Az űrhajós - Kritika

A kritika spoilermentes.

---

Adam Sandler szépen egyensúlyoz két filmtípus között. Vannak vígjátékai, amelyeket bár sokan néznek, sőt még szeretnek is, a kritikusok általában nincsenek oda értük, mondván, hogy alpáriak. Ugyanakkor Sandler az utóbbi években, sőt, ha például Paul Thomas Anderson Kótyagos szerelemjét is megnézzük, akkor nem csak a közelmúltban több igényes drámai alkotásban vagy műfajfilmben is szerepelt, gondoljunk csak a Csiszolatlan gyémántra és a Mindent egy lapra című sport dramedyre! Aktívan érdeklődik tehát a komolyabb filmek iránt, ezért is vállalta el a Csernobil rendezőjének, Johan Renck sci-fibe oltott szerelmi drámáját, Az űrhajóst, sőt ő maga harcolta ki ezt Rencknél és a Netflixnél, mert első körben amúgy még a direktor sem hitte, hogy a Sandman beválogatása jó ötlet. Lehet, tényleg nem volt jó ötlet? Ez bennünk is felmerült Az űrhajós nézése közben, de nem a színész miatt.

Renck műve adaptáció, a nem is olyan régen, 2017-ben megjelent Jaroslav Kalfař-regény, A bohémiai űrhajós feldolgozása. Sandler a Jakub Procházka nevű cseh asztronautát alakítja, akit nem is annyira a tudomány vagy a felfedezés motivál az űrutazásra, hanem hogy nemzeti hőssé váljon, hogy így elismerje őt a társadalom, ami megvetette amiatt, hogy édesapja a kommunista párt besúgójaként sok szörnyűséget elkövetett. Ezért vállalkozik tehát a veszélyes és magányos küldetésre, amelynek célja, hogy csillagrendszerünk távoli részében egy különös nebulát, vagyis csillagködöt vizsgáljon meg. Több hónapos távolléte után Jakubon eluralkodik a depresszió, és ennek okára egy óriáspók, a Hanušnak nevezett intelligens idegen lény (Paul Dano szólaltatja meg) vezeti rá: Lenka, felesége (Carey Mulligan), akivel éppen az űrmisszió miatt romlott meg a kapcsolatuk. Kérdés, hogy helyre tudják-e ezt hozni, egyáltalán találkoznak-e még ebben az életben, hogy helyrehozzák, mivel nagyon úgy tűnik, hogy Jakub számára nincs visszaút.

Az űrhajós legerősebb aspektusa maga a színészi játék, illetve a jól kiválasztott szereplők. A külföldi kritikusok közül még azok is elismerték Sandler minden eddiginél rendhagyóbb karakterét, akik alapvetően negatív hangvételben értekeztek erről a sci-fi drámáról. Renck nem túlzott, amikor azt állította, hogy Az űrhajósban nyoma sincs Sandmannek, a komikus színésznek. Bár az alapszituáció kicsit abszurd, avagy a cseh űrprogram nem biztos, hogy ilyen magas fejlettségi szinten tart, hogy saját "űrodüsszeiát" indítson, de amúgy komoly drámáról van szó. Egy-két poén azért helyet kapott a cselekményben, de meglepő módon ezek sem annyira Sandler hőséhez kötődnek, hanem Dano szintén remekül eljátszott pókjához, aki olykor emberibb módon tud viselkedni és józanabb, mint Jakub vagy Lenka. Jakub viszont depresszív, megtört, már-már kiüresedett figura, akit érezhetően megedzett az élet. Az alkotók valamiért nem tartották olyan fontosnak, hogy a mélyére ássanak a könyvhöz képest szinte csak meglebegtetett múltbeli konfliktusnak, a hős családja meghurcolásának, viszont Sandler kompenzál, jól átadja a figura elveszettségét, tanácstalanságát, érzelmi mélyrepülését.

Jó, akár érheti az a vád is a színészt, hogy valójában nem játszik, csak fapofával jelen van a sztoriban, de a cselekmény során világossá válik, hogy ez koncepció, nem hiba, mivel egy fejlődési folyamaton megy keresztül. Azaz ne írjuk le Jakubot az elején, amikor még alig-alig tud bármilyen érzelmet kicsikarni magából! Kár, hogy a múltat Renck csak elmosott, torzított flashback-töredékek formájában emlegeti fel, mert sokkal inkább érthető lenne a férfi kiüresedettsége, megkeseredettsége annak tükrében, hogy mindent egy lapra tett fel annak érdekében, hogy nemzeti hősként tiszteljék a veszélyes küldetés teljesítését követően.

Persze Az űrhajósban így is átjön, hogy mi a gondja ennek a fickónak, mivel Renck inkább a melankolikus szerelmi történetre, semmint a cseh történelmi-társadalmi vonatkozásra koncentrált. A Jakub–Lenka kapcsolat pedig el tud kapni, magába tud szippantani érzelmileg, ennek torokszorító a sztorija, amelyet szintén képi torzításokkal, visszatekintések formájában mutat be a rendező. Carey Mulligan tőle megszokott módon erős, remek, hiteles játékának is köszönhető, hogy ebben a viszonyban nem fogjuk a nőt pusztán azért gonosznak vagy makacsnak látni, mert a férfi a főhős, aki szenved a magányában és attól, hogy felesége elhidegült tőle.

Világossá válik, hogy Sandler karaktere nagyon is sokat tett azért, hogy ez a kapcsolat vakvágányra fusson, és nyilvánvalóan nehéz jópofizni azt követően, hogy úgy érezzük, partnerünk életében csak "mellékkarakterek" vagyunk. Izgalmas cselekményszál, hogy a küldetés sikeressége érdekében az űrközpont munkatársai (köztük a színészveterán Isabelle Rossellini által megformált Tuma, Jakub parancsnoka) megpróbálják meggyőzni arról Lenkát, hogy játssza már el legalább a küldetés időtartamára, hogy még szereti a férjét, hogy visszamenne hozzá, ha visszatérne a Földre.

Ám ez nem ilyen egyszerű, és szerencsére Az űrhajós nem is egyszerűsíti le a kapcsolat ábrázolását, hanem a lehetőségekhez képest hitelesen bemutatja, hogy kettőn áll a vásár: a két fél hozzáállása együtt tehet tönkre vagy virágoztathat fel egy-egy ilyen intim, érzékeny és talán még az univerzumnál is bonyolultabb emberi viszonyt. Erre taníthatja meg a Hanušsal folytatott párbeszéd Jakubot, illetve a film nézőjét is.

Dano azonban akármilyen jó is az óriáspók szerepében, akármennyire is szimpatikus Hanuš mint karakter, ezen a szálon már vannak komoly gondok a filmmel. Diskurzusaik egyszerre túlragozottak és sekélyesek, sőt didaktikusak. A legdirektebben beszélnek Jakub problémájáról, az űr magányáról, a hatalmas hibájáról, hogy elhidegítette magától Lenkát, valamint arról, hogy távol a szeretett személytől érezzük csak igazán, hogy valóban szeretjük-e az illetőt vagy sem. Ki hitte volna?!

Johan Renck és csapata sajnos nem tudtak érdemben mit kezdeni az érdekes regényalappal filozófiai síkon, azaz filozófia helyett csak felszínes kocsmafilozófiát, sőt álfilozófiát kapunk. Legalábbis attól, hogy többször elismételtetik a szereplőkkel dialógusban Az űrhajós üzenetet, ez nem lesz egy mély sci-fi dráma. Ugyanígy attól sem válik azzá, hogy kozmikus zene szól a lassan csörgedező, ebben az esetben emiatt inkább unalmas jelenetek alatt. Renck mintha Andrej Tarkovszkij babérjaira kívánt volna törni, aki Stanisław Lem könyve nyomán a Solarisban mesterien kibontotta Az űrhajóséhoz nagyon hasonló témát. Rendben, Tarkovszkij műveit úgy általában szokás manapság "köldöknézős, elitista művészfilmek"-nek bélyegezni, mivel az orosz rendezőre jellemzők a lassú, meditatív, kitartott képek, a hosszú beállítások és az erősen filozofikus (valljuk meg, helyenként nála is didaktikus) dialógusok vagy monológok. Szóval a majdnem háromórás Solarist is érheti az a vád, hogy túlnyújtott. Na de Tarkovszkij műve, amelyet igazából blaszfémia egy cikkben emlegetni Az űrhajóssal, rétegzett alkotás, amelyben új és új felfedezésekre tehetünk szert jelenetről jelenetre!

Az űrhajós sajnos egyáltalán nem rétegzett mű, csak művészinek és mélynek akar látszani, de valójában sekélyes, túlragozott, önismétlő és olyan szövegeket ad a szereplői szájába, amelyekhez hasonlókat Facebookra írnak ki azok az emberek, akik hatni akarnak az ismerőseikre egy okosnak látszó idézettel. Renck sci-fijében Jakub és főleg Hanuš jelenetről jelenetre ugyanazokat a közhelyeket ismételgetik. És valójában akármennyit is beszélgetnek, nem érezzük, hogy tényleg kialakulna köztük valamilyen érzelmi kötődés. Erről is csak dialógusokból értesülünk, valójában nem sikerül megmutatni, így gyakran nem is filmnek éreztük Az űrhajóst, hanem mozgóképekkel illusztrált hangoskönyvnek. Ezzel kontrasztban érdemes megfigyelni Jakub és Lenka flashbackjeit, amelyekben visszafogottabbak a párbeszédek, jobban is működik a kémia a két ember között. Persze egy csak részben antropomorf óriáspóknál nehéz megmutatni annak érzelmeit, de azért küzdhetett volna Renck és csapata, hogy mégis megmutassa, ne kimondassa a szereplőkkel mindezt.

Na de sci-fiként működik Az űrhajós? Nem. A díszletek szépen kidolgozottak, az űrhajóbelső hiteles, a CGI óriáspók is viszonylag jól néz ki, de hiába is hangzik el annyiszor a "magány" szó a filmben, mint a Halálos iramban-epizódokban a "család", egyszerűen nem jön át az űr magánya. Ez részben a didaktikus dialógusok hibája, részben pedig azé, hogy az alkotók igyekeztek minimalizálni a külső, kozmikus képeket, a nebulát is csak lopva látjuk, és úgy általában véve a sci-fi vonal érezhetően nem érdekelte annyira Renckéket. Így viszont azokban, akik nem olvasták a regényt, felmerülhet, hogy minek kellett az űrbe küldeni Jakubot, miért nem lehetet a társas magány és a házasságválság témáját kibontani a Földön. Egyáltalán az kérdés, hogy megfilmesíthető-e ez a regény. Renck a Csernobillel bizonyította, hogy tehetséges rendező, de lehet, ez a sztori és téma nem az ő asztala.

---

Az űrhajós (Spaceman, 16 éven felülieknek ajánlott) 2024. március 1-től megtekinthető a Netflixen. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő mozi-, stream- és sorozat-kalendáriumunkban.