Szeplőtlen - Kritika

Apáca show

KRITIKA: Szeplőtlen - Ez a film be fog mocskolni!

Sydney Sweeney újra összeállt a Kukkolók rendezőjével, hogy egy hamisítatlan nunspoiltation-filmmel álljon elő, és ebből bizony nem lehet Dunát rekeszteni a hazai mozikban!

Erről van szó

Cecilia (Sweeney), a lelkes ifjú nővér egy olasz zárdába érkezik, hogy Istennek szentelje életét, no meg azoknak az idős nővéreknek, akiket ez a közösség segít át a túlvilágra. Idővel azonban egyre zavaróbb jelenségekre lesz figyelmes, melyek eleinte csak az álmait érintik, aztán később a testére is nagy hatással lesznek.

Ezért jó

A Szeplőtlenről nem lehet azt mondani, hogy szeplőtlenül bánna a horror műfajával. Igaz, hogy az ijesztései begyakorlottak, de rutinszerűségük ellenére is hatásosak, szóval bátran lehet pattogni a moziszéken. A paráztatás viszont idővel valami sokkal elemibbnek adja át a helyét. És az események közben nem is nagyon hagynak időt a fellélegzésre, a dolgok ugyanis köntörfalazás nélkül fordulnak először rosszba, aztán egyenesen katasztrofálisba hősnőnk számára, kinek bőrében Sydney Sweeney jelenetről jelenetre játszik egyre nyersebben, míg a végkifejletre már szinte teljesen kivetkőzik magából.

A maga 89 perces játékidejével a Szeplőtlen egy rakat horrorklasszikust idéz meg sommásan az Ómentől a Rosemary gyermekén át a Suspiriáig, és úgy tűnik, nem is nagyon akar túlnőni ezeken, míg az utolsó harmadra a lovak közé nem dobja a gyeplőt, hogy kaján vigyorral az arcán forduljon abszurdba. És ez bitangul áll neki.

Ezért nem jó

A sokkoláson túl sok értéket vagy egyediséget azért ne várjunk ettől a filmtől, hisz a nagy elődök ellenére a Szeplőtlen leginkább az alsó polcokon kutakodva állítja össze checklistáját, és jó egy órán át pipálgatja ki ezeket, míg végre el nem engedi magát. Akkor viszont nagyon.

Megéri a pénzét

Az egyszeri néző, de még a gyakorlott horrorrajongó is kissé megszeppenve jöhet ki a Szeplőtlenről, amely ugyan csínján bánik a ledérséggel, de Sydney Sweeney-t átvitt értelemben véve azért alaposan lecsupaszítja. Hisz a jövő nagy sztárjának többek között egy olyan jelenete is lesz ebben a filmben, melyben vagy egy percen át csurom véresen ord��t a kamerába artikulátlanul, hogy már csak ezzel is beégesse magát a retinánkba.


A Szeplőtlen (Immaculate, 18 éven aluliak számára nem ajánlott!) 2024. március 21-től tekinthető meg a magyar mozikban. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő mozi-, stream- és sorozat-kalendáriumunkban.

További cikkek a témában

Szeplőtlen

2024. március 21.
Kommentek