Gyagyás gyilkosság 2. - Kritika

A néző is lehet áldozat

KRITIKA: Gyagyás gyilkosság 2. - Amikor a film hülyébb, mint a címe

2019-ben a sokadik sikertelen nyomozói vizsga után Nick, a peches New York-i rendőr a régóta beígért európai vakációval engesztelte ki krimirajongó fodrász kedvesét, Audrey-t, de az önfeledt nyaralás helyett egy rejtélyes bűnügy kellős közepén találták magukat, ráadásul első számú gyanúsítottként. A Gyagyás gyilkosság sikeresnek bizonyult, így elkészülhetett a folytatás is, melynek nyaktörő mutatványaihoz Adam Sandler egy csípőprotézist, Jennifer Aniston pedig egy kiadós hátfájást is bevállalt. De vajon rájuk várt a legnagyobb szenvedés, vagy ránk, ha megnézzük ezt a filmet?

Erről van szó

Bár indokolatlanul sokan lelték halálukat az említett bűneset felgöngyölítése során, Nick és Audrey valahogy mégis úgy érzik, a jóisten is erre teremtette őket, ezért felmondanak munkahelyükön. Magánnyomozóként azonban szánalmas teljesítményt nyújtanak, a családi vállalkozás a csőd szélén táncol, ami sokéves házasságukra is kihat. Ekkor jön a felmentő telefonhívás, barátjuk, a maharadzsa megnősül és minden költséget átvállalva meghívja őket az esküvőre, melynek helyszínéül a nemrég vásárolt magánszigete szolgál. Régi és új arcok találkoznak a fényűző menyegzőre készülve, de a parti idő előtt véget ér, mert valaki elrabolja a maharadzsát és mint mindig, ezúttal is mindenki gyanús. A házaspár Párizsig követi az emberrablókat, az eredmény pedig a fények városának részleges amortizálása lesz.

 

Ezért jó

A Gyagyás gyilkosság 2. kétségtelenül vicces a maga "sandleri" módján, mert bár a komikus bumfordisága megosztó, ha esélyt adunk magunknak a befogadására, bizonyos jelenetek egészen szórakoztatóak. Még akkor is, ha ezek többségét már láttuk máshol egy másik műfajban. Az ötvenes éveiben járó Sandler és Aniston között megvan az összhang, ahogy régi házasokat alakítva próbálnak egy kis kalandot csempészni a szürke hétköznapokba, és nincs is jobb párterápia, mint egy újabb bűneset.

Van itt, kérem, autós üldözés, lövöldözés, verekedés és néhány tényleg hajmeresztő akciójelenet, amik persze rendre arról szólnak, hogy amit el lehet rontani, azt hőseink el is rontják. A film egy pillanatra sem veszi magát komolyan, de megadja a házaspárnak az esélyt, hogy újra meglássák a másikban azt, amiért egykoron beleszerettek egymásba, és amiért most is kitartanak mellette. Még akkor is, ha ehhez néhány embernek meg kell halnia.

 
Siri, mi az a "forgatókönyv"?

Ezért nem jó

Adam Sandler legtöbb filmjének van valami tanulsága, mondanivalója, ami némileg túlmutat a pisi-kaki poénokon, ahogy afféle szomorú bohócként humorcelofánba csomagolva nyújt át nekünk egy csomó mindent, amitől a felnőttlét olyan frusztráló tud lenni. Valami próbálkozásféle most is van a részéről, ami elsősorban az ellaposodott házasság és az egymásba, illetve önmagunkba vetett hit témáját járja körbe, csakhogy miközben a cselekmény átmegy egy akcióthriller paródiájába, valahogy szétcsúszik az egész. A film a nemiszervek állandó felemlegetése mellett újra és újra megpróbálja elsütni a "nyúljon mélyen a zsebembe" poént és olyan érzésünk támad, hogy a mi szórakozásunk egyre inkább háttérbe szorul közben.

Megéri a pénzét?

Fenntartásokkal. Négy évvel az első rész után egy ennyire lapos sztorival előállni már-már pofátlanság. Egyszerűen nem lehet úgy akarni egy folytatást, hogy az embernek nincs egy épkézláb ötlete és az egész kimerül abban, hogy a Tesco gazdaságos Üveghagyma Liam Neeson és Tom Cruise infantilis énjével kiegészülve próbál támadást intézni a nézők rekeszizmai ellen. Negyedórával a megtekintése után már csak homályosan emlékszünk a cselekményre és egyetlen poént vagy beszólást nem tudunk felidézni belőle. Agyzsibbasztásra ugyanakkor ideális, és tény, valamivel kellemesebb is, mintha egy fenyőléccel vágnánk tarkón egymást. Mert bizony van az úgy, hogy az ember visszasírja a Hová lettek Morganék?-et.


A Gyagyás gyilkosság 2. (Murder Mystery 2) 2023. március 31-től látható a Netflix kínálatában. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban.

További cikkek a témában
Kommentek