Cyberpunk: Edgerunners - Kritika

Ha létezik videójáték, amely mellé érdemes animét készíteni, akkor az egyértelműen a Cyberpunk 2077. Mike Pondsmith szerepjátékos világának, azon belül is Night City városának fontos része a japán kultúra, a cyberpunknak, mint zsánernek pedig a legkultikusabb darabjai közül kettő is anime, lásd az az 1988-as Akirát és 1995-ös Ghost in the Shellt. A CD Projekt Red játékához készült Cyberpunk: Edgerunners azonban csalódást okozhat, ha ezekből a filmekből indultok ki, mert míg azok relatíve realisztikus megjelenésű figurákkal és szürkés látványvilággal ábrázolták pokoli disztópiáikat, addig a Netflix-sorozat szabályosan megrohamozza az érzékszerveket az élénk színekkel és harsány karakterdizájnjával. De ne hagyjátok, hogy a komolytalannak tűnő látványvilág elvegye a kedveteket: az Edgerunners tiszteletteljes alkotás, amely tökéletesen érti az alapjául szolgáló szellemi termék lényegét, nyers esszenciáját pedig kendőzetlenül tárja a néző elé. Hogy ezt pontosan hogyan teszi, arról szól részben ez a kritika.

Az Edgerunners tulajdonképpen egy tipikus, olyan igazán Night City-s történetet tár elénk, amely akár a Cyberpunk 2077 folytatásának a sztorija is lehetne. Főszereplője az eleinte még középiskolás David Martinez, aki szerény származása ellenére az Arasaka megavállalat akadémiájának tanulója. A srác ugyan ki nem állhatja a céges sulit, ahol megvetik őt a tehetős osztálytársai, mégis elfogadja a helyzetét látva, hogy mentősként dolgozó anyja mennyi áldozatot meghoz azért, hogy neki jobb élete lehessen. Mikor azonban egy tragédiát követően mindent elveszít, magára operáltat egy véletlenül hozzá kallódott, rendkívül ritka kibervert, amely a várakozásokkal ellentétben nem csinál belőle egyből gyilkos pszichopatát, viszont emberfeletti gyorsasággal ruházza fel. Nem sokkal később pedig találkozik a hacker Lucy-vel és bandájával, akikhez csatlakozva ő is felcsap cyberpunknak, vagyis Night City egyik zsoldosának, aki jó pénzért bármilyen mocskos melót elvállal.

Figyelembe véve, hogy a Cyberpunk világa milyen sötét és brutális, kicsit meglepő volt, hogy a sorozat elkészítésével a Studio Triggert bízták meg. Ez egy népszerű japán csapat, de kifejezetten egyedi vizualitással és hangulattal megáldott animéket készítenek, melyeket, paradox kifejezéssel élve leginkább rajzfilmesnek lehetne nevezni. Az alkotásaikban a karakterek kifejezetten egyszerűen, kevés és lágy vonalakkal vannak megrajzolva (néha szabályosan rondák), cserébe a csapat páratlanul dinamikus és kirobbanó animációkat készít, ami azért lehetséges, mert rendkívüli ritmusérzékkel pakolják egymás mellé az elnagyolt figurák képkockáit. A Trigger számára a posztapokaliptikus környezet (az Edgerunnerst rendező Imaishi Hiroyuki készítette a Gurren Lagannt és a Kill la Killt is) ugyan nem új pálya, ezeket sokszor erősen túltolt, a nyugati közönség számára számára fárasztó vizuális humorral tálalják, ami nem igazán passzolt volna a Cyberpunk hangulatához.

A produceri feladatokat ellátó CD Projekt Red azonban láthatóan megregulázta a Triggert, mert habár az Edgerunners látványvilága bombasztikus, az animációs stúdió nem rugaszkodott el túlságosan a valóság talajától. Persze, amikor például David fénysebeséggel rohangál, azt felettébb művésziesen ábrázolják, de a jeleneteknek van egy belső logikája, minek hála az akció sosem válik súlytalanná vagy abszurddá. Ugyanakkor a Trigger képes volt mégis hihetetlenül látványos, vad stílussal felruházni a sorozatot, ami nagyon jól illik a Cyberpunk véres, menő és szexi hangulatához. Az Edgerunners nem fogja vissza magát sem az erotikával, és főleg nem az erőszakkal kapcsolatban, az utóbbit olyan szélsőségesen ábrázolja, hogy attól egyszerre lesz gyerekesen szórakoztató és kijózanítóan melankolikus a széria. Ám a Trigger animációs stílusa itt is kétélű fegyver: egy-egy pillanat és képsor olyan jól sikerült, hogy beleég a retinánkba, a túl sokáig kitartott állóképek egy része viszont kiábrándítóan elnagyolt, a gyorsabb akciójelenetek egy részénél pedig nehéz átlátni, hogy pontosan mi is történik.

A mutatós külcsín mit sem ért volna egy értékelhető történet nélkül, ezen a téren pedig, mondjuk úgy, hogy tisztességes munkának nevezhető az Edgerunners. A cselekmény egyszerű és lényegre törő: az elkeseredett David zsoldosnak áll, de a Cyberpunk 2077 főhősével ellentétben ő nem annyira a pénzt és a hírnevet hajszolja, inkább az motiválja, hogy a nagyszájú óriás, Maine bandájának képében új családra lel. A sorozat elsődleges mozgatórugója David és Lucy hamar szárba szökő romantikája, a konfliktust pedig az adja, hogy a megavállalatoknak aljas terveik vannak a csapat egy-egy tagjával. Elég kiszámítható, hogy mire akar kifutni a történet és hogy mi lesz a karakterek sorsa, de ez nem igazán probléma, mert a motivációk hihetők, Night City pedig nem hazudtolja meg önmagát. Tragikus sorsú antihőseinket nem kíméli a város, itt bárkit és bármikor utolérhet a grafikus halál, happy endingre pedig nem érdemes számítani.

Az Edgerunners olyan jól eltalálta, hogy hogyan kell bemutatni Night City-t, hogy akár az egyik legjobb, videójáték alapján készült sorozat is lehetett volna belőle (már ha elfogadjuk, hogy elsősorban inkább a Cyberpunk 2077-et adaptálja, nem pedig a könyves szerepjátékot), ám a sorozat legnagyobb, bár nem végzetes hibája, hogy a karaktereket nem írták meg sem elég érdekesen, sem elég részletesen. Daviddel például nem nehéz szimpatizálni a hányattatott sorsa miatt, és meg is lehet érteni, hogy mit miért tesz, de a sorozatot jobban érdekli, hogy milyen borzalmak történnek vele, mint az, hogy ezek milyen hatással vannak a személyiségére. És ez nagyjából a többi szereplőre is érvényes, még úgy is, hogy némelyikük kifejezetten harsány lett. Többek között ennek köszönhető, hogy habár az Edgerunners egy szórakoztató sorozat grandiózusnak szánt cselekménnyel, végső soron inkább csak egy videójátékos mellékküldetésének hat, amely ugyan hozzájárul az játék univerzumának kitágításához, a fontosabb eseményekre nincs hatással.

---

A Cyberpunk: Edgerunners 2022. szeptember 13. óta elérhető a Netflix kínálatában magyar szinkronnal és felirattal.