King Arthur: Legion IX - Kritika

A magyar NeocoreGames egy korrekt taktikai szerepjátékot szállított le nekünk a King Arthur: Knight’s Tale képében 2022-ben. Sötét fantasyvel vegyítve tárták elénk az artúri mondakör közismert szereplőit, miközben mi menő páncélba bújt lovagokat irányítva harcolhattunk Avalon természetfeletti vidékén. A csapat viszont nem állt meg itt, először elhozta a kalandot konzolokra, valamint belevágott egy önállóan futtatható kiegészítő elkészítésébe.

A King Arthur: Legion IX tulajdonképpen egy spin-off, ami már a februári próbakörünk alapján ígéretesnek tűnt, hiszen nagyjából ugyanazt az élményt kínálja, mint az eredeti játék, viszont egy teljesen másik történetet ismerhetünk meg benne. Kis idő elteltével aztán rá is vetettük magunkat az újabb avaloni mesére, ami a várakozásoknak megfelelően hozta a kötelezően elvárt dolgokat, még úgy is, hogy nyilvánvalóak a gyengeségei.

Rómaiak, menjetek haza!

Ebben a fejezetben nem a halálból visszatért Mordred a főszereplőnk, hanem egy Gaius Julius Mento nevű római hadvezér, aki nagy nehézségek árán kikeveredik a túlvilágról csak azért, hogy aztán Avalon elvarázsolt földjén találja magát. Persze jó hódítóként nem esik kétségbe, társai oldalán felkerekedik, hogy megtalálja az elveszett Kilencedik Légió katonáit, és egyúttal úgy dönt, ezen a vidéken hozza létre az Örökkévaló Rómát, ahol mind boldogok lehetnek. Nem kis feladat ez még egy élőhalott római harcos számára sem, szóval több mint egy tucat vadonatúj misszión, egészen konkrétan 15 küldetésen keresztül terelgethetjük őt és csapatát, hogy a Knight’s Tale jól ismert játékmenete mellett magunk alá gyűrjük Avalon lakóit.

Ha valakinek volt szerencséje az alapjátékhoz, akkor nem fogja elveszettnek érezni magát a Legion IX kampányában sem. A küldetések során újfent összetartó csapatként mozognak katonáink, akikkel felfedezhetjük a pályákat kincsek és opcionális feladatok után kutakodva, vannak erősítést adó oltárok és jópofa mellékágak, vagyis határozottan érdemes bejárni a teljes térképet. Tábortüzeknél aztán megpihenhetünk és eldönthetjük, hogy egységeink életerejét töltjük vissza, vagy inkább a páncélzatukat javítjuk meg. Ezekre a szusszanásokra pedig szükség van, mivel a Legion IX kemény összecsapásokkal várja a légiósokat.

A lovagokhoz hasonlóan a rómaiakat is kemény fából faragták, és vadonatúj hőseink mind egyedi képességekkel vonulnak ki a csatatérre. Ezek többsége elég változatos és hatékony, aminek hála ténylegesen hasznosak harc közben, nem szimpla töltelékek. Varázslónk például képes összeláncolni két ellenséget, hogy az egyiket sebezve a másik szintén sérüljön, kétkezes fegyvert lóbáló harcosunk messzebbről is lesújthat ellenfeleire, a dárdákat hajigáló légiósunk meg több, egymás mögött álló ellenségen tudja átdobni fegyverét. Nem mindig könnyű eligazodni a klasszikus római nevek között, de az új arcok szerencsére különböznek annyira egymástól, hogy mindegyikőjüknek hasznát tudjuk venni a kampányban.

Ezek az összecsapások egyébként alapvetően ugyanolyanok, mint az alapjátékban: akciópontokból gazdálkodunk, amiket mozgásra és támadásra lehet elkölteni, van fedezékrendszer, bónusz jár, ha hátulról csapunk le valakire, továbbá tárgyakat is használhatunk. Nem is gond, hogy a Neocore meghagyta ezeket a mechanikákat, mert ennek hála a Legion IX-ban szintén könnyű és átlátható egységeink irányítása, megfelelő ütemben zajlanak a csaták, az idő felgyorsításával pedig még jobban felpörgethetjük az eseményeket. Sajnos a mesterséges intelligencia nem mindig a legélesebb kés a fiókban, így az összecsapások nehézségét gyakran az adja, hogy egyszerre sok ellenséget zúdít ránk a program. Egy szónak is száz a vége, a hiányosságok ellenére a játékmenetet talán úgy lehet a legkönnyebben jellemezni, hogy ami működött a Knight’s Tale-ben, az itt is teszi a dolgát.

Hány nap alatt épült meg?

Hasonló visszatérő elem a bázismenedzselés, csak kastélyok helyett ezúttal Nova Roma a főhadiszállásunk, ahol két küldetés között lehet pihenni egyet. Itt nyílik lehetőségünk arra, hogy fejlesszük hőseink aktív és passzív képességeit, nagyon sok apró dologra elkölthetjük a szintlépések után járó pontokat. Szintén itt ruházhatjuk fel a harcosokat hasznos tulajdonságokat kínáló cuccokkal, illetve egyszerhasználatos tárgyakkal. Egységeinket érdemes a városban elérhető épületekhez rendelni, mivel ezáltal még több bónuszt kapnak, és ha már benézünk ezekre a helyekre, érdemes maradni is egy kicsit.

Az említett épületekben ugyanis további passzív bónuszokkal varázsolhatunk még ütőképesebb légiót a csapatunkból, feltéve, ha van hozzá elég aranyunk és az építéshez szükséges erőforrásunk. Nincs túlbonyolítva a Legion IX ezen része sem, a játék nem áraszt el minket temérdek feloldható extrával, azonban amik vannak, legalább tényleg hasznosak. Félig-meddig a városmenedzseléshez tartoznak azok a helyzetek, amikor a játék döntés elé állít minket, és választásunk nem pusztán az adott szituáció megoldása kapcsán fontos.

Döntéseinktől függően haladunk előre vagy hátra egy moralitássávon, és ajándékok járnak attól függően, hogy Orkusz sötét útján vagy Hesztia emberibb ösvényén járunk. Ennek függvényében a befejezés is különböző, sőt, a főkampányt követő endgame is némileg másként alakul, más főellenfelekkel a végén. A moralitás ismerős mechanika azok számára, akik játszottak az alapjátékkal, de mivel színesíti a játékot, plusz bizonyos esetekben lojalitás és hasznos holmik járnak a döntéshelyzetek után, jól tette a Neocore, hogy visszahozta ezt is. Érezhető, hogy nagyon sok mindent újrahasznosított a csapat a Knight’s Tale-ből, ám mivel ezek többsége működőképes és szórakoztató játékelem, nem nagyon bántuk, hogy ismét találkoztunk velük.

Légió vagyunk

Szintén jó döntés volt, hogy nem távolodtak el Avalon jól ismert atmoszférájától, mert a lovagok mellett a rómaiak is remekül passzolnak ebbe a miliőbe. A hat új hős dizájnja pofás, ahogy már említettük, könnyű őket megkülönböztetni egymástól, és habár a tálaláson érezni, hogy nem a grafika volt az elsődleges szempont a csapat számára, messziről nézve nem néz ki rosszul a Legion IX sem. Sajnos ráközelítve már láthatóvá válnak a néhol baltával faragott szélek, és a körítés más aspektusai is kizökkenthetnek egy picit az élményből.

Sok játékbeli átvezető színesíti a kampányt, és azt még elnézzük, hogy a karakterek picit darabosan mozognak, viszont a szájmozgás hiánya már elég kellemetlen hiba, főleg azért, mert ilyenkor még rá is közelít a kamera a szereplőkre. Az ilyen szembetűnő hiányosságok mellett inkább csak kisebb grafikai glitchek rondítottak bele az élménybe, vagyis technikailag rendben van a játék. Sőt, a szinkronszínészek jól átadják a flegmán viccelődő légiósok stílusát, a harcok alatt felcsendülő dallamok pedig megint fülbemászóak. Ez utóbbi nem véletlen, hiszen a Knight’s Tale-ből emelték át azokat.

A negatívumok ellenére ugyanakkor szórakoztató játék lett a King Arthur: Legion IX is, aminek egyértelműen a játékmenete a legnagyobb erőssége, a többi csak másodlagos. Ha felül tudunk emelkedni a kissé fapados tálaláson, akkor viszont egy roppant sima és élvezetes élményben lesz részünk, ami minden újrahasznosított elemével együtt megér egy próbát. Sőt, figyelembe véve, hogy a Knight’s Tale árának töredékéért kapható a rómaiak avaloni meséje, ár-érték arány terén ugyancsak erős a magyarok friss produkciója.

---

A King Arthur: Legion IX 2024. május 9-én jelenik meg PC-re a Steamen, méghozzá igen kedvező, 20 eurós áron. Az idei év további megjelenéseiért és tesztjeiért látogass el folyamatosan frissülő játékkalendáriumunkhoz!