Luther: A lemenő nap - Kritika
Fáradtnak tűnsz, mintha nem a régi volnál...
Bár Idris Elba lassan 30 éve mutatkozott be először színészként, A drót mellett a BBC Luther című sorozata volt az, ami elhozta számára a széles körű ismertséget. Négy évvel az utolsó, ötödik évad után az öntörvényű nyomozó ezúttal a Netflix egész estés filmjében, A lemenő napban tér vissza, hogy pontot tegyen egy lezáratlan ügy végére.
Erről van szó
Talán mondanunk sem kell, hogy akik most találkoznak először Luther figurájával, jobban járnak, ha az első évaddal indítanak, nem pedig egy, a hatodik évadnak is beillő filmmel. Azoknak a nézőknek viszont, akik a sorozat indulása óta követték az eseményeket, aligha kell bemutatni John Luthert. A film ott indul, ahol az ötödik évad befejeződött néhány évvel ezelőtt: a balhés, öntörvényű nyomozót utolérte a végzete, megkérdőjelezhető módszerei miatt börtönbüntetésre ítélték. Nem kell részleteznünk, milyen sors vár egy legend��san ellentmondásos rendőrre a rács mögött, de A lemenő nap nem sok időt veszteget ennek a bemutatására, Luther ugyanis viszonylag hamar megszökik, persze nem a szabadságvágy hajtja. Célja sokkal nemesebb, egy félbemaradt ügy végére akar minél előbb pontot tenni, meg kell állítania az Andy Serkis által alakított őrült sorozatgyilkost.
Ezért jó
Vannak azok a színész-szerep párosítások, amelyektől az embernek könnybe lábad a szeme a gyönyörűségtől. Ahogy nehéz elképzelni alkalmasabb Rozsomákot Hugh Jackmannél vagy kiválóbb Vasembert Robert Downey Jr.-nál, valahogy úgy passzol tökéletesen Luther kabátja is Idris Elbára. Függetlenül attól, hogy a sorozat korai, bivalyerős évadaiban vagy a későbbi, meglehetősen fáradt etapokban követjük karakterét, Elba játéka egészen zseniális. Nincs ez másként A lemenő nap esetében sem, mert bár az 50 éves színész láthatóan fáradtabban veszi a fizikai akadályokat, újfent lubickol a szerepben, amivel mi, nézők sem tudunk betelni még ennyi év után sem.
Hasonló öröm újra látni a széria veteránját, Dermot Crowley-t, aki a már nyugalmazott, ám tapasztalata miatt mégis foglalkoztatott Martin Schenk bőrébe bújva igyekszik a törvényest a törvényestől elválasztó hajszálvékony vonalon táncolni. Karaktere afféle Luther-suttogó, aki a nyomozó módszereit elszörnyedve figyelő újoncok között egy félmosollyal az arcán jelzi, hogy ő még emlékszik, hogy kell bánni az ilyen elszabadult hajóágyúkkal.
Jól áll továbbá A lemenő napnak, hogy láthatóan komoly büdzséből készült. A sorozathoz képest lényegesen nagyobb a mozgástér, még viszonylag egzotikus helyszíneket is kapunk a pénzünkért, sőt egy London szívében zajló, relatíve grandiózus akciójelenet is belefért a költségvetésbe.
Ezért nem jó
Más kérdés, hogy mindez mégis inkább néz ki egy nagy költségvetésű TV-epizódnak, semmint egy alacsonyabb költségvetésű filmnek. A lemenő nap lényegében egy 2 órásra nyújtott új epizód, ami talán kevésbé mutat majd sután a televízió képernyőjén, de a londoni, premier előtti vetítésen ledobta magáról a vászon. A Netflix nevéhez híven ezúttal is két kézzel szórta a pénzt, de a rendezői székbe ültetett Jamie Payne helyett bölcsebb lett volna valaki olyanra bízni a projektet, akinek nem kizárólag televíziós tapasztalata van és képes nagyban gondolkodni. Larry Smith operatőr (Tágra zárt szemek, Csak Isten bocsáthat meg) menti a menthetőt, de a már említett akciójelenetet agyonnyomó borzasztó CGI-ból ő sem tud várat építeni, így a nagyszabásúnak szánt hajsza végül inkább megmosolyogtató, minden dinamikát nélkülöző szekvenciaként végzi.
A technikai aspektusnál lényegesen nagyobb probléma, hogy A lemenő nap egészen felesleges. Tovább szövi ugyan Luther sztoriját, eljuttatja A-ból B-be, de a karakter nagyjából ugyanannyit fejlődik ez alatt a 2 óra alatt, mint tette azt az utolsó két évad során, és hát az bizony nem sok. A sztori meglehetősen bágyadt - van egy újabb sorozatgyilkosunk, aki egy picit őrültebb, mint az előző, és akinek természetesen személyes ügye, hogy Luthert eltegye láb alól. Izgalmasabb lett volna a börtönbüntetéssel foglalkozni, akár egy, a rácsok mögött lezajló drámában gondolkodni, de az ötödik évadot lezáró nagy fordulat úgy negyedóra alatt zárójelbe kerül Luther szökésével.
A lemenő nap nem tudja, hol a helye, próbál a nagyok ligájában helytállni, egy kicsit James Bond, egy kicsit Jason Bourne, egy kicsit Mission: Impossible, de Luthert soha nem a grandiózussága miatt szerettük, sőt. Éppen az volt benne a különleges, hogy egy olyan tenyeres-talpas, megállíthatatlan bestia, akinek a szíve a helyén van, a módszerei minimum megkérdőjelezhetőek, és magasról sz*rik a törvényekre, ha arról van szó, hogy valakit rács mögé kell zárni. Nem segít továbbá, hogy az a valaki, akit ezúttal rács mögé kell zárni nem más, mint a Serkis által eltúlzottan, már-már karikatúraszerűen életre keltett kéjenc gyilkos, akinél szinte csak izgalmasabb ellenlábasokkal volt eddig dolga Luthernek az évadok során.
Megéri a pénzét?
Talán a fentiek alapján úgy tűnhet, hogy nem, de A lemenő nap távolról sem pocsék film. Egy kicsit fáradt, egy kicsit esetlen, egy kicsit felesleges, de korrekt akciófilm, amire érdemes szánnunk 2 órát az életünkből, ha az elmúlt szűk másfél évtizedben Lutherrel tartottunk. A befejezést elnézve még távolról sem megy le az a bizonyos Nap Idris hőse számára, és talán legközelebb kevésbé érezzük majd egy tisztességesen felmondott leckének a végeredményt.
A Luther: A lemenő nap (Luther: The Fallen Sun) március 10-től megtekinthető a Netflixen. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban.
