb lehetőség, hogy rendes oktató módot is kaptunk különböző kombóchallangek formájában, ami végigvezet a játék alapmechanizmusain, a V-Trigger rendszeren (melyből most minden karakter kapott egy második verziót is), illetve az EX használaton, sőt a legdurvább kombóláncokat is bemutatja, majd elismételteti a játékossal. Emellé társul az úgynevezett Extra Battles mód, ahol különböző ajándékokért, in-game pénzért, vagy csak itt megszerezhető egyedi karakterkosztümökért küzdhetünk, melyek csak bizonyos ideig elérhetőek. A meccseket felvezető és a harcok után látható GUI felületet is átdolgozták és némileg korszerűsítették, ami szintén nem utolsó, de ez megint csak egy alapvető esztétikai javításként fogható fel.

Az eddig leírtak mind olyan újdonságai az Arcade Editionnek, amit a sima verzió tulajdonosai is megkaptak az elmúlt évben teljesen ingyen egy patch formájában, viszont ami tényleges adaléka a mostani kiadásnak, az a plusz 12 harcos, akik az első és második Season Pass részét képezték. Így már 28-ra hízott a repertoár, de már megvásárolható a harmadik bérlet is, melyet nem kaptunk meg az Arcade Editionnel sem, viszont olyan nagy hiányzók lesznek benne, mint Sakura, vagy Blanka. Szerencsére, ha nem akarunk valós pénzzel fizetni, akkor minden elkövetkező karaktert, extra kosztümöt vagy színezést a játékban összeverekedett pontokból is meg tudunk vásárolni.

Az online hadszíntér meglepően stabilnak bizonyult és őszintén szólva 1-2 percnél többet szinte soha nem kellett várnom, laggolással is csupán egyszer-kétszer találkoztam az összecsapások alatt. Ami viszont nagyon zavaró volt, hogy egyelőre borzalmasan működik a játékos párosító rendszer, mert teljesen kezdő felhasználóként már sok száz meccset lejátszott, ezüst ligás bunyósokkal dobott össze ranked és casual meccseken is a gép, ami azért roppant dühítő, mivel laposra vertek folyamatosan. Ez annak tükrében furcsa, hogy a játékosbázisnak nagynak kellene lennie, hiszen remekül működik a cross-play, azaz PC-sek és PS4-esek vígan tudnak együtt játszani, ellenem is kb. fele-fele arányban jöttek az ellenfelek a két platformról. Persze az is lehet, hogy kezdők egyszerűen nem játszanak online vagy már otthagyták a játékot, de úgy néz ki, a profik uralják ezt a hadszínteret.

A Street Fighter V: Arcade Edition január 16-án jelent meg PC-re és PS4-re, mi az utóbbi változatot teszteltük. Az idei év további megjelenéseiért és tesztjeiért látogass el folyamatosan frissülő játék-kalendáriumunkhoz.