Fire Emblem Heroes - Kritika

Mivel a Nintendo két hónapon belül másodszor küldi hadba leghíresebb, korábban csak a japán vállalat saját fejlesztésű konzoljain (a Fire Emblem- széria esetében a DS iterációkon) elérhető franchise-ainak hőseit mobilokon, hiába a műfajok közti gyökeres eltérés, kézenfekvő a Fire Emblem Heroes összehasonlítása a felemás fogadtatást kiváltó Super Mario Runnal. Már csak azért is, mert míg utóbbit a Nintendo ugyan ingyenesen is játszható címként hirdette, pár percnyi játék után 10 dollár erejéig mégis a zsebünkbe kellett nyúlnunk a freemiumnak álcázott, de valójában prémium árazású játékért, úgy tesztünk alanya vállaltan a jól bevált F2P modellt választja. Szögezzük le már az elején: teszi mindezt úgy, hogy jóval kevésbé agresszíven koldul, mint a nagy alkalomból autorun-osított vízvezeték-szerelő kalandja, és mégis jóval teljesebbnek érződő játékélményt nyújt.

Koránt sincs arról szó ugyanakkor, hogy a Nintendo ezúttal egy, a konzolokon futó fősodorral összemérhető tartalmú és komplexitású porttal állt volna elő. Nem véletlen, hogy a vállalat képviselői folyamatosan hangsúlyozzák, hogy a mobilpiacra profitábilis csaliként tekintenek, amely a Nintendo-minőségből kóstolót adva a játékosok szélesebb rétegét ösztökéli az épp aktuális konzolok megvételére, ám a változások, amelyeket ezúttal jó érzékkel adagoltak, a célplatform alapos tanulmányozásáról és ismeretéről árulkodnak. Teszik mindezt úgy, hogy bár a Fire Emblem Heroes sem komplexitásában, sem hosszában nem ér a mobilokra szintén elérhető zsánertársa, a Final Fantasy Tactics nyomába, mégis élvezetes, sőt, iOS-en és Androidon az utóbbi években hiánypótló, míves alkotásnak bizonyul, amelynek végigjátszása után cseppet sem érezzük átverve magunkat.

A körökre osztott taktikai játékok műfajába tartozó Fire Emblem-széria szinte minden eleme elfér a markunkban is, amelyekért a franchise-t megszerettük, sőt, a Heroes bizonyos szempontból komolyabb fanservice-ként is felfogható, mint bármelyik elődje: az Awakening-ben és a Birthrightban ugyan harcostársnak megidézhettük a sorozat idővonalán korábban játszódó epizódok hőseit is, ezúttal a Nintendo mindezt továbbgondolva a koncepció alappillérévé tette: a Heroes-ban jó pár téridő-kapunak és egy titokzatos rituálénak köszönhetően az összes korábbi Fire Emblem-játék hőseit megidézhetjük a csaták során. Zseniális húzás, már csak azért is, mert miközben a játékmenet a Heroes-ban hozzáférhetőbb, mint korábban bármikor, és így az újoncok fejének eltekerésére is remekül alkalmas, mindez garantálja, hogy a veteránokra is vár legalább egy olyan ínycsiklandozó aspektus, amellyel Fire Emblem-játékban korábban még nem találkozhattak, így nekik is egyértelműen érdemes a letöltés gombra kattintaniuk.

A Nintendo fejlesztői ezúttal is az áramvonalasítás mellett tették le voksukat: a játék kizárólag portré módban, a Super Mario Runhoz hasonlóan egy ujjal irányítható. A Heroes csataterei 8x6 mezőből állnak, és bár a széria emblematikus helyszíneit idézik meg kikerülendő lávatavakkal és szétverhető várfalakkal, azért a helyszínek jóval kisebbek (és egyszerűbbek), mint az anyasorozat térképei. Egyetlen képernyőn bőven elférnek, és kivétel nélkül alkalmasak arra, hogy két megálló között kivégezzük őket: mind a 45 kampányküldetés percek alatt végigjátszható. Ám csak akkor, ha megfelelően felkészültünk. Azaz szürkeállományunkat kellően megizzítva alapos tervet szőttünk, karaktereinket eléggé felfejlesztettük, illetve elég hőssel és nyersanyaggal rendelkezünk: szó sincs arról, hogy pár óra alatt kivégezhető alkotásról lenne szó. Ami azt illeti, húsz-harminc értékes órát is könnyedén beleölhetünk a játékba, ami a Super Mario Runhoz képest helyiértéknyi ugrást jelent.

A folyamatos internetkapcsolatot igénylő játék epikus, látványos, de a narratívát nélkülöző intrója alapján kialakuló sejtésünk a játék első másodperceiben beigazolódik: a Heroes húsosabb testvéreivel ellentétben nem rendelkezik fordulatos, érzelmekben és árulásokban gazdag történettel - sőt, a kötelezően kipipálandó "legyen már valami motivációja a játékosnak" célban a készítők minden erőfeszítése ki is merül.

A soványka, ám célját tökéletesen elérő történet szerint Anna, a Hősök Rendjének parancsnoka az általunk (a széria eddigi részeiben megismert hősök közül) választott karaktert idézi meg egy másik dimenzióból, hogy legyőzhessük a minden párhuzamos világ leigázásán ügyködő Emblian birodalmát. A Birodalom ugyanis Askr-re, az Anna melletti királyságra is szemet vetett. Célunk természetesen ezúttal is a világ(ok) megmentése lesz, amire azért vagyunk képesek, mert karakterünk nem más, mint a legendák hőse, aki egy különleges, más kezében használhatatlan íj segítségével képes a térre és időre fittyet hányva bármely Fire Emblem sík összes hősét megidézni. Ez az első pálya első lépésénél azonnal ki is derül, majd kezdetét veszi seregünk toborzása, és a ravasz csaták sorozata, illetve előtte a jól felépített oktatómód. Az egyébként is vékonyka történet még a játék vége előtt teljesen elfogy, azaz mintegy félbemarad, de sebaj: a fejlesztők a Super Mario Runnal ellentétben további tartalmakkal tervezik bővíteni a játékot, amelyhez havonta két sztori-DLC-t szeretnének megjelentetni, illetve az ígéretek szerint új karakterekkel, képességekkel, és fegyverekkel is ellátják majd a játékot. Vigasztaló azonban a tudat, hogy a játékmenet folyamatosan élvezetes marad.

A Heroes-ban a fősodorral ellentétben egyszerre maximum négy, általunk toborzott, illetve hozzánk csatlakozó hőssel indulhatunk csatába, akik mind meghatározott mozgásértékkel, közeli- vagy távoli támadással, illetve megfelelő bevitt sebzés után aktiválódó speciális támadással rendelkeznek. A körökre osztott ütközetek kulcsa a megfelelő pozicionálás mellett karaktereink folyamatos fejlesztése, illetve a széria ikonikus, kő-papír-ollóra hajazó harci rendszere (a piros karakterek a zöldeken ütnek nagyot, a zöldek a kékeken, a kékek a pirosokon, a szürkék mindentől függetlenül ütnek és sebződnek), amely ezúttal is remekül működik; karaktereink kellő furfanggal jól párosítható és kihasználható képességei és egyedi mozgásai kellő taktikai mélységet adnak az egyébként meglehetősen egyszerű játékmenetnek.

Mindez már csak azért is fontos, mert a könnyebb hozzáférhetőség és a pörgősebb játékmenet érdekében ezúttal búcsút inthetünk a széria védjegyeivé vált fegyverrongálódásnak és a permadeath-nek egyaránt.

Csapatunk tagjait ezúttal nem egyszerűen toborozzuk vagy foglyul ejtjük, hiszen itt jön képbe a játék valutájául szolgáló varázsgömbök rendszere, amely az egyedüli motiváló tényező a vásárlásra. A frissen teljesített küldetésekért varázsgömböket kapunk (az újrajátszásért kevesebbet), amelyekből ötöt elköltve újabb hőst idézhetünk meg. Az új, öt hősből választható karakter véletlenszerűen kap 1-5 csillagot, amelyek természetesen erejét határozzák meg - ha zsinórban több hőst "toborzunk", a továbbiak kevésbé fájnak varázsgömb készletünknek. Szintén gömbbel fizethetünk a csaták során a sikeres ütközetek után járó tapasztalati pont-ráta folyamatos emelgetéséért, az elhullott egységek feltámasztásáért, valamint a küldetések elindításához szükséges staminánk feltöltéséért. Ha pedig türelmetlenek lennénk, készletünket két dollárért három, 20 dollárért 35, 75 dollárnak megfelelő összegért pedig 140 varázsgömbbel bővíthetjük. De minek, hál' istennek.

Merthogy minden nap vannak időzített kihívások, amelyek teljesítésével ingyenesen toborozhatunk újabb csapattagokat, amelyekből ha duplikátumokra teszünk szert, összegyúrva őket növelhetjük csillagaink számát. A gyakorlótornyokban szintén tapasztalati pontokra tehetünk szert, ahogy más játékosok kihívásával is a Battle Arena-ban. Ezek teljesítése/megnyerése után a gyorsabb szintezésre szolgáló, egyébként meg nem vásárolható kristályszilánkokat, tollakat, és a karakter színének megfelelő (piros, zöld, kék, szürke) kitűzőket gyűjthetünk be, utóbbi kettővel pedig itt harcba vitt hőseink képességeit oldhatjuk fel és fejleszthetjük tovább, illetve csillagjaik számát növelhetjük. És bár tény, hogy ezeket a pályákat is csak stamina pontok elköltésével játszhatjuk újra és újra, és így ehhez is türelemre lesz szükség, mivel minden nap szerezhetünk ingyen tárgyakat, sosem érezzük úgy, hogy falba ütköztünk - a fejlődés és a haladás érzése folyamatos, a Heroes pedig anélkül is jó időre útitársunkká válhat, hogy a zsebünkbe kéne nyúlnunk. Erre ugyanis csak az igazán türelmetleneknek lesz szüksége.

A Heroes jóval szebb, mint DS-re megjelent elődei, bár a 3DS perspektivikus pályáinak búcsút inthetünk. A karakterek gyönyörűen megrajzoltak, az animációk tündériek, az irányítás tűpontos és intuitív, a zene pedig abszolút méltó a széria legjobb részeihez. A játék legidegesítőbb aspektusa egyértelműen az, hogy egyrészt folyamatos internetkapcsolatra van szükség, másrészt a játék nem átall pályák között is akár több gigás adatcsomagokat letölteni, ilyenkor pedig nem tehetünk mást, mint hogy várunk.

Bár a csaták sosem érnek fel az anyasorozat legemlékezetesebb ütközeteihez, illetve bizonyos kritikus játékelemek (pl. a permadeath eltávolítása) jóval egyszerűbbé teszi az előrehaladást, mint egy DS-re készülő Fire Emblem-játék, vagy a bődületesen komplex FF Tactics esetében, így is megizzadunk majd csapataink menedzselgetése, összeállítása, és az ördögibb terepen játszódó, komolyabb ellenfeleket mozgató miniatűr csaták során. És bár a PvP rendszer kiforratlan, a történet (hiánya) megmosolyogtató, az előrehaladáshoz pedig némi türelemre lesz szükség, a Fire Emblem Heroes esetében mégsem azt éreztem, hogy lehúztak, hanem inkább azt, hogy akár ingyen is elmerülhetek egy nagyszerű franchise-ban.

A Fire Emblem Heroes iOS-re és Androidra jelent meg.