Rise of the Ronin - Kritika

A Team Ninja egy igazi fejlesztőveterán, létezésük 30 éve alatt pedig olyan játékokkal ajándékoztak meg minket, mint a Dead or Alive széria, a Ninja Gaiden vagy éppen a soulslike címként aposztrofált Nioh-játékok. Nyílt világú játékot azonban hiába is keresnénk portfóliójukon, eddig ugyanis egyet sem készítettek. Erre egészen mostanáig kellett várni, amikor is az Assassin’s Creed ihlette felderítést és a Ninja Gaiden gyors, ám taktikus harcrendszerét vegyítették a hagyományos japán történetmeséléssel. A végeredmény a Rise of the Ronin, ami kétségtelenül a stúdió egyik legambiciózusabb projektje. De vajon a legjobb is? Alábbi tesztünkben ezt igyekszünk kideríteni.

A feudalizmus végnapjai - A sztori

1853-at írunk. Egy fekete hajó érkezik Japán partjaihoz, rajta Matthew C. Perry amerikai parancsnokkal, aki a Nyugat ígéretével – tehát diplomáciai kapcsolatokkal és kereskedelmi ajánlattal – járul az akkori sógun, Naosuke elé. A sógun, aki nem lát fenyegetést a nyugati félben, belemegy az üzletbe, ezzel pedig egy olyan új érába lép a szigetország, ami nem mindenkinek tetszik. Egy sógunellenes csoportosulás fegyvert ragad, hogy megdöntse az országot kiárulni igyekvő despota hatalmát, miközben az amerikaiak is elkezdenek saját titkos tervük mentén tevékenykedni. Ezzel pedig kezdetét veszi egy kaotikus időszak három fél között, mely során, a történelemtől eltérően, a mi döntéseink fogják meghatározni, hogy mi lesz Japán jövője.

Mi magunk szerény alapokra építkezünk, hiszen egy nincstelen ikerpár egyik tagját alakítjuk, akiket egy orgyilkos ment ki a falunkat elpusztító tűzvészből, hogy aztán Pengeikreket, a Veiled Edge orgyilkosszervezet hatékony ikergyilkosait nevelje belőlünk. A történet kezdetén nem mást kell meggyilkolnunk, mint a konkvisztádor Matthew C. Perry-t, de mint az kiszámítható, a hajón történő éjszakai akció nehézségekbe ütközik. Egy összecsapás után menekülni kényszerülünk, azonban testvérünk a fedélzeten marad. Egyedül maradunk, de nem tudjuk elfogadni, hogy testvérünk azon az éjszakán meghalhatott, így mesterünk utasítása ellenére hátrahagyjuk iskolánkat, hogy lábunk alá véve a világot a keresésére induljunk.

Persze kutatásunk alatt menthetetlenül belekeveredünk a három csoportosulás ármánykodásába. Míg testvérünket keressük, hol az ellenállókat segítjük, hol a sógun embereinek dolgozunk, esetleg az amerikaiak szekerét toljuk, miközben kapcsolatokat építünk és rombolunk le, hogy végül ne maradjon más döntésünk, minthogy sikerre vigyük valamelyik frakció céljait. A történet tele van fordulatokkal, áldozattal, cselszövéssel és drámával, és bizony itt senkit nem véd a narratíva szentsége… jobban tesszük hát, ha megacélozzuk szívünket.

A három város alkonyában - A világ

A Rise of the Ronin nem is egy, de három méretes, nyílt világú térképre kalauzol el minket, mind egy-egy nagyváros – Yokohama, Edo és Kyoto –, na meg az azokat övező vidék köré szerveződik. Főküldetések, mellékszálak és egyéb elfoglaltságok várják, hogy megoldjuk őket, míg az isten háta mögötti falvakat, virágos dombhátakat, vagy éppen a nyüzsgő nagyvárosi kerületeket fedezzük fel, a Miyozaki örömnegyedtől egészen Yokohama kínai negyedéig. Persze idővel eljutunk majd az eseményig, ami másik térképre visz minket, de egy vaskos kódex, a Lélek Testamentuma (Testament of the Soul) segítségével bármikor visszatérhetünk egy előző térképre, hogy befejezzük a hátrahagyott feladatokat.

A missziók egyébként nagyon szép metszetett adnak a kor emberéről, a nemek és kasztok szerepéről, műveltségről és babonákról, felépítésük mégis egy letűnt kort idéz. Ezek a küldetések ugyanis nincsenek megkoreografálva, mint manapság ez divatos, helyette egy fix helyen álló NPC-vel beszélünk, aztán megyünk is a dolgunkra, vagy loholunk a nyomában, míg ő a célterületre vezet bennünket. Persze nincs ezzel semmi gond, hiszen a missziók így is kellőképpen szórakoztatóak, talán csak az egyébként is élettelen világ varázsához adott volna valamicskét egy interaktívabb küldetésrendszer.

Pont ezért meglepő hát, amint néha – akárcsak a Niohban – beugrik egy-egy főküldetést előre mozdító battle mission, amely során a nyílt világ kereteit hátrahagyva egy külön menüben találjuk magunkat, ahol magunknak állíthatjuk be a küldetés feltételeit, felszerelésünket, nem-játékos társainkat, sőt, kooperatív partnert is találhatunk magunknak (akár két cimboránkat is), hogy aztán egy faluba, börtönbe, vagy éppen ellenséges táborba behatolva teljesítsünk egy-egy feladatot. Egyértelműen a játék legélvezetesebb részei ezek, hiszen gyakran ezen küldetések végén dönthetünk ellenfeleink vagy zsákmányunk sorsáról. Ha például egy korai misszióban megkíméljük egy csempész életét ahelyett, hogy kardélre hánynánk, később felbukkan újra a történetben, hogy ezúttal más turpisságon törje a fejét. Ekkor végleg leszámolhatunk vele, még több zsákmányt szerezve tőle, de ha ismét megkíméljük az életét, akkor bizony egy hűséges vazallusra találunk benne, aki később akár harci missziókba is besegíthet társként. És ez még csak egy a száznyi döntésből, amit meg kell hoznunk a játék során, miközben valamelyik végjáték felé sodródunk.

Döntéseink és tetteink aztán erősítik vagy gyengítik az egyes figurákhoz való kötődésünket, amik társakhoz, tárgyakhoz, vagy új harci stílusokhoz vezethetnek bennünket. Ryoma Sakamoto, az excentrikus, lázadó szamuráj például barátsága zálogaként megnöveli a revolverekbe tölthető töltények számát és még tűzsebzést is ad a közelharci támadásainkhoz, míg mások találmányokkal, vagy ritka fegyverekkel ajándékoznak meg. Minél jobban elmélyülünk a történetben, annál jobb, vagy éppen rosszabb lesz a kötelék bizonyos kulcsfontosságú karakterekkel, s bár ajándékokkal módosíthatjuk a viszonyunkat, igazából döntéseink azok, amik barátokat vagy ellenségeket szereznek nekünk.

Amikor nem küldetéseket kergetünk, akkor a térképen szétszórt tevékenységekkel mulattathatjuk az időt. Kereshetünk szentélyeket, amik jártasságpontokat adnak, vagy kincsesládákat tárgyak reményében, de megtalálhatjuk az örömház egyik gésájának macskáit is, melyek valamilyen furcsa oknál fogva a szigetország egészén szétszóródtak. Habár eleinte élvezetesek ezek az elfoglaltságok, egyhamar erőt vesz rajtunk a fásultság, és végül már csak azért oldunk fel mindent egy-egy zónában, mert teljes kipucolásukért jutalom jár. Akadnak minijátékok is: egyikben lovunk hátáról kell íjászkodni, másikon a történet során viszonylag hamar megszerezhető siklószárnyunkat és csáklyánkat szólítjuk munkára, esetleg lőfegyveres tudásunkat mérhetjük fel, de bevallom, engem egyik sem kötött le igazán. Talán csak az elnyomott területek rablóinak likvidálása és a szökevények felkutatása és kivégzése okozott némi örömöt, főleg azért, mert végre munkára foghattam méretes kardomat.

Sajnos hiába kellemes az összkép – a hegyhátra épült pagodákról letekinteni az alant elterülő völgyre igazán lélekemelő élmény –, nagyon érezhető az, hogy a Team Ninja még gyerekcipőben jár a nyílt világ felépítésében. A tennivalók egy idő után unalmasak, a városok aggasztóan üresek, és az egész világ zavaróan statikus. Életnek nyoma sincs, hiszen a járókelők vagy egy bejáratott útvonalon járnak, vagy éjjel-nappal egyazon ponton várják, hogy beléjük botoljunk. Nem kriminális az, amit a világ kínál, de az utóbbi időben már sok példa született arra, hogy hogyan lehet egy ekkora térképet megtölteni élettel és tartalommal.

Pisztollyal a kardpárbajba - A harc

Amiben viszont komoly gyakorlattal bír a Team Ninja, az a harcrendszer felépítése, márpedig a Rise of the Ronin küzdelmei rendkívül szórakoztatóak. A gyors összecsapások ezúttal is precíz időzítéseket, halálos kontrákat és alapos állóképesség menedzsmentet (itt amúgy kí-nek hívják) igényelnek. A blokkolás és a bekapott ütések csökkentik állóképességünket, míg a pontos hárítás és a sebzések bevitele az ellenfelekkel teszik ezt, egészen addig a pontig, amíg pár másodpercre kimerülnek, ilyenkor vihetünk be egy hatalmas és gyakran végzetes támadást. Ez az adok-kapok rendkívül jól működik a gyakorlatban, de ahhoz, hogy a mestereivé váljunk a küzdelemnek, nem árt kitanulni az ellenfél mozdulatait. Persze ez nem egy Nioh, így közepes nehézségen az összecsapások az elit ellenfeleket leszámítva kifejezetten könnyűek, de a harcban járatlanok még ennél is könnyebbre vehetik a nehézséget, míg azok, akik kihívásra vágynak, felsrófolhatják azt.

Persze gyakran lehetőségünk van okosan megoldani a feladatot, ilyenkor lopakodva kerülgethetjük az ellenfeleket, vagy akár orgyilkosságra is adhatjuk a fejünket, ami az elit ellenfeleket leszámítva elég halálos. Mivel a mesterséges intelligencia nincsen a csúcsra járatva, egész könnyedén kijátszhatjuk az őrjáratokat, így nyirbálva meg az amúgy kifejezetten agresszív őrök létszámát.

Ami igazán érdekes a Rise of the Ronin harcrendszerében, hogy amint összetűzésbe keveredünk társainkkal a missziók során, úgy kedvünk szerint, röptében válthatunk a minket kísérő karakterek között. Kipróbálhatjuk a már korábban említett Ryoma katana tudását, Toshimichi Okuba hatalmas kardját, vagy éppen a francia testőr, Jules Brunet szablyáját és pajzsát. Ez nem csak változatosságot kínál, de bepillanthatunk egy másik fegyvertípus mikéntjébe is, ha esetleg ki akarnánk próbálni azt a jövőben.

Fegyver ugyanis van a játékban, nem kevesebb, mint tíz fajta, a katanától az odachiig, a bajonettől a lándzsáig, sőt, még az öklünket is munkára foghatjuk, ha egy-egy küldetés békésebb kimenetelű párbajra szólítana fel minket. Amellett, hogy fegyveres jártasságunknak szintjei vannak, még különböző harci technikákat is elsajátíthatunk, amiket aztán az egyes ellenfelek gyengeségei ellen fordíthatunk. Választott katanámmal például a játék végére tíz különböző forgatási technikát sajátítottam el, a Hayabusa-Ryutól, amely a gyors kombókat részesítette előnyben, egészen a nyers erővel machináló Shinto Munen-Ryuig. Döbbenetes munkáról árulkodik a tény, hogy ezek a technikák különböző fegyvertartást, animációt és működési mechanikát is kaptak, tehát mindenki meg fogja benne találni számítását.

És akkor még nem szóltunk a négy jártasságfáról – Erő, Ügyesség, Kellem és Intelligencia –, amik nagyban befolyásolják a megszerzett zsákmányt, na meg a különböző extra kiegészítő fegyverek, dobócsillagok, bombák, íjak, puskák és gyorstüzelő revolverek használatát, sőt, akár lángszóróval is pusztíthatunk. Akadnak majd találmányaink is, mint a napszakokat állító óra vagy a fényképezőgép, és persze találunk majd ezerféle tárgyat a fegyverektől a páncélokig, a sisakoktól a lábbeliig, amiket amúgy ízlésünk szerint fazonírozhatunk.

Mai játék tavalyi küllemmel - A látvány és a teljesítmény

A Rise of the Ronin egyáltalán nem néz ki rosszul, festményszerű világa például egészen szemrevaló hatalmas bérceivel és zöld rétjeivel… már ha beáldozzuk a 60 FPS képfrissítést a grafika oltárán, esetleg bekapcsoljuk a ray tracinget is. Azonban bármennyire is szép a világ, sajnos a játék le sem tagadhatja a Team Ninja kézjegyét, a stúdiónak ugyanis mindig fontosabb volt a belbecs, mint a külcsín. Kicsit elnagyolt karakterek és egy üres környezet rántanak ki minket a hangulatból, és bár a zene atmoszférikus, ahogy a harci animációk is zsongítóak, azért mégis csak úgy érezhetjük magunkat, mint ha néhány évvel visszacsöppentünk volna az időben.

---

A Rise of the Ronin 2024. március 22-én fog megjelenni, egyelőre kizárólag PlayStation 5 konzolokra. Az idei év további megjelenéseiért és tesztjeiért látogass el a folyamatosan frissülő játékkalendáriumunkhoz!