Kedvencek temetője: Vérvonalak - Kritika
Mi lapul a föld mélyén?
Kétségtelen, hogy Stephen King egyik legismertebb alkotása az Állattemető című horrorkötet, amiből 1989-ben készült egy középszerű filmadaptáció, majd 2019-ben kaptunk egy újabbat, ami szintén nem nyűgözött le minket. Ennek ellenére a Paramount úgy döntött, kibővíti a maine-i rémhistóriát, méghozzá egy olyan előzményfilmmel, amely némi extra kontextust kíván adni a már jól ismert történet számára.
Erről van szó
1969-et írunk, amikor is a fiatal Jud Crandall, vagyis az öreg szomszéd az eredeti műből, végre elhagyná Ludlow csendes városkáját párja, Norma oldalán. Persze ha ezt rögtön a film elején megtenné, nem volna miről írnunk, így hamar be is üt a baj, előkerülnek a hely és annak temetőjének szörnyű titkai, hősünk pedig gyerekkori barátaival és az eseményeket sajnos túl közelről ismerő helyiekkel ered a gonosz erők nyomába.
Ezért jó
Őszintén szólva ez nem egy rossz alapszituáció, King műve valóban teret ad annak, hogy elképzeljük, milyen körülmények között jött létre az állattemető, és mi vezetett odáig, hogy Ludlow gyakorlatilag egy elátkozott város lett. Sőt, a Kedvencek temetője: Vérvonalak pótolja a 2019-es film néhány hiányosságát, és az eredeti regény Judhoz kapcsolódó részleteiből merítve gazdagítja a sanyarú sorsú szomszéd háttérsztoriját.
Mindezt úgy teszi, hogy többnyire (szigorúan horrorfilmes mércével mérve) hangulatos helyszínekre visz el minket, és néha ügyesen összeollózott jelenetek formájában tárja elénk a cselekményt. Meglepő módon a jobb színészi játékokat nem pont a filmben feltűnő veteránok nyújtják, ellenben a főszereplőt alakító Jackson White elég meggyőző, kivéve persze akkor, amikor a forgatókönyv bugyutasága miatt ő maga is azzá válik.
Ezért nem jó
Habár a történet viszonylag stabil lábakon áll, roppant hézagosnak érződik, főleg az első harmadában kapkodjuk a fejünket, hogy miért csinálják azt a szereplők, amit. Ez úgy még furcsább, hogy közben a nagy fordulatokat kilométerekről, gyakorlatilag az első gyanúsabb jelenet után megérezzük. A Vérvonalak 87 perces játékideje szimplán kevés ahhoz, hogy közel kerüljünk a karakterekhez, hiába vannak visszaemlékezések, ezt a sztorit sokkal jobban elő lehetett volna adni egy minisorozat formájában.
A helyzeten az sem segít, hogy az olyan sokat látott színészek, mint az X-akták Mulderje, David Duchovny, vagy az E.T.-vel befutott, mostanában rengeteg horrorprodukcióban feltűnt Henry Thomas igen lagymatag játékot nyújt. Ez főként az előbbire igaz, szegény Duchovny szerepét szinte bármelyik másik 60-as színész eljátszhatta volna. Keserű hab a tortán, hogy mindeközben alig van rémisztő jelenet, jól időzített ijesztés meg talán még ennél is ritkábban hozza ránk a frászt, cserébe bőven van bugyuta gore, és a bénább slashereket idéző, teleportáló gyilkos.
Megéri a pénzét?
A fentiek alapján hamar nyilvánvalóvá válik, miért nem küldte ezt a filmet moziba a Paramount. A történet lagymatag, mert kapkodva bontják ki, horrornak alig nevezhetjük a filmet, mert az ásítás gyakoribb a néző részéről, mint az izgulás, és közben a tényleg jól összekalapált jelenetek között olyan képsorok lapulnak, amik az olcsó, direct-to-video formátumban megjelent produkciók butaságait idézik meg. Klisésnek tűnhet ezzel zárni a verdiktet, de sajnos a Kedvencek temetője: Vérvonalak esetében hatványozottan igaz, hogy néha jobb az, ha a halott, halott marad.
A Kedvencek temetője: Vérvonalak (Pet Sematary: Bloodlines, besorolás alatt) 2023. október 6-tól érhető el a Paramount+-on, nálunk feltehetően a SkyShowtime kínálatába kerül majd fel valamikor egy későbbi időpontban. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő mozi-, stream- és sorozat-kalendáriumunkban.
