Insidious: A vörös ajtó - Kritika
Ne nyitogasd!
Ötödik fejezetéhez érkezett korunk egyik legsikeresebb franchise-ja. Igen, jól olvastátok: az Insidious-filmek gyakorlatilag verhetetlen pénztermelők, és könnyen lehet, hogy még sokáig azok is maradnak. Megérdemelten?
Erről van szó
Kilenc évvel azt követően, hogy a paraziták/démonok végre leszálltak a Lambert-famíliáról, Dalton (Ty Simpkins) épp belekezd a tanulmányaiba egy művészeti főiskolán, mikor egy artprojekt ismét előhozza belőle azokat az emlékeket, melyeket apjával, Josh-sal (Patrick Wilson) külső segítséggel, de együtt elnyomtak magukban. Az emlékekkel együtt pedig az ártó szellemek is újra megjelennek mindkét férfi életében.
Ezért jó
Aprópénzes megvalósításuk ellenére az Insidious-filmek mindig is merészen, egyben játékosan nyúltak hozzá a túlvilághoz. Történetüket ugyan nehéz volt komolyan venni, de bármennyire is nonszensz sztorival bírtak, ezeket kreatívan kivitelezett jumpscare-ek és emlékezetes entitások kísérték. Ráadásul visszafogottságukkal és kvázi vértelenségükkel ügyesen elkerülték az R-besorolást, de úgy, hogy azért a tapasztaltabb horrorrajongókra is képesek voltak helyenként ráhozni a frászt. Nem csoda, hogy a mai napig az egyik legjövedelmezőbb franchise-nak számítanak, melyek kis befektetés mellett emberes della termelésére képesek.
Így lesz ez az ötödik résszel is, ami Patrick Wilson rendezői bemutatkozása egyben. Wilson kezdetektől fogva ott volt az Insidious-filmeknél, mi több, a Démonok között univerzum veteránjaként, nem mellesleg óriási filmrajongóként tisztában van a műfaj követelményeivel, és ugyan a filmje sem sztori, sem ijesztések tekintetében nem kiemelkedő, de az előbbi (az utolsó felvonásig) elég fókuszált, az utóbbi pedig a mozi sötétjében megfelelően hatásos ahhoz, hogy A vörös ajtó ne tűnjön elpazarolt időnek. A módszeresen alapozó film megcsócsál néhány új irányt is (például amikor Dalton asztrális kivetülés segítségével old meg néhány kézenfekvő problémát), ezeket a jövőben majd hosszabban is be lehet járni, nem mellesleg A vörös ajtó kínál néhány hálás cameót is - e világit és túlvilágit egyaránt, szóval azért van benne... spiritusz.
Ezért nem jó
Meg fájó űr is. Az Insidious talán az egyetlen olyan franchise, amely Lin Shaye képében egy 60+-os női főszereplővel bír, a gond csak az, hogy az ő karaktere az első rész végén elhalálozott és csak ideig-óráig lehetett őt előrántani (visszaemlékezések, illetve folytatásoknak álcázott prequelek képében): ezúttal már nem támaszkodnak rá, hiánya pedig erősen érezhető A vörös ajtón, pedig ehhez a sorozathoz mindig is ő szolgáltatta azt az érzelmi súlyt, amit száz könnyes szemű Patrick Wilson sem képes pótolni. Elválaszthatatlan szelleműző kollégái sincsenek itt, hogy némi könnyedséget vigyenek parapillanatok közé, és ugyan a Dalton különc szobatársát játszó Sinclair Daniel mindent megtesz annak érdekében, hogy oldja a feszültséget, próbálkozásai Tucker & Specks (Angus Sampson és Leigh Whannell) rutinjának nyomába sem érhetnek.
És hát sajna az Insidious franchise legnagyobb aduászának újabb kijátszása sem üt akkorát, mint ahogy az alkotók szerették volna, főleg, hogy alapos felvezetés helyett egyszerűen csak a fejünkre zúdítják azt. De ez a film számos eleméről elmondható: a forgatókönyv írását most először magára vállaló Scott Teems (Tűzgyújtó) belekóstol ebbe is, abba is, új utakat is feltár, hogy aztán hanyatt-homlok visszameneküljön a régiekre, és a Messzeség bejárása talán soha nem volt ennyire fapados élmény, mint régen, pedig 16M$-os költségvetésével ez a film kész blockbuster a másfél millióból összevarázsolt első részhez képest.
Megéri a pénzét?
Módjával. Az Insidious-filmek rajongói nem ezen epizód miatt fognak kiszeretni a franchise-ból, aki pedig eddig távol maradt tőle, hát nem ennek hatására fogja bebiflázni a korábbi epizódokat. Habár A vörös ajtó tele van vendégszereplőkkel és sűrűn utalgat a korábbi részekre is, ezek a pillanatok mégsem kielégítőek, inkább a hiányérzetet növelik. Patrick Wilson korrekt, habár kissé bátortalan rendezői bemutatkozást tett le az asztalra, de néhány ötletesebb paráztatást leszámítva azért nem alkotott kiemelkedőt. Ezt a filmet látva nem biztos, hogy ő lesz a következő nagy, színészből lett rendező Hollywoodban.
Az Insidious: A vörös ajtó (Insidious: The Red Door, 16 éven aluliaknak nem ajánlott!) 2023. július 6-tól látható a magyar mozikban. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban.
