Scavengers Reign - 1. évad - Kritika

Az animáció soha nem műfaj volt, hanem egy médium, melynek segítségével megannyit stílusú, jellegű történetet lehet elmesélni, és melyek célcsoportja is ennek megfelelően variálódik. Sajnos ezt még annak ellenére is le kell szögezni, hogy az animáció gyakorlatilag egyidős a mozival, és ugyan az esetek nagyobbik részében tényleg a gyerekeket és a családosokat - no meg a gyereklelkületűeket - célozzák meg a rajz- és animált filmek, de ez nem minden esetben volt, van és lesz így. A Scavengers Reign premisszája ugyan jó kiindulópontja lehetne egy izgalmas ifjúsági sci-fi kalandfilmnek, de az alkotók viszonylag hamar egyértelműsítik, hogy ezzel az izgalmas, feszült, egyben végtelenül szomorú sorozattal a felnőttebb közönséget célozták meg.

A történet három szálat követ, a túlélők ugyanis a bolygó különböző részein kötnek ki: Azi, a kívülálló és ki tudja, milyen dühtől hajtott lány többfunkciós robotja oldalán és egy, az Akirából "csent" motorral járja a környéket, Ursula, a Demeter egyik biológusa a hajó kapitánya, a pragmatikus Sam mellett próbál adaptálódni, míg Kamen, aki eleve reményvesztetten élte napjait a hajón, mivel a házassága tönkrement, a mentőhajóján rekedt és épp a készletei végét éli fel, miközben egyre inkább elhatalmasodik rajta egyfajta téboly. Mikor a történet felveszi ezt a három szálat, a hajótöröttek már egy ideje a Vestán tartózkodnak, némileg hozzá is edződtek annak kihívásaihoz, de amikor sikerül a sérült hajót távirányítással lehozni a felszínre, akkor mindnyájan felkerekednek, hogy ilyen vagy olyan módon, de elérjék azt, és ekkor szembesülnek csak mindazzal az ismeretlennel, amit a bolygó tartogat a számukra.

Nem csupán az alaptörténetből, de a megvalósításból is rezonálhatunk Az idő uraira, amely 40 évvel ezelőtt azért lett nálunk kultikus, mert javarészt magyar animátorok közreműködésével készült. Ott egy kisfiú ragadt egy csodákkal teli, de veszélyes idegen világban, itt felnőttek vesznek el annak varázslatos kreativitással megálmodott szépségeiben gyakorta nem is realizálva, hogy a gyönyörű felszín mögött milyen gyilkos természet rejtőzik - meg valami egyetemes, nem biztos, hogy értelmes, de érző rendszer, amely az élet körforgását felügyeli, annak végeláthatatlan táncát járja, és ahol a kapzsi emberi természetnek nem nagyin van helye. Igen, James Cameron Avatarja is játszott valami hasonlóval, de a Scavengers Reign a mesebeli megközelítés helyett inkább Stanley Kubrick 2001: Űrodüsszeiájának ezoterikus, de könyörtelen világképével rokonítja saját gondolatiságát, miközben a már említett európai animációk - Möbius elsősorban - stílusát is megidézi, mi több Mijazaki Hajao környezettudatos fantáziavilágát is vendégül látja egy-egy fantasztikus és tragikus kreatúrája vagy élőhelye megteremtésénél.

Nagy nevekkel dobálózunk, melyek mixtúrája egészen sajátos hangulattal és bonyolultsággal ruházza fel ezt a 12, egyenként kevesebb mint félórás epizódot, közben a megvalósítás maga helyenként végtelenül egyszerű: az emberek megjelenítése, mozgatása elnagyolt, és az animációra is jellemző némi darabosság, de ezt el lehet, el kell nézni a Scavengers Reignnek, ugyanis elképesztően változatos flórát és faunát, valamint konstans akciót és interakciót kínál: ha mindezt state of the art animációval hozták volna létre, akkor 5-6 évet el kellett volna szöszölniük rajta, és nem lett volna stúdió, amelyik ezt megfinanszírozza. Így viszont a Max látott fantáziát Joseph Bennett és Charles Huettner sorozatában, melynek alapjául saját dialógusmentes rövidfilmjük, a 2016-os Scavengers szolgált. Ezt fejlesztették tovább, és ebből született meg az a széria, amelyet eleinte a páros szintén dialógusmentesre tervezett, végül aztán rájöttek, hogy beszélgetések, monológok nélkül nem tudják átadni a karakterekben rejlő belső vihart, aminek el kell csitulnia ahhoz, hogy együtt tudjanak élni a Vesta kihívásaival.

Míg a sorozat gondolatisága vaskos, a Vesta világa pedig - és ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni - varázslatosan összetett, addig a történet váza meglehetősen fapados: a három szálnak egyaránt ugyanaz a célja, azaz hogy elérje a Demeter 227-et, és ugyan Kamen ezt az utat máshogy járja be, mint a többiek, azért az övé is meglehetősen egyenes. Helyenként ez az út - a folyamatosan változó környezet és kihívások ellenére - önismétlővé is válik: Sam például egyfajta intergalaktikus Nordbergként több alkalommal is besétál egy-egy olyan csapdába, amiből csak Ursula tudja kimenteni, Azi útjába pedig idővel olyan karaktereket sodor a történet, akik enyhén szólva szellősen vannak megírva, közös interakcióik pedig még annál is csupaszabbak.

Ezeket az elemeket a Scavengers Reign más oldalról viszont bőségesen kompenzálja: az a felismerés, amivel Azi robotja, Levi szembesül vagy Kamen saját drámája mind-mind rendkívül érett pillanatokat tartogat, és nem csak a hard sci-fit karistolja, de emberi drámáját tekintve is izgalmas rétegeket tár fel. Az alkotók pedig megtehették volna, hogy e mellé még extrém erőszakot is mellékelnek, és ugyan a Scavengers Reignből nem hiányzik se a vér, sem a halál, sem pedig az elmúlás szomorú látványa, az alkotók nem mennek rá az explicitásra, mert az könnyen elvonná a figyelmet mindattól a fantasztikumtól, amit Vesta és úgy általában ez a sorozat kínál.

---

A Scavengers Reign egyelőre csak a Maxon érhető el. Remélhetőleg a csatorna 2024-es indulásával hozzánk is eljut majd.