Nagyszabású nyári leárazás indult a PS Store-ban: Mutatunk pár igen kedvező ajánlatot, köztük nemrég megjelent játékokkal

Megint érdemes vásárolni

Nagyszabású nyári leárazás indult a PS Store-ban: Mutatunk pár igen kedvező ajánlatot, köztük nemrég megjelent játékokkal - PlayStation Store

Nyáron és az ünnepi szezonokban is megbombáznak minket akciókkal a nagy boltok, hogy tudjuk, hova kell rakni a megtakarított pénzünket: hát persze, hogy játékokba kell fektetni, amelyekkel remélhetőleg egyszer, majd, TALÁN játszunk is. A Sony nemrég indított el egy nagy leárazást a PlayStation Store-ban, de ha ez nem lenne elég, itt egy még nagyobb volumenű akció, a Mid-Year Sale, vagyis az Évközepe Vásár, amelynek keretében több mint 2400 címre csaphatunk le, köztük rengeteg AAA-játékra abból az alkalomból, hogy magunk mögött hagytuk 2024 felét.

A Mid-Year akció július 4-ig tart, tehát nincs túl sok időnk arra, hogy elköltsük a pénzünket jobbnál jobb játékokra, multiplatform címekre és (egykori) PlayStation-exkluzívokra egyaránt. Nem minden esetben, de bizonyos játékoknál akár 80%-kal olcsóbban juthatunk hozzá az adott produktumhoz. És terítékre kerülnek olyan, nemrég megjelent címe kis, mint a Tomb Raider-trilógia felújított változata, az Assassin’s Creed Mirage vagy az új Lords of the Fallen. Alább összeszedtünk pár kedvező ajánlatot.

A teljes listát itt böngészhetitek. Erre pedig a másik, Exclusive Discounts nevű akcióról írtunk.

Kommentek