Paterson - Kritika

A film címe két dolgot jelöl egyszerre: a történet főszereplője (Adam Driver – Az ébredő erő) és a történet helyszínéül szolgáló kisváros neve egyaránt Paterson. Nem véletlenül: a város és a buszsofőrként dolgozó költő mintha egymásnak lennének teremtve. Az előbbi tökéletesen élhető, otthonos, a maga egyszerűségében is inspiráló közeget jelent az utóbbi számára — ez utóbbi pedig hálával fordul Paterson lakosai, múltja és mindennapjai felé versekben emelve azokat valami egészen más dimenzióba.

Mert elsősorban erről szól Jim Jarmusch új rendezése: a költészet születéséről. És a filmbeli versek nem véletlenül épülnek egyszerű szavakból és mondatokból, gyökereznek hétköznapi mozzanatokban, sokkal könnyebb így megragadni azt a csodás megemelkedést, aminek révén egy reggeli közben megfigyelt gyufásdobozból örökérvényű szerelmi vallomás lesz, mint mondjuk csillogó-villogó, rímekkel parádézó, nagy-nagy témákat feldolgozó költemények kapcsán. (Ami persze nem azt jelenti, hogy bármelyik szükségszerűen magasabb rendű forma volna.)

Paterson minden reggel jó korán felkel a gyönyörű és kissé szétszórt barátnője (az iráni Golshifteh Farahani – Exodus: Istenek és királyok) mellől, bemegy dolgozni a városi közlekedési vállalathoz, vezeti körbe a buszt Paterson városában egész nap, este hazamegy és meghallgatja, hogy a szerelme épp milyen új álmát akarja megvalósítani, elviszi sétálni a kutyát, közben pedig bedob néhány sört a törzshelyéül szolgáló kultúrkocsmában. Minden hétköznapon ugyanúgy zajlik, mi pedig láthatjuk ugyanezt ötször, persze kicsit mindig másképp, és persze az apró eltérésekben van a lényeg, ahogy egy szimpla gyufásdoboz leírása is néhány szónyi eltéréstől válik egyszer csak költészetté. A buszon elcsípett beszélgetések, a napközbeni véletlen találkozások, a bárbeli figurák élethelyzetei, az ebédszünetben a városi vízesés előtt lefirkantott sorok, a barátnővel folytatott apró-cseprő, de valójában mindig magukon túlmutató beszélgetések: ezek adják ki Paterson, valamint a róla szóló film igazi történetét, miközben maga a cselekménye szinte végig monoton ismétlődés.

Ez a monotonitás és csendesség kissé nehezebben befogadhatóvá teszi a filmet, rá kell állni a tempójára és hangulatára. (A maga szelíden ironikus humora mondjuk ezt jelentősen megkönnyíti.) El kell fogadnunk, hogy itt a mozifilmek 99%-ától eltérően nem lesznek komoly fordulatok, és nincsenek nyílt konfliktusok, aztán mire ezt elfogadjuk, a (hét)végén már lesznek, de már mi is egészen másképp fogunk nézni rájuk. Meg úgy általában a világra is, és érhet el ennél többet egy film?

Adam Driver alakjából minden szerepében árad valami érzékeny, sokszor alig tetten érhető kívülállás és magány, ez pedig nincs másképp ezúttal sem. Ugyanakkor nehezen eldönthető, hogy ezt a színész alkata hozta-e a szerepbe, vagy maga a karakter ilyen, és egy mélyebb rétegben ez is a film témája-e: mintha Paterson figurája minden otthonossága mellett valójában mindig egyedül lenne, és úgy igazán, lényegileg senki nem értené őt — vagy nem adna erre lehetőséget. Ha lehet kritikával illetni Jarmusch filmjét, az ennek a bizonytalan billegésnek a kapcsán adódik: látjuk a hétköznapok költészetre gyakorolt hatását, de megnéznénk kicsit többet a költészet hétköznapokra gyakorolt igazi hatásából, a főhős mélységeiből is (a katonai egyenruhás fotója például árulkodó lehet). A versek persze bepillantást adnak ebbe, de nyilván már egy absztraktabb módon, és csak néhány darabot kapunk belőlük.

Jim Jarmusch egész életművének meghatározó motívuma az utazás, a rendező szinte minden filmjében felhasználta a road movie ilyen-olyan alakváltozatait is. Utaztunk vele keresztül Amerikán (Florida, a paradicsom), menekültünk börtönből (Törvénytől sújtva), keresztezték egymás életét különféle utazói (Mystery Train), taxikba szállva avatott be minket kalandokba (Éjszaka a Földön), a Vadnyugaton kóboroltunk vele élet és halál között (Halott ember), de exszeretők felkeresésének (Hervadó világok), vagy egy zen bérgyilkos különleges küldetésének (Az irányítás határai) is útitársai lehettünk Jarmusch révén. Árulkodó, hogy a Patersonban most az utazás egy helyben történik, körbe-körbe: a városi buszjáraton. Ha úgy tetszik, Jarmusch legkevésbé ambiciózus történetét és filmjét láthatjuk, de láthatóan Jarmusch szerint ez nagyon rendben van így. És különben is: ki más mesélne a moziban a hétköznapok költészetéről, ha nem ő? És nagy kár lenne, ha nem mesélne róla senki.