Shazam! Az istenek haragja - Kritika

Habár Billy Batson (Asher Angel), alias Shazam (Zachary Levi) mindent megtesz annak érdekében, hogy az istenek erejével felvértezett testvéreivel közösen hatékony csapatot alkosson, a többiek a legszívesebben mennének a maguk feje után, mint a tinédzserek általában, és ez a csapatmunka hatékonyságán is meglátszik: nem is úgy tekint rájuk Philadelphia lakossága, mintha ők lennének a felvillanyozott Bosszúállók. A dolgokat nehezíti, hogy feltűnnek a színen Shazam erejének egyik forrásának, Atlasznak a lányai, akik nemcsak az ellopott erejüket követelik vissza, de újra meg akarják vetni a lábukat a mi világunkban. Billynek a csapatot is össze kéne rántania ahhoz, hogy szembeszállhassanak a nővérekkel, de még magát is, ugyanis nem csupán vezetőként bizonytalankodik, de felnövekvő fiúként is attól retteg, hogy fogadott szülei hamarosan kiteszik a szűrét otthonról.

A folytatás ezzel szemben már magasabb költségvetésből dolgozhatott, amivel kapcsolatban a rendező nem is köntörfalazott, mikor a Total Filmnek például arról beszélt, hogy az első rész forgatása során nem tudtak versenyezni más szuperhősfilmekkel látvány és méret tekintetében, ezért kénytelenek voltak a karakterekre és a humorra fókuszálni. Na de majd most aztán odateszik magukat! De mi csak cs��váljuk a fejünket, ugyanis az akciót és téteket nézve Az istenek haragja ugyan tényleg óriási lépést tesz előre az első filmhez képest, de ennek pont a karakterek és a humor látja kárát - azok az elemek, melyek az első részt olyan szerethetővé tették a maga bumfordi módján.

Persze, az alkotókat nem lehet hibáztatni, hogy kénytelenek voltak előre menekülni, hisz már az első Shazam! végén hatványozódott a szuperhősök száma, mikor Billy mostohatestvérei is megkapták az istenek hatalmát, innen nem lehetett volna visszafordulni, és ahhoz, hogy a hatfős csapat méltó ellenfélre leljen, nem lett volna elég elsütni még egy Dr. Sivanát. Az, hogy az istenek leszármazottjai szeretnék visszakapni tőlük az erejüket, alapvetően jó sztorifordulat, ugyanakkor felveti azt a kérdést, hogy ezek a hölgyek ugyan hol voltak idáig, amire a film nem igazán ad választ. De most itt vannak, és antréjuk alapján jogosan hihetjük azt, hogy ők bizony nem fekáliával gurigáznak, a modern zombifilmeket idéző bemutatkozásuk során a horrorfilmes gyökerekkel rendelkező Sandberg még a zsánerrel is kokettál, emiatt nem is érezhető túlzónak a 16-os karika. Még szerencse, hogy már kezdetektől fogva ott van bennük a feszültség, ami a gyenge pontjuk lehet, a Helen Mirren, Lucy Liu és Rachel Zegler által megformált hölgytrió tagjai ugyanis egészen másképp képzelik el a visszatérésüket: némileg leegyszerűsítve a dolgokat az egyik uralkodni akar, a másik pusztítani, a harmadik pedig elvegyülni, abban viszont mindhárman egyetértenek, hogy atyájuk ereje nem ilyen suhancok kezébe való.

Kölykök az istenek ellen. Ezzel az alapszituval meg is lehet idézni az első rész egyik legfőbb humorforrását, azaz hogy a generációs különbségek miatt mennyire abszurd is volt a Shazam kontra Sivana felállás. A folytatás tesz is kísérletet arra, hogy kihozzon pár vicces pillanatot abból, hogy Shazamot és a nővéreket nem csak egy világ, de több ezer év választja el egymástól, de a dumák ezúttal döcögősebbek, a humorizálás erőltetettebbnek hat. Azért egy-két igazán jól sikerült jelenet ezúttal is akad a filmben, például amikor Billyék levélben kérnek találkozót Atlasz lányaitól, és ebbe a levélbe akaratlanul is minden szertelenségüket belefoglalják. A gond nem igazán az interakcióban rejlik, hanem hogy ellenfeleik túlságosan nagy hatalommal rendelkeznek ahhoz, hogy méltó ellenlábasaik legyenek az önmagukat továbbra sem találó brigádnak. Mint említettük, Sandbergék komolyabb ellenfelet akartak Shazamnak és családjának, de menet közben maguk is rájöhettek, hogy némileg túllőttek a célon, ezért a későbbiekben szándékosan visszafogják a nővéreket, még akkor is, mikor már sárkányok meg mindenféle mitológiai szörnyek élén szabadulnak rá a világunkra. Mert hát olyan könnyen megvezethetők lesznek, hogy rossz nézni.

És ezzel még csak nem is Helen Mirren járt a legrosszabbul, aki saját bevallása szerint amúgy sem ért semmit ebből az egész szuperhősösdiből - ő ugyanis van annyira tapasztalt, hogy még így is el tudja adni magát -, hanem Lucy Liu, aki vagy rombol vagy megszívatják rombolás közben, szóval gyakorlatilag ide-odarángatják a történetben. A szkript sokkal kegyesebben bánik Zegler figurájával, aki amúgy se tud kibújni az árnyékából: ugyanazt a cuki lányt játssza, mint a West Side Story-ban, de ezt a történet a saját javára fordítja, ugyanis kezdetektől fogva ő jelenti a hidat az emberek és az isteni akarat között. És még Freddyvel is összeszűri a levet, ami a film egyik legbájosabb mozzanata.

Ugyanakkor ezek a kapcsolatok legalább annyira szellősen vannak kidolgozva, mint maga a cselekmény, emiatt a sztoriba Djimon Hounsou varázslóját is visszarángatják, hogy igyekezzen elmagyarázni a látottakat, nem mellesleg ő is elszórjon néhány humorbonbont. Csipkednie is kell magát, ugyanis a film ezúttal tényleg nagyobb hangsúlyt helyez az akcióra, amely immáron nem csupán egy vidámparkban kulminálódik, hanem egy egész várost érint, az összecsapások során pedig hidak szakadnak le, stadionok omlanak össze és emberek százai, ezrei kerülnek végveszélybe. Szóval Az istenek haragja tét és látvány tekintetében valóban felnő a társaihoz, csak kár, hogy ezért pont a címszereplő báját és drámáját áldozzák be. De azért nem végzetesen: Zachary Levi sármja még a görcsös pillanatokon és a mondvacsinált problémákon is átlendíti a filmet, amely immáron lehet, hogy csak egyike a nagy és hangos szuperhősfilmeknek, de azért még van lelke - még ha nem is olyan szerethető, mint legutóbb.

---

A Shazam! Az istenek haragja (Shazam! Fury of the Gods, 16 éven aluliaknak nem ajánlott) 2023. március 16-tól látható a magyar mozikban. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban.