Kiderült, mikor számíthatunk a Gladiátor 2. első előzetesére, és bizony így még inkább várjuk a nyár egyik megafilmjét

Na végre!

Kiderült, mikor számíthatunk a Gladiátor 2. első előzetesére, és bizony így még inkább várjuk a nyár egyik megafilmjét

Az év egyik legjobban várt filmje a Gladiátor 2., amelyről eleinte nem gondoltuk volna, hogy várjuk majd, hiszen micsoda képtelenségnek is tűnt az ötlet, hogy folytatás készül ehhez a kerek, lezárt történethez. Ám a szereplőgárda és az eddigi infók eléggé meggyőzőek, na meg azok a beszámolók is, amelyek a nagyszabású akciójeleneteket méltatják. Na de mikor láthatjuk az első előzetest? Július közepén, online is, és a Deadpool & Rozsomák vetítései előtt fogják játszani.

A Collider értesült arról, hogy a Deadpool és Rozsomák vetítéseihez fogják kapcsolni a Gladiátor 2. első trailerét, ami logikus, hiszen az előrejelzések szerint bődületes nagy sikerre számíthat a Marvel Moziverzum szuperhősfilmje. Persze nem fogják exkluzívan az MCU-s produkcióhoz kötni a történelmi-kosztümös kalandfilm előzetesét, ugyanis a Collider információi szerint július közepén online is debütál az első képsor a Gladiátor 2-ből. Pontos dátumot nem kaptunk, de tekintve, hogy nálunk a Deadpool és Rozsomák július 25-én, a tengerentúlon pedig 26-án érkezik a mozikba, így valószínűleg azon a héten jön a várva várt trailer.

Meglepő vagy sem, azt viszont már tudjuk, hogy mire számíthatunk az előzetesben. Ugyanis áprilisban a Las Vegas-i Cinema Conon, a mozitulajdonosoknak szervezett szakmai rendezvényen zárt ajtók mögött bemutatták a Gladiátor 2. első trailerét, és erről érkeztek beszámolók. Ezek alapján az előzetesben láthatunk természetesen arénaharcokat, centrumban Luciusszal, Paul Mescal kalandvágyó és bolyongó főhősével, aki egy orrszarvúval és páviánokkal küzd meg, valamint Pedro Pascal karaktere is feltűnik a színen, aki Maximushoz hasonlóan kegyvesztett parancsnok, gladiátorként a vér és homok világába kényszerítették. Továbbá terítékre kerül egy tengeri csata, Joseph Quinn és Fred Hechinger társcsászárai, Caracalla és Geta is felbukkannak, ahogy Denzel Washington bosszúszomjas kereskedője is, aki egykor maga is rabszolga volt. Ez utóbbi egyfajta mentora és pártfogója Mescal hősének, de csak azért, hogy felhasználja őt céljai eléréséhez, küldetését pedig így foglal össze: "Rómának el kell buknia! Csak a kezdő löketet kell megadni ehhez."

Az persze majd még elválik, hogy mi ezt az előzetest kapjuk-e meg, amit Las Vegasban vetítettek, vagy netán egy másikat, újat. Az tuti, hogy a Gladiátor 2. nálunk november 14-én kerül a mozikba. Itt Russell Crowe árulta el, hogy van benne némi féltékenység a film miatt, mert hogy ő természetesen nem tér vissza a folytatásban.

További cikkek a témában
Kommentek