Starlink: Battle for Atlas - Kritika

Jó kérdés, hogy a Ubisoft miért ilyen későn reagált a toys-to-life technológiára. A többek között az Assassin’s Creed Odyssey-vel legális pénznyomdát alapító franciák most a kanadai barátaikat, a Ubisoft Torontót bízták meg azzal, hogy dobjanak már össze egy nyílt világú űrsiklós lövöldét, amely nemcsak a kijelzőkön, hanem a valóságban is kézzel foghatóan megjelenik. Ez a program lett végül a Starlink: Battle For Atlas, amely egy nagyon érdekes koncepcióra épül.

Ugyanis a Starlink űrjárgányai a legigényesebb kiegészítők között vannak, amelyeket a piacon jelenleg kapni lehet. Szépen megfestett repülők és pilóták vannak a csomagban, amelyek a játékba belépve azonnal megjelennek a képernyőn, amint rácsatlakoztatjuk őket az USB-s vezérlőre. Csak szépen, szakszerűen rápattintjuk az USB-vel rendelkező alapot a kontrollerünkre, majd arra egy komplett repülőt tudunk felépíteni pilótával, űrsiklóval, szárnnyal és fegyverekkel. A kontrollerre szerelve egyébként a hajóktól némileg súlyosabbak lesznek az irányítók, de hosszútávon sem kényelmetlenek, bár azt meg kell hagyni, hogy a 3,5-es jack dugót az USB-s tartó letakarja, így fülhallgatóval azon keresztül nem fogunk tudni játszani. Játék közben folyamatosan cserélgethetjük a fegyvereinket, le- és felrakhatjuk a szárnyakat, amelyek a beállításunktól függően megállítja (vagy nem) a játékmenetet, így aki nem akarja, hogy űrcsata közben megakassza bármi is, az megállás nélkül lőhet 2 műanyag fegyvercsere között. További jó hír, hogy az egyes alkatrészek kombinálhatók, vagyis egy másik járgány fegyverzetét felpakolhatjuk a nekünk jobban tetsző gépre, ahogyan pilótát is válthatunk, ha úgy hozza kedvünk. És hogy ez miképp kapcsolódik a játékhoz? Nos, elég erőteljesen, bár azt tudni kell, hogy a program a fizikai kiegészítők nélkül is teljes mértékben játszható, hiszen semmilyen előnye nincs azoknak, akiknek a kontrollerén ficeg a cserélhető űrsikló. Digitálisan is be lehet szerezni mindent a Starlinkhez: vagy játékkal vagy valódi pénz segítségével (a.k.a. megvásároljuk a fegyver-, pilóta- és űrhajó csomagokat) nyithatjuk ki az egyes elemeket, hajókat, pilótákat.

A Starlink játékmenete egy nyílt világú akció-sci-fi és egy RPG keveréke, amely nem titkoltan a Nintendo egykor nagy sikerű szériája, a Star Fox szellemi örököseként indult útjára, ám nyilván a japán kiadó nem engedte volna a játékot ilyen cím alatt futni, ebből adódik, hogy a Star Fox karaktere kizárólag Switchen érhető el (amelyen egyébként a fizikai kiegészítők kényelmi okokból kisebbek is). Ugyan a PlayStation 4-es verziót teszteltük, de annyi elárulható, hogy a Nintendo űrrókája olyan módon simul bele a Starlink történéseibe, mintha az világéletében egy Star Fox-játéknak készült volna - nem lehet véletlen az egyezés. Persze nyomokban még felfedezhetünk némi (kipofozott) No Man’s Sky-t és Mass Effectet is a játékmenet során, vagyis a Ubisoft igyekezett egy kellemes mixtúrát összerakni más ismert címekből.

A Starlink ennek ellenére (vagy talán éppen emiatt) a történetében nem sok újdonságot tud felmutatni, bár ebben nincs nagy meglepetés, akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy a sztori “nem nyomja agyon” a játékmenetet. St. Grand, a híres tudós az Atlas csillagrendszer körül csalinkázik csürhe csapatával, amikor is a galaxist elpusztítani igyekvő Elfelejtett Légió megtámadja a bandát, közben pedig elrabolják Grandet, mondván, hogy már csak a fejében lévő irtózatos tudás szükséges a világot leigázó terv elkészítéséhez. Főhőseink lehullanak egy idegen bolygóra megtépázott űrsiklójukkal és kezdődhet a véget nem érő puty-puty, ameddig meg nem unjuk.

A Starlink receptje is nagyjából ugyanazt követi játékmenetben, mint az összes ismert Ubisoft-játék: az adott bolygó felszínét a lehető legnagyobb mértékben pucoljuk ki, szerezzünk meg minden energiaforrást, lőjünk le minden kisebb és nagyobb ellenséget, és találjunk meg minden eldugott bogyót a térképen, hogy abból egyre jobb és jobb fejlesztéseket tudjunk pakolni a repülőnkre. A játékban a felfedezés öröme egyébként megvan, hiszen vagy kutakodnunk kell az adott planétán különböző ásványok után, vagy épp drónokat, légiórobotokat és furcsa energiagócokat fogunk lőni, amelyekből mindig pattan ki valami újabb érdekesség a játék számára. A szokásos addikció itt is játszik. Ezerrel grindolhatod a nyersanyagokat és a szinteket, hogy az adott fegyverből a lehető legtöbbet hozd ki. És hogy miért válhat nehezen unalmassá a puttyogtatás? Nos, a játékmenet szerves részét a fegyverek folytonos cseréje adja, hiszen bizonyos ellenféltípusokat csak meghatározott fegyverekkel lehet hatékonyan ledarálni. Vannak ellenségek, amelyek kizárólag a rakétától sérülnek rendesen, és vannak olyanok, amelyeket előtte le kell fagyasztanunk a siker érdekében, sőt, még a gravitációt befolyásoló mordály is található. Ez a fajta folytonos taktikázás, illetve a siklóval történő állandó szlalomozás egészen dinamikussá teszi a játék harcrendszerét, és nem könnyíti meg a helyzetünket, amikor egy komplett sereget kéne nyakon vágnunk, miközben nem épp a legoptimálisabb felszereléssel állunk előttük.

A történet lineáris, de alapvetően az első pár óra után elengedi a kezünket a program, hiszen hagyja, hogy gyűjtögess és közben azt is megmutatja, hogy minden bolygótípus más-más flórával és faunával rendelkezik. Érdemes felfedezni az összes égitest összes titkát, főleg, ha elegendő anyagot gyűjtve combosabbra fejleszted a fegyverzeted, amelynek “slotjaiba” behelyezhetsz egy-egy plusz képességet vagy értéket is, amelyek ugyancsak külön szintekkel rendelkeznek. Ám nem csak a fegyvereknek, hanem maguknak az űrhajóknak és a karaktereknek is megvannak a maguk képességei. A hajók értékei persze a fürgeségük, a sebességük és a sebezhetőségük mentén változhatnak, míg a karakterek egy-egy tipikus képességet ránthatnak elő, amit csak ők tudnak aktiválni, ezért érdemes akár harc közben hajót, netán pilótát is cserélni.

Ez eddig mind szép és jó, azonban aki a szokásos grindolós-brusztolós játékmenetet nem szereti, az sikítva lövi ki majd magát egy másik bolygóra a Starlinkből. A játék kizárólag a lövöldözésről, a felfedezésről és a fejlesztésről szól, amely egy idő után még az egyébként teljesen jól funkcionáló, osztott képernyős kooperatív módban is monotonná válik, és miután kiismerjük a mechanikát, a Starlink nagyjából el is lőtte az összes puskaporát. A történetében nem húz semmi meglepőt, sőt, a nem Switchen játszók lemaradnak Star Fox sztorijáról, amely teljesen más cselekményszálak felé is elmegy. A program ugyan igen csili-vili a Snowdrop Engine támogatásával, a kicsit mesésebbre vett dizájn pedig kifejezetten jól áll neki, azonban könnyen megunhatjuk a galaxis bejárását és felfedezését, noha időnként még jópofa platformer- és puzzle feladatok is felbukkannak.

Összességében még így is megérné a Starter Pack, ha nem lenne egy csöppet drága. A kezdőcsomag 24.000 forinttól indul, amibe összesen 3 fegyver, 1 pilóta és 1 repülő, illetve maga a játék tartozik, ám a további fizikai űrhajócsomagok 10.000 forint körüli darabára finoman szólva sem a magyar pénztárcákra van optimalizálva. Ha valaki totálisan ki van éhezve egy űrsiklós akció-RPG-re, az valószínűleg nem bánja meg a csomag megvásárlását, azonban a kevésbé hardcore érdeklődőknek érdemesebb lehet egy leárazást megvárni vele.

A Starlink: Battle for Atlas 2018. október 16-án jelent meg Nintendo Switch, PlayStation 4 és Xbox One platformokon, mi a Sony gépén teszteltük. Az idei év további megjelenéseiért és tesztjeiért látogass el folyamatosan frissülő játék-kalendáriumunkhoz!