Országúti diszkó (remake) - Kritika
Jake az új Chuck Norris!
Éppen a nyolcvanas évek végén robbant be Patrick Swayze ma már kultklasszikusnak számító filmje, az Országúti diszkó, ami tulajdonképpen egy modern western, csak itt nem pisztolyokkal, hanem ököllel rendezik le a nézeteltéréseiket a nehézfiúk. Swayze túlfűtött és túltolt műve abszolút szórakozást nyújtott és nyújt ma is, de sztoriját tekintve azért facsipesz egyszerűségű, úgyhogy kérdés, minek ebből remake. Nos, ha kételkednétek benne, majd Jake Gyllenhaal megragadja a grabancotokat és meggyőz arról, hogy igen is tartsatok vele ebbe a floridai csehóba!
Floridai őrület és sok tesztoszteron – Erről van szó
A Bourne-rejtély és A holnap határa rendezője, Doug Liman hozta tető alá a feldolgozást, ami sok mindenben követi az eredeti cselekményét, más téren viszont kiegészíti azt. Az egyik legnagyobb kiegészítés, hogy a hős, Gyllenhaal Elwood Daltonja egy levitézlett UFC-bajnok. Mostanság már a "harcosok klubjában", a fogadásra menő féllegális, illetve illegális ketrecharcokban sem látják őt szívesen, mert nagy a bűne. Minden mindegy alapon sodródik az árral, a vonat elé hajt és csak az utolsó pillanatban gondolja meg magát, hogy azért az öngyilkosság helyett mégis vet egy pillantást arra a floridai klubra, amelybe tulajdonosa meghívta őt kidobónak. Itt azonban nemcsak piti kis rendbontókkal kell elbánnia, belenyúl a darázsfészekbe, ugyanis a helyre pályázik egy gengszter, és ha szép szóval nem megy, hát erővel szerzi meg azt.
Amitől ütős – Ezért jó
Az Országúti diszkó remake-jében a maximális szórakozást Gyllenhaal laza játéka, Liman összességében erős rendezése és a hamisítatlan, ironikus floridai atmoszféra garantálják. Az alkotók jól elkapták az eredeti hangulatát, ami azért nem vette teljesen komolyan magát, így az új változatban is mindent áthat a fanyar humor, a groteszk irónia. Végig kényes az egyensúly a komolyság és a lazaság között, rezeg a léc, és néha sikerül is túltolni a biciklit, de alapvetően működik ez az egyveleg a jól megírt beszólásoknak és karaktereknek, na meg a floridai jellegzetességeknek, például a vízből bármikor előtörő aligátornak köszönhetően.
Gyllenhaaltól nem is vártunk mást, mint betonbiztos és sallangmentes alakítást. Az meg már csak hab a tortán, hogy mint korábbi, ennél azért gyengébb bunyós filmjéhez, a Mélyütéshez, úgy az Országúti diszkóhoz is alaposan kigyúrta magát, így elhisszük, hogy még Conor McGregort, a valódi UFC bajnokot, a gonosztevő verőemberét is le tudja nyomni. Mit lenyomni! Az elvárt végső összecsapás kettejük között zsigeri, szutykos, kőkemény, pont erre számítottunk, amikor kiderült, hogy McGregor is szerepelni fog az Országúti diszkóban. A többi ökölharcban is van erő, még ha ezek túl gyakran követik is egymást, látszik, hogy Liman tapasztalt akciórendező. Az egyéb akciókkal sincsenek gondok, bár lehet, hogy néhányat túlzásnak fog érezni a néző, de ha figyelembe vesszük, hogy Floridában tényleg BÁRMI megtörténhet, akkor nem akadunk fenn például az egyik érezhetően szándékosan irreális motorcsónakos üldözésen. Az ilyen őrültségek nélkül nem lenne olyan szórakoztató az Országúti diszkó, ezek garantálják, hogy nemcsak az adrenalinunk szökik fel a cselekmény során, hanem a hasfalunkat is megszaggatja kicsit a film.
Egyébként egy csipetnyi dráma és tényleg csak hangyányi romantika is került az Országúti diszkóba, nem csak csihi-puhi. Ezek éppen elég motivációt és árnyalatot kölcsönöznek a főhősnek ahhoz, hogy érdekes és átélhető figura legyen. Nagyrészt a többi karakterrel sincs gond. Daniela Melchior belevaló csajt alakít, aki mondjuk nem sok vizet zavar és nem sokkal több, mint az eredeti filmben Swayze hősének a szerelme. Billy Magnussen kissé paródiába hajló gengszterje pedig tarantinói tragikomikus főgenya, aki egyik pillanatban jó kedélyű, sztorizgatós arc, hogy aztán előbújjon belőle a szadista vadbarom.
Amitől puhány – Ezért nem jó
Mint említettük, az Országúti diszkóban alapvetően jól kiegyensúlyozott a dráma, az akció és a humor, viszont ez az egyensúly olykor megbomlik, a mérleg elbillen a gagyiság felé. Ez többek között McGregor sara, aki remek harcos, ez a filmből is átjön, de pocsék színész. Még az ironikus cselekményhez képest is túltolja az alakítást, a korai Schwarzeneggerénél is borzalmasabb az akcentusa, önmaga paródiáját hozza, ami persze a karakterből is fakad, mert hogy érezhetően direkt ilyenre írták meg. Csak hát ettől nehezen lehet komolyan venni. Az meg apróság, hogy Gyllenhaal szinte mindenkit könnyedén lever, így valójában egy sérthetetlen Chuck Norris. Igaz, az alkotók ezt ügyesen kompenzálták azzal, hogy ő tulajdonképpen önmaga ellensége, saját magától fél a legjobban.
Továbbá az Országúti diszkó legalább 15–20 perccel hosszabb a kelleténél, olykor túl komótosra veszi a figurát, le-lelassul a cselekmény, van, hogy önismétlővé válik. Az is belerondít a képbe, hogy túl sok a karakter és az egymást keresztező érdek. Azaz felesleges volt ebbe a sztoriba erőltetni korrupt zsarukat, meg a diszkón kívüli jámbor figurákat, akikre csak a hős motivációja miatt volt szükség. A kevesebb ezúttal is több lett volna.
Meglátogassuk ezt a csehót, avagy megéri időt szánni rá?
Az Országúti diszkó remake-je kapcsán kirobbant egy nagyobb balhé a színfalak mögött, amit Liman, a rendező nyilvánosságra is hozott, azaz ő és Gyllenhaal is nagyon berágtak amiatt, hogy az Amazon nem volt hajlandó nagyvásznakra küldeni a filmet. Nos, ezzel most már mi is egyetértünk, ennek a minden tekintetben és jó értelemben régi vágású alkotásnak a moziban lenne a helye nemcsak látványos bunyói, hanem a rendezés színvonala, a sztárok és persze a minőségi operatőri munka miatt is. Magas művészetet várnánk ettől? Komoly drámát?! Na neee! Ha viszont a Patrick Swayze-féle eredetihez hasonló szórakozásra vágyunk, akkor bizony ebben a csehóban van a helyünk!
Az Országúti diszkó (Road House, 16 éven felülieknek ajánlott) 2024. március 21-től megtekinthető a Prime Videón. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő mozi-, stream- és sorozat-kalendáriumunkban.
